A rózsa szaporítása egyszerűen: több tucat rózsabokrod lesz a szárából

Sokan tartanak a rózsa szaporításától, pedig nem nehezebb, mint bármilyen más növényé. Igazából három dolog kell hozzá: gyakorlat, türelem és egy jó módszer. Az első kettőt elsajátítható, a harmadikban segítünk.

Szépek és különlegesek, illatosak, megfelelő gondoskodás mellett pedig sok éven át örömet szereznek a kerttulajdonosnak – a rózsa méltán népszerű növény. Egy-két tő még nem nagy tétel, de ha egy tucatot szeretnénk, arra már egy kisebb vagyont kellene elkölteni. Ennél is erősebb érv, hogy a hobbikertészek többségének az általuk szaporított növény sokkal kedvesebb, mint a vásárolt. Száz szónak is egy a vége: vágjunk bele a rózsaszaporításba, megéri!

Rózsa szaporítása dugványozással

Olyan rózsahajtásból, amely csúcsán már nyílott virág, készítsünk kb. 20–25 cm hosszúságú csúcsdugványt úgy, hogy a hajtás végéből levágott dugványon 10–15 cm-es levéltelen hajtásrész legyen. Biztosabb a gyökerezés, ha talpas dugványt használunk. Ez azt jelenti, hogy a dugványon a vastagabb ágból is rajta hagyunk egy kisebb darabot. Az így elkészített dugványt ültessük homokos, tápdús és jól átnedvesített földet tartalmazó cserépbe

Félárnyékos helyet válasszunk a cserépnek, ahol egyenletes hőmérsékletet és talajnedvességet tudunk biztosítani. Takarjuk be a dugványt egy nagyobb dunsztos üveg, ezzel megakadályozhatjuk a túlzott párologtatást. Nagyjából 6 hét kell ahhoz, hogy meginduljon a gyökérképződést, majd a hajtásnövekedés, ekkor már levehetjük a takarást.  Rendszeres öntözés mellett őszig megerősödik a dugvány annyira, hogy kiültethessük a szabad földbe. Figyelmesen végezzük a téli takarást, a gyenge gyökerek még érzékenyek a fagyokra.

Amire még érdemes odafigyelni: Érett hajtásokat szedjünk, azok alkalmasak szaporításra, amelyeken idén nyílt el a virág. A hajtás legalább 10 cm hosszú legyen. Az elvirágzott virágfejeket, a szárról az alsó leveleket mindenképpen vágjuk le, egy-kettő azonban maradhat a tetején. A szár alsó részén ejthetünk egy bemetszését, így könnyebben gyökeresedhet. Ne feledkezzünk a szellőztetésről: mihelyst a dugványon az első rügy kihajt, az üveget egyik oldalon alá kell támasztani, hogy a fejlődő növény levegőhöz jusson.

Rózsa szaporítása szabadon

A módszer hasonló az előzőhöz, azonban itt nem cserépbe, hanem szabad földbe ültetünk. Amikor a virág elnyílt, vágjunk le a rózsatőről egy kb. 25-30 cm-es szárat (vesszőt). Szedjük le az alsó leveleket és ellenőrizzük, hogy van- a legfelső levél alatt kifejlődő rügy. Tegyük a vesszőt 1-2 napra vízbe (tehetünk bele mézet, fahéjoldat, esetleg egy kis aloe vera levelet), majd jöhet az ületés.

Fúrjuk egy mély lyukat ültető fúróval, tegyük bele a vesszőt, és egy kicsit nyomjuk is le. Vigyázzunk, hogy ne törjön meg. Az ültető fúróval nyomjuk mellé földet jó erősen, öntözzük meg alaposan, majd. borítsunk rá egy félbevágott műanyag palackot. Innentől már csak öntözni kell. Ősszel ellenőrizhetjük, hogy kihajtott-e. A palackot érdemes télig rajta hagyni.

Rózsa szaporítása nyár végén, ősz elején

Hasonló a többi módszerhez, ám ezúttal egy nagyobb, 30-40 cm-es vesszőre lesz szükségünk. A felső virágrészt szedjük le és alulról felfelé haladva vágjuk le a levelet a felső 10-15 cm-ig. 2-3 levelet hagyjunk meg a tetején.  Ássuk el a vesszőt úgy, hogy csak a leveles rész maradjon a föld felszínén. Locsoljuk meg alaposan és tegyünk rá egy befőttes üveget. Tavasszal lehet megnézni, hogy kialakultak-e már a rügyek, de csak nyáron, június vége körül vehetjük le róla.

Mindhárom módszer hatékony lehet a rózsák szaporítására, de ki kell tapasztalni, hogy nekünk melyik válik be a legjobban. Ne adjuk fel, ha az első alkalommal nem sikerül a dolog, türelem és gyakorlat teszi a jó kertészt.

Forrás: gazigazgato.hu, balkonada.hu,

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Szédítő heti akciók: Aldi görögdinnyétől a Spar sonkáig

heti akciók legizgalmasabb ajánlatai az Aldi görögdinnyéje, a Lild pillecukra, az Auchan csemegekukoricája és a Spar Herz sonkája – de mindezt a szerdai lejárat időzíti.

Mikor évül el a vízdíj tartozás? A szabály, amit sokan nem ismernek

5 év alatt elévülnek, de ez a tartozást nem szünteti meg.

Hó vége? A legtöbben ilyenkor már csak túlélni próbálnak – megkérdeztük az utca emberét

Mit jelent ma a hó vége Magyarországon? Megszólaltattuk az utca emberét. Cikkünk a hóvégi pénzhiány valóságáról.

Érdemes várni azzal a fürdőszoba-felújítással: új lakásfelújítási támogatás jöhet ősszel

Ha már hónapok óta halogatod a fürdőszoba vagy a konyha felújítását, most érdemes még egy kicsit várni. A kormány ugyanis szeptembertől egy új, nagyszabású otthonfelújítási program bevezetését tervezi, amely akár 15 milliós lakásfelújítási támogatás keretein belül valósulhat meg.

Nem csak a nyugdíjasoknak jár utalvány! Ha ilyen ellátást kap, önhöz is becsönget a postás

Érdemes megnézni a listát, összesen 25-féle juttatást sorolnak fel - elképzelhető, hogy ön is jogosult lehet rá!