Az előrejelzések szerint 10 év múlva olyan állásokban fogunk dolgozni, amelyek 85%-át jelenleg még nem is ismerjük. Így a pályaválasztásnál vagy továbbtanulásnál érdemes azokat az irányokat számba venni, amelyek sokrétű tudást adnak. A most még nem ismert munkák elvégzésére a jelenleg legdinamikusabban fejlődő területek és technológiák tanulásával lehet felkészülni. Melyek lesznek a jövő legkeresettebb szakmái?

A technológiai fejlődés folyamatosan hatással van az életünkre, átalakítja a munkahelyeinket és azt is, hogy milyen munkát végzünk. Az elkövetkező években életünkre legnagyobb hatással a robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás és a virtuális valóság, az emberi agy működését utánzó számítástechnika és az ezzel kapcsolatos területek lesznek. 

A pénzcentrum.hu által megkérdezett kulturális antropológus és etnográfus Rab László szerint azok a szakmák kerülnek előtérbe, amelyek adatokkal, információkkal és kontrollal foglalkoznak. Ezt a KSH adatai is alátámasztják: “2009-ben az információ, kommunikáció ágazatban hazánkban 92,4 ezer ember dolgozott, ez 2020-ra már 147,5 ezer főre nőtt. A naponta keletkező sok millió adat feldolgozása és elemzése is fontos terület és a jövőben is biztosan szükség lesz rá.

A mesterséges intelligencia és az automatizáció egyre több területen jelenik meg, így egyre több munkahelyen kerül majd fókuszba. Az előrejelzések szerint 2025-re “133 millió ember fog élni a földön, aki közvetetten vagy közvetve foglalkozik a mesterséges intelligenciával és a gépi tanulással”- írja a Pénzcentrum

Azzal például, hogy robotok jelennek meg bizonyos területeken magával hozza azt is, hogy a robotokat folyamatosan fejleszteni kell, illetve a fenntartásuk is plusz munkát igényel. Így könnyen kitalálható, hogy megéri ilyen irányba menni, mert a jövőben biztos egyre több szakma kapcsolódik majd ehhez a területhez. 

Melyek lesznek tehát a jövő legkeresettebb szakmái?

Amelyek az alábbi területekkel foglalkoznak majd, így érdemes ilyen irányban elkezdeni tanulmányainkat vagy kiegészíteni meglévő tudásunkat.

  • mesterséges intelligencia
  • informatika
  • gyógyszerészet
  • orvosi technológia
  • fizikus-mérnök
  • számítástechnika
  • természettudomány
  • matematika
  • technológiai és mérnöki tudás

Kapcsolódó

Legfrissebb

Elektromos autó hátrányai: 7 dolog, amit tudnod kell vásárlás előtt

Érdemes lenne a hagyományos autót elektromosra cserélni? Sok előnye is van, amit már megírtunk egy másik cikkben, most viszont nézzük meg, hogy mik az...

Kedvezmény a családoknak: ingyenes múzeumi napok 2024

A múzeum eleve egy költséges program, főként, ha még a családot is vinnénk. Jó, ha tudjuk, hogy nem csak a nemzeti ünnepeken látogathatjuk ingyen...

Megéri még a Tesco bevásárlás a neten? Utánanéztünk

A Tesco online szolgáltatása azt ígéri, hogy több ezer termék közül állíthatjuk össze a bevásárlásunkat, amelyet a nekünk leginkább megfelelő időpontban szállítanak ki, de...