Milyen lábas éri meg? Jó+olcsó

A válasz természetesen: attól függ. De van ennél konkrétabb is: az ilyen, mint a képen látható lábas, például kifejezetten igen.

Ilyenek a jó lábasok

Nézzük, mik a jó lábas követelményei! Minimumként az, hogy legyen:

  • sokoldalúan használható,
  • jó hővezető,
  • jól lefedhető,
  • minél tartósabb,
  • könnyen kezelhető és
  • gusztusos.

Ha ezt mind egyetlen edénybe sűrítjük össze, akkor minden abba az irányba mutat, hogy olyan rozsdamentes acél lábast kell venni, aminek vastag, többrétegű feneke és saját fedője van, a fülét pedig edényfogó kesztyű nélkül is meg lehet ragadni.

Kiemelt képünkön egy IKEA 365 acéledény szerepel, amit a cikk írója három éve használ napi szinten. Tervei szerint még legalább hét évig. Mosogatógépben is rendszeresen mossa, konyhaszekrényben tartja másokkal együtt, sőt egymáson – nem kíméli különösebben.

Nem mindig jobb a drágább

Hozzá kell tenni, hogy ez a fazék az olcsóbbik kiadás, bakelit füle van, a fedőre pedig csavarral rögzítette a fogót a (kínai) gyártó. Az ötliteres verzió jelenleg 5500 forint körül kapható.

Nem sokkal drágábban egyébként olyan fazekak is vannak, amik kicsit még tartósabbnak tűnnek (hegesztett acél fogantyúk) vagy szebbek (kerekdedebb forma), esetleg praktikusabbak (edzett üveg fedő).

Akik napi szinten főznek, de nem a dizájn számukra a legfontosabb, valamint nem akarnak különösebben vigyázni az edényre, inkább ne vegyenek mázas, öntött lábost, mert ezek sérülékenyek és nehezebb őket kezelni.

Lábas vagy fazék?

A köznyelvben rokonértelműként használjuk a két szót, de aki sokat főz, annak érdemes tudni a különbséget, hátha egyszer szüksége lesz az információra. Fazéknak azt az edényt nevezzük, aminek a fala magasabb, mint a fenekének átmérője, lábasnak pedig azt, ami ennek fordítottja, vagyis nagyobb az átmérője, mint a magassága.

A fazék lassabb főzéshez: például leves vagy tészta főzéséhez, a lábas nagyobb hőmérsékletet igénylő feladatokhoz való: például raguk készítéséhez. Természetesen mindenki úgy használja őket, ahogy jónak érzi – ahány ház, annyi szokás.

(Cikkünk nem promóció, kizárólag szerzőjének véleményét tükrözi egy általa tartósan használt termékről.)

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Kata kalkulátor 2027: melyik adózási forma éri meg jobban?

2027-es adózási kalkulátorunkkal összehasonlítható, hogy a kata vagy az átalányadózás jelenthet-e kisebb adóterhet a vállalkozásnak.

900 ezer egy duguláselhárításért? Maffiózóval beszél, nem szakival – mutatjuk, hogyan ismerheti fel a csalókat

Csábítóan olcsó árakkal hirdetnek majd benyújtanak egy több százezres számlát. De mégis honnan lehet tudni, ha csalót hívunk a házhoz?

Új autót érhet a család KRESZ-tudása: elindult az országos verseny, itt lehet kitölteni a tesztet

A szülők és a gyerekek együtt indulhatnak, a legjobban teljesítő család akár egy...

Számoljon vissza öttől, és cselekedjen: ezzel a zseniálisan egyszerű módszerrel leküzdhető a halogatás

Az 5 másodperces szabály segíthet abban, hogy ne gondoljuk túl a feladatokat, hanem végre hozzájuk kezdjünk. Mutatjuk, hogyan működik Mel Robbins módszere.

Lehet, hogy idén csak a tévében lesz fehér karácsony: mutatjuk, mit mondanak az előrejelzések az idei télről

Sokan már most azt találgatják, milyen lesz a tél 2026/27-ben, és vajon számíthatunk-e havazásra az ünnepek alatt.

199 forintos sütőtök és 55%-kal olcsóbb lencse: hétfői akciók, amikre most érdemes lecsapni

Ezeket az akciók közül érdemes most elsőként megnézni: olcsóbb hús, féláras sütőtök és nagy kedvezmények több boltban.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat