Baba bőröd lesz tőle és filléres összetevőkből készül: testradír készítése házilag

A testradír az egyik olyan szépségápolási termék, amire teljesen felesleges több ezer forintot költeni – még a legolcsóbbak is 1000 forint körül vannak – mert a házi változat ugyanazt tudja, mint a méregdrágák. Amik ráadásul tele vannak mikroműanyagokkal, szintetikus illatanyagokkal, és kőolajszármazékokkal. Egy hatékony, tápláló testradír házilag is pillanatok alatt összedobható, méghozzá olyan filléres, organikus alapanyagokból, amelyek szinte minden konyha polcán megtalálhatók. A saját kezűleg készített peeling ráadásul garantáltan tartósítószer-mentes, és tökéletesen a saját bőrtípusunk igényeire szabható.

A bőrradír dolga, hogy az elhalt hámsejteket finoman leoldja a bőrfelszínről, ami a sima szappannal vagy tusfürdővel alapesetben nem jön le. Három profi, olcsó és természetes testradírt mutatunk, ami pontosan ezt tudja.

Ránctalanítás házi pakolással

Viszlát gyulladás és szőrbenövés!

Bőrünk sejtjei folyamatosan megújulnak, a felhalmozódott, elhalt hámsejtek viszont hajlamosak a bőr felszínén ragadni. Ez a láthatatlan réteg fakóvá, érdessé teszi a textúrát, eltömíti a pórusokat, sőt, akadályozza a testápolók és olajok beszívódását is. Ez okozza a szőrbenövést is, mert  a megvastagodott bőrfelszínen nehezebben tud áttörni a visszanövő szőrszál. Egy kis masszázs pedig sosem árt: amikor bekenjük magunkat a bőrradírral, az fokozza a mikrokeringést és a nyirokáramlást, ami segíti a szövetek oxigénellátását és feszesíti a bőrt.

Mikor és hogyan érdemes a testradírt használni?

A maximális hatékonyság és a bőrsérülések elkerülése érdekében érdemes tudatosan felépíteni a radírozás folyamatát, de azért ez nem ennyire bonyolult, csak néhány dologra érdemes figyelni. A radírozást mindig a meleg zuhany vagy fürdő végére érdemes ütemezni. A meleg pára és a víz fellazítja a száraz hámsejteket, megnyitja a pórusokat, így a szemcsék sokkal mélyebben és kíméletesebben tudják kifejteni a hatásukat. Lágy és körkörös, határozott mozdulatokkal masszírozzuk át a bőrt. Mindig a szív irányába haladjunk (azaz a lábfejektől felfelé), hogy ezzel is támogassuk a nyirokkeringést

  • Normál és zsírosabb bőr esetén heti 1-2 alkalom bőven elegendő. 
  • Száraz vagy kifejezetten érzékeny bőrre kéthetente egyszer javasolt a kezelés, hogy ne terheljük túl a bőr természetes védőrétegét.
  • Szőrtelenítés előtt 24 órával érdemes átradírozni a testet, mert ez kiszabadítja a letapadt szőrszálakat, így megelőzhetők a szőrbenövések – de csak, ha rendszeresen végezzük.

Arcra és ekcémára ne használd!

Soha ne használj durva szemcséjű testradírt sérült, leégett, ekcémás, vagy frissen szőrtelenített bőrön, mert mikrosérüléseket és gyulladást okozhat. Bár a testradír házilag kiváló a lábakra és karokra, viszont a nyak és az arc finom, vékony bőrére túl agresszív – oda mindig lágyabb, finomabb szemcséjű arcradírt vagy kémiai hámlasztót érdemes választani.

Három szuperhatékony testradír házilag 100% természetes összetevőkből

Narancsbőr elleni kávés testradír

Bár arról azért megoszlanak a vélemények, hogy a narancsbőr csökkenthető-e csupán bőrradírozással, de mindenesetre a koffein stimulálja a vérkeringést, átmenetileg feszessé teszi a kötőszövetet, és csökkenti a vízvisszatartást. Nem hiába van koffeines sampon és szemkörnyék ápoló is. 

Összetevők: 

  • 4 evőkanál finomra őrölt kávé, ami lehet friss (már, aki nem sajnálja) vagy száraz kávézacc is
  • 3 evőkanál barna cukor 
  • 3 evőkanál olvasztott kókuszolaj

Elkészítés és használat

  1. Keverd össze a száraz alapanyagokat egy tálkában, majd lassan csorgasd hozzá a folyékony kókuszolajat, amíg nedves homok állagú masszát nem kapsz. 
  2. Zuhanyzás közben masszírozd be, hagyd hatni 2-3 percig, majd langyos vízzel öblítsd le.

Mélyhidratáló, bőrnyugtató mézes-zabpelyhes bőrradír

A zabpehely finomra őrölve rendkívül gyengéd, gyulladáscsökkentő tulajdonságú, a méz pedig természetes vízmegkötő és antibakteriális anyag. Ez a kombináció a legszárazabb, viszkető bőrre jelent megoldást.

Összetevők: 

  • 4 evőkanál aprószemű zabpehely késes aprítóban finomra darálva
  • 2 evőkanál méz
  • 2 evőkanál mandulaolaj vagy olívaolaj

Elkészítés és használat:

  1. A ledarált zabpehelyhez add hozzá a mézet és az általad választott hidegen sajtolt olajat. 
  2. Alaposan dolgozd össze. Ez a keverék lágyabb textúrájú, így az érzékenyebb bőrfelületeken is bátran alkalmazható.

Sós-citrusos bőrfrissítő radír

A só ásványi anyagokban gazdag, és kiváló méregtelenítő, míg a citrusfélék illóolajai azonnal élénkítik és frissítik a fáradt bőrt. Szuper választás a durvább bőrrel rendelkező területekre, például a sarkakra.

Összetevők: 

  • 4 evőkanál finomszemcsés só
  • 3 evőkanál szőlőmagolaj (vagy bármilyen olaj a fentiek közül)
  • 3-5 csepp 100% tisztaságú narancs vagy citrom illóolaj

Elkészítés és használat:

  1. Vegyítsd el a sót az olajjal, majd cseppentsd bele az illóolajat. 
  2. A citrusfélék fényérzékenyítő hatása miatt ezt a radírt célszerű esti fürdőzésnél bevetni.

Az olajos alapú receptek után sokszor még testápoló használatára sincs szükség, hiszen a finom olajréteg zuhanyzás után is védi és táplálja a friss bőrfelszínt. 

Hol szerezd be a legolcsóbban a hozzávalókat? Kérd kollégáink segítségét az Ügyfélszolgálaton!

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Kivonul a Tesco? Mutatjuk, mi igaz a terjedő hírekből és mire számíthatnak a vásárlók

Mi lesz a több ezer munkavállalóval és a vásárlókkal?

A legjobb európai útvonaltervezők: ezekkel elkerülheted a felesleges kerülőket és dugókat

Európában több olyan alkalmazás is van, amely kifejezetten megbízható, és hosszú utaknál is jól teljesít.

Ez dönti el, mennyire lesz hatékony a klímád: így hozd ki belőle a legjobbat

A klíma működése egyszerűen átlátható, ha tudod, mely tényezőkön múlik a hűtési teljesítmény.

Fantasztikus húsárak a héten: akár 40% kedvezménnyel a Tescóban és Aldiban!

Ezekkel a húsos és halas akciók közül válogatott ajánlatokkal most könnyebb úgy feltölteni a hűtőt, hogy a pénztárcád se bánja.

Ingyenes a belépés Budapest egyik legszebb strandjára a nyugdíjasoknak: heti 3 napon él a kedvezmény a helyi lakosoknak

Egyedülálló lehetőség a csepeli nyugdíjasoknak: a Csepeli Strandfürdő a hét első három napján...
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat