Vidéken 30, a fővárosban 40 millió forintból lehet élhető méretű ingatlant venni

Vidéken 30 millió forintból, a fővárosban pedig 40 millió forintból vásárolható élhető méretű ingatlan – közölte értékesítési adatai alapján a Duna House szerdán az MTI-vel. 

A közleményben Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője elmondta, hogy az idei év eladásai alapján országos szinten a tavalyinál egy millió forinttal, átlagosan 39,7 millió forintra nőtt az ingatlanra fordított összeg. 

Az év első hét hónapjában történt adás-vételek azt mutatják, hogy a vizsgált vármegyeszékhelyek közül Miskolcon kapható 30 millió forintból a legnagyobb, 82 négyzetméter alapterületű használt lakás. Három négyzetméterrel maradt el mögötte Kaposvár. A tavalyi év rekordere Békéscsaba volt. Ott az átlagos négyzetméterárak emelkedése miatt idén 78 négyzetméteres lakást lehet vásárolni a megadott összegből.

Hozzátették, hogy Tatabányán, Veszprémben és Győrben a tavalyinál 1-2 négyzetméterrel nagyobb ingatlan vásárolható idén 30 millió forintból. Míg Pécsen a 2022-es adattal megegyezően, ezúttal is 55 négyzetméteres otthonra elegendő a megadott összeg. Kelet-Magyarországon zömében folytatódott az áremelkedés. Kivétel ez alól Debrecen, ahol 41 négyzetméter helyett idén csaknem 50 négyzetméteres otthonra is futja.

A családi házaknál országszerte áremelkedést tapasztaltak.

Csupán Tatabányán és Nyíregyházán lehetett az idén nagyobb kertes házat vásárolni, mint tavaly. Utóbbinál két négyzetméterrel járt jobban, aki 2023-ban vásárolt, a bányavárosban viszont 11 négyzetméterrel többre, 87 négyzetméter alapterületű házra elegendő a megadott büdzsé. A legnagyobb, 111 négyzetméteres ingatlanra Békéscsabán tehetett szert a vásárló 30 millió forintból. Itt a tavalyihoz képest 16 négyzetmétert veszítettek az alapterületből az ügyfelek. Kaposváron és Miskolcon is csökkent az ingatlanméret. De még így is 94, illetve 90 négyzetméteres házakat lehetett vásárolni ezeken a vármegyeszékhelyeken. Debrecen számít a legdrágábbnak. 30 millió forint mindössze egy 49 négyzetméter nagyságú házra elegendő, ami éves szinten 15 négyzetméterrel csökkent.

A fővárosban a legnagyobb budapesti lakás is csaknem ötödével kisebb, mint a vidéki csúcstartó.

Tavaly Pesterzsébet számított a legkedvezőbb árú kerületnek. Idén azonban Csepelen lehet a legnagyobb, 67 négyzetméter alapterületű lakáshoz jutni 40 millió forintból. A főváros budai oldalán a lakásvásárlás szempontjából legköltségesebb II. kerületben pedig csak 29 négyzetméteres kislakás érhető el a megadott keretből.

A fővárosi családi házakért – a kerületi átlagokat tekintve – idén 476-911 ezer forintos négyzetméterár között fizettek a vevők. Így a 40 millió forintból megvásárolható ingatlan mérete a csaknem 50 és a több mint 80 négyzetméteres házakig terjed.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Jövőre tilos lesz, amit ma sok rolleres csinál – komoly szigorítást jelentett be Magyar Péter

Az elektromos roller szigorítás a járdán közlekedőket, a bérelhető rollerek használóit és a gyorsabb eszközök tulajdonosait is érinti.

Egészségügyi dolgozók bére 2027-ben: ők kerülhetnek előnyösebb helyzetbe az új bértáblával

Az egészségügyi dolgozók béremelése 2027-ben mintegy 123 ezer munkavállalót érinthet, az új bértábla pedig a tapasztalatot és a képzettséget is jobban elismerheti.

Ablakcserét, szigetelést tervez? 15 milliót kaphat a Wekerle Plusz programmal, várjon februárig!

A Wekerle Plusz energetikai felújítási támogatás és hitel februártól családi házak, márciustól panelek és társasházak korszerűsítésére kínál kedvezményes finanszírozást.

Nyugdíjemelés 2027-ben: nem mindenkinek ugyanannyival nő az ellátása

A kisebb ellátásoknál külön emelés jön, a kormány ezeket sávosan egészíti ki.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat