Dumpling lasagne: a lusta konyhai csalás, amiért megőrül a közösségi média

A közösségi médiában mostanában újabb furcsa, de meglepően logikus étel hódít: a dumpling lasagne. A név kicsit túlzásnak tűnhet, valójában azonban egy pofonegyszerű rétegezett fogásról van szó, amelyben a klasszikus lasagne tésztalapjait wonton vagy gyoza lapokra cseréljük.

Ezek a kínai tésztabatyuk a világon mindenhol népszerűek – előételként ázsiai éttermekben, vagy gyors vacsorának mirelitként. Természetesen házilag is elkészíthetjük őket nem bonyolultabb, de nem is könnyebb, mint egy ravioli vagy pelmenyi elkészítése. A dumpling lasagnéhoz azonban nem kell becsomagolni a tölteléket – a tésztát kell rétegezni vele. A végeredmény pedig egyszerre ropogós, szaftos és egészen addiktív – ráadásul jóval kevesebb munkával jár, mint egy hagyományos lasagne, vagy éppen wonton.

Az ötlet egyik legnagyobb előnye, hogy olcsó és rugalmas. A tésztán kívül nem kell hozzá különleges alapanyag: darált hús, hagyma, fokhagyma, egy kis alaplé – na meg maga a wonton lapok.

A kész, fagyasztott lapokat nagyon sok ázsiai üzletekben beszerezhetjük, de el is készíthetjük: a klasszikus tojásos tésztareceptünk pont megfelel hozzá. Gyúrjunk kemény, rugalmas tésztát, pihentessük 20-30 percig, majd nyújtsuk olyan vékonyra, amennyire csak tudjuk. Vágjuk kisebb négyzetekre, és már használhatjuk is. Nem baj, ha nem lesznek tökéletesen egyformák – a sütőben úgyis minden a helyére kerül.

Receptünkért görgess lejjebb. Ha kérdésed van, írj ügyfélszolgálatunknak!

A töltelék készülhet sertés- vagy csirkehúsból, valamilyen káposztából, és kedvünk szerint fűszerezhetjük. A tetejére bármilyen ázsiai jellegű szószt tehetünk, mi most egy egyszerű, de annál népszerűbb mogyoróvajas szósszal dobtuk fel, és chilis olajjal turbózzuk tálaláskor. 

A dumpling lasagne éppen attól jó, hogy nem akar tökéletes lenni. Gyors, pénztárcabarát, nagyon finom, és kezdők is bátran nekiállhatnak. Ha pedig a klasszikus lasagnét már unjuk, ez egy kifejezetten szórakoztató módja annak, hogy ugyanazokat az alapanyagokat teljesen más formában süssük össze.

Dumpling lasagne

Dumpling lasagne
Recept nyomtatása
Fogás egytálétel
Konyha ázsiai, fúziós, olasz
Kulcsszavak lasagne, tészta, wonton
Előkészítési idő 25 perc
Elkészítési idő 25 perc
Teljes idő 50 perc
Adag(ok) 4 főre
Költség 5000 forint

Hozzávalók

A lasagnéhoz:

  • 150 g kész wontonlap vagy 15 dkg lisztből készült házi tészta
  • 450 g darált csirkehús
  • 4-5 levél káposzta vagy télen kínai kel levél fekcsíkorva és apróra vágva
  • 3 szál újhagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • kb. 2 cm friss gyömbér
  • 2 ek szójaszósz
  • 0,7 dl alaplé
  • 1 ek szezámolaj
  • 1 ek étolaj
  • bors

A szószhoz:

  • 4 ek mogyoróvaj
  • Fél dl forró víz
  • 1 gerezd fokhagyma
  • Fél lime leve
  • 1 ek szójaszósz
  • 1 kk cukor
  • 1 tk rizsecet vagy alamaecet

Elkészítés

  • A darált húst egy tálba tesszük, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a reszelt gyömbért a szójaszószt és a káposztát. Alaposan összekeverjük.
  • Egy kisebb tepsit (ami belefér majd egy nagy, magasabb felú serpenyőbe vagy lábasba) kiolajozunk, leteszünk rá egy ráteg wonton tésztát, majd egy téteg tölteléket.
  • Addig rétegezzük, míg az alapanyagok tartanak – a tetejére tészta kerüljön.
  • Öntünk fel a 0,5-1 dl közötti alaplével.
  • Tegyük a tepsit egy mélyebb serpenyőbe vagy lánosba, öntsük fel annyi forró vízzel, ami ⅔-ig ellepi a tepsit, fedjük le és főzzük 25 percig. Közben néha nézzük meg nem párolog-e nagyon a víz, ha kell, pótoljuk.
  • Közben a szósz hozzávalót is keverjük ki.
  • Ha kész, óvatosan kivesszük a serpenyőből a tepsit, meglocsoljuk a szósszal, megpötyögtetjük chiliolajjal (ha használunk) és megszórjuk maradék újhagymával.
  • Felvágjuk és azonnal tálaljuk.
Dumpling lasagne: a lusta konyhai csalás, amiért megőrül a közösségi média
Dumpling lasagne: a lusta konyhai csalás, amiért megőrül a közösségi média
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ha csak egyetlen táplálékkiegészítőt veszel, ez legyen az – Nem a C-vitaminról van szó

Ez a táplálékkiegészítő megoldja az éjszakai ébredéseket és a napközbeni stresszelést is.

Holnaptól indulhat a roham az olcsóbb tűzifáért és pelletért: fűtőanyagok, aminek csökkentették az árát

Az áfacsökkentés mellett időközben egy másik intézkedés is történt.

Kinek nem lesz 120.000 forint a minimálnyugdíja? Nagyot koppan januárban, aki nem ismeri a szabályokat

Nagyot emelkedik a minimál nyugdíj 2027-től, de nem mindenkinek! Sok friss nyugdíjas kimarad a 120 ezer forintos alsó határból a rejtett jogszabályok miatt.

Kávé, tea és csoki akciók: most csapj le a kedvezményekre!

Összeszedtük azokat az akciók közül a legjobbakat, amelyekkel a reggeli kávé és az esti nasi is barátibb áron jöhet ki.

Novemberi nyugdíjemelés: ekkor derülhet ki, kapnak-e valamit az idősek

A kompenzáció nem jutalom vagy állami ajándék, hanem egy törvényi garancia.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat