Csökkentek az ingatlanárak Budapest északi vonzáskörzetében

Csökkentek az ingatlanárak Budapest északi vonzáskörzetében, így mostanra ez lett a fővárosi agglomeráció legolcsóbb része – közölte a Duna House.

Az ingatlanközvetítő idei adatai alapján a vizsgált térségben – Pest környékén – a visszaesés ellenére is jóval meghaladják az árak a járvány előtti szintet, de kedvezőbbek az ajánlatok, mint másutt. Budapesttől északra 2020-ban 380 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár. Majd 2022-ben 545 ezer forintra emelkedett, 2023-ban pedig 481 ezer forintra mérséklődött.

A közlemény szerint Budapest déli vonzáskörzete megtelt, a vevők most főképp Fótra, Gödre és Vácra összpontosítanak. Közülük sokan befektetésként vásárolnának ingatlant, de jelentős azok aránya is, akik nagyobb otthonba költöznének. Az érdeklődők átlagosan 44,4 millió forintot szánnak az adásvételre.

Felfutó ingatlanpiac – növekvő CSOK-os érdeklődés látszhat

A Duna House úgy véli, hogy az otthonteremtési támogatások változásai 2024-ben élénkíthetik a Budapesthez közeli települések ingatlanpiacát. A viszonylag kedvező árak miatt Fót megőrizheti a népszerűségét, itt a kínálat is elég ahhoz, hogy újabb vásárlók jelenjenek meg a következő időszakban.

Az ingatlanközvetítő Csomád, Csörög, Dunakeszi, Fót, Göd, Őrbottyán, Sződ, Sződliget, Vác, Vácrátót idei lezárult adásvételi adatait hasonlította össze a fővárosi vonzáskörzet déli részével.(MTI)

Több 10 millió lehet a különbség a budapesti, Budapest-környéki és a vidéki ingatlanárak között

Korábban szintén a Duna House közölte, hogy míg vidéken 30 millió forintból, addig a fővárosban 40 millió forintból vásárolható élhető méretű ingatlan.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Mennyibe kerül az orrplasztika 2026-ban? Konzultációtól a műtétig – mutatjuk a költségeket

A végösszeg elég széles skálán mozog, de mutatjuk milyen költségekkel kell számolni.

Ha szeretted Derrick felügyelő kalandjait, ezt az 5 bűnügyi sorozatot is érdemes megnézned

Szerencsére ma sem csak pattogóan gyors vágású, lövöldözős akciósorozatokból áll a kínálat!

1 299 forint a sertés darálthús kilója a Pennyben, 43%-kal olcsóbb a virsli: hétvégi akciók nagybevásárláshoz

Ezek az akciók most a hétvégi nagybevásárlásnál is sokat segíthetnek a családi kasszán.

Veszélyes a Panduro Hobby AB által gyártott vízgyöngy készlet, vigye vissza a boltba!

Súlyos veszélyt jelenthet a gyermekekre egy népszerű játék, a Panduro Hobby AB által gyártott vízgyöngy készlet.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat