Így lehet a legolcsóbban ételt venni: a (legjobb) spórolós trükk, amit megéri kipróbálni

Az élelmiszerárak növekedése mindenkit érint. Egyre kevesebbet ér a pénzünk, de nem leszünk az infláció miatt kevésbé éhesek. Van egy trükk, amivel elérhetőbb áron vásárolhatunk be. Mutatjuk hol keresd a közeli lejáratú élelmiszer opciókat. 

Bár az Orbán-kormány szerint is elfogadhatatlan az élelmiszerár-növekedés, a felelősséget hajlamosak más, külső okokra visszavezetni. (Látszat)intézkedések vannak ugyan, de ezek a problémát nem oldják meg, sőt. Éppen ezek azok az intézkedések, amelyek felhajtják az árakat.

Az árrés csökkentése mára már minden magyarnak ismert fogalom. A szabályozott termékeknél rövid távú csökkenést hozott magával, cserébe viszont más termékek árát nőtt. Mindeközben a kisebb, családi vállalkozások próbálnak talpon maradni. És mi az eredmény? A piac torzulása miatt csökken a választék, hosszabb távon pedig épp az történik, amit meg akarnak akadályozni: drágább a havi bevásárlás. 

A kormányzati kommunikációban rendre a kereskedőket és a „gonosz multikat” teszik felelőssé az infláció miatt. Valójában a gyenge a forint, a magas az energiaárak, az áfa és egyéb extra adók okozzák a legnagyobb kárt.

Hogyan lehet akkor spórolni? Van pár pénztárcabarát és fenntartható tippünk.

közeli lejáratú élelmiszer

Közeli lejáratú élelmiszer? Ne félj tőle!

Ezek olyan élelmiszerek, amelyek nem romlottak, de a következő napokban kifutnak a szavatossági idejükből. Általában aznap vagy másnap érdemes elfogyasztani őket, esetleg a fagyasztóba berakva időt nyerni. 

A közeli lejáratú élelmiszer vásárlása nem ciki! Éppen ellenkezőleg: egyre trendibb más, gazdagabb országokban is. Ez a legokosabb spórolási forma és környezettudatos döntés is: az élelmiszer-pazarlás valós probléma, ami ellen ez egy valós megoldást nyújt. Nem mellesleg pénztárcabarát lehetőség. De hol vehetünk közeli lejáratú élelmiszert?

Munch: applikáció, amivel tényleg spórolhatsz

Az egyik legelterjedtebb applikáció a Munch. Használatához le kell töltenünk az alkalmazást, regisztráció után pedig látjuk is a hozzánk közel lévő helyeket, ahol elérhetőek ételmentő csomagok. A Munchon találhatunk pékségeket, szupermarketeket (például Lipóti, Penny), de hoteleket is, ahol reggelizhetünk. Ezek „zsákbamacska” csomagok, vagyis előre nem tudjuk kiválasztani, hogy mit fogunk kapni. Külön ajánlom a Penny zöldség-gyümölcs csomagját, abban nem szoktam csalódni. Sokszor lecsó lesz a vacsora egy-egy ilyen csomag után, de szerencsére óriási lecsórajongó vagyok. Saját tapasztalat, hogy bizonyos pékségekben, kávézókban (például Starbucks), ha időben odaértem a csomagért, akkor kiválaszthattam, hogy mit kérek. 

Extra tipp: léteznek Munch-csomagok bemutatására külön Facebook-csoportok, ahová a tagok feltöltik, hogy épp milyen csomagot kaptak. Ha nincs tapasztalatunk, de nem akarunk mellényúlni, akkor itt megnézhetjük, miből is áll össze egy-egy csomag.

Szupermarketek “Ments meg” dobozai és termékei

Ha nem akarjuk a véletlenre bízni, hogy mit veszünk, akkor a fizikai boltokban is van lehetőségünk keresgélni. 

közeli lejáratú élelmiszer

A Lidl “Ments meg” doboza

A Lidl doboza nem közeli lejáratú élelmiszert tartalmaz, hanem szépséghibás zöldségeket és gyümölcsöket. Az áruházlánc nyilatkozata szerint 2023 óta Magyarország teljes területén elérhetőek ezek a 3,5 kg-os csomagok, amelyekhez rendkívül kedvező áron, csupán 399 forintért juthatnak hozzá a koránkelők. Azért mondom, hogy koránkelők, mert nyitáskor rakják ki őket a pénztárakhoz, kedvező ára miatt meg hamar elkapkodják az élelmesek. 

Sárga és piros címkék

A Tesco, Spar, Aldi és egyéb áruházak piros és sárga címkével jelzik a közeli lejáratú élelmiszereket. Gyakran a hűtőpultok szélén vagy külön, a „Kiárusítás” polcon vannak. Ha pékárut keresünk, akkor az Aldiban este leárazva vehetjük meg a napközben sütött termékeket. 

Online vadászat házhozszállítással

Ha ki sem mozdulnánk, akkor a Kifli „Mentsd meg az élelmiszert” szekciója jó választás. A külön menüpont alatt az alkalmazásban és a weboldalon is vásárolhatunk 1-2 napon belül lejáró élelmiszert. Házhoz hozzák, nem kell dobozokat és bevásárló szatyrot cipelni, és pontosan látjuk, hogy mit veszünk. 

Mit szabad megvenni?

Van különbség a fogyasztható és a minőségét megőrzi kifejezések között. Ne keverjük össze a kettőt! 

  • Fogyasztható (angolul Use by): a dátum után veszélyes megenni! Ezt a húsra, tejtermékekre és tojásra rakják. Ezt tényleg ne együk meg, ha lejárt a dátum! Kivétel, ha a fagyasztóban tároltuk és nem engedett ki a hús. A fagyasztóval nyerhetünk még 3 hónapot, de ha egyszer kiengedett a hús, ne fagyasszuk vissza! Az ételmérgezés nem játék.
  • Minőségét megőrzi (angolul Best before): a dátum után hetekkel, hónapokkal is akár biztonságosan fogyasztható az élelmiszer. Az íze, állaga változhat kicsit. Általában a tésztákra, konzervekre, rizsre érvényes. 

Kérdésed van az élelmiszer szavatosságával kapcsolatban? Az ügyfélszolgálatunk ingyenesen segít 48 órán belül!

Figyeljük viszont a termékek szagát, kinézetét, főleg közeli lejáratú élelmiszer esetén. Ha még szavatossági időn belül van, de romlottnak tűnik, valószínűleg romlott is. Ilyenkor se kockáztassunk!

Ezekkel a trükkökkel havi szinten tízezreket spórolhatunk, ami a mostani árak mellett nem elhanyagolható összeg. De ne felejtsük el: a fent felsorolt módszerek segítenek túlélni a hó végét, a megoldást viszont nem a sárga címkék, hanem egy felelős állam jelenti. Addig is mentsünk ételt, spóroljunk okosan!

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Hatalmas a zűrzavar a magyar egészségügyben a beutalók miatt – szigorított a kormány

Mutatjuk, melyek a beutaló nélkül igénybe vehető szakrendelések 2026-ban, és hol "büntethetnek" meg 2000 forintra!

Sokkal kedvezőbbé váltak az átalányadózás szabályai: mutatjuk az idei könnyítéseket

Érdemes ezt választani, aki belefér az értékhatárba.

Nyugdíjas elhalálozása esetén mit kell tenniük a hozzátartozóknak? 5 dolog, amit muszáj elintézni

Bejelentési kötelezettségek, adminisztrációs teendők, jogi eljárások - ezekkel mind számolni kell.

Ovulációs kalkulátor a Hóvégén: Hogyan határozható meg a termékeny időszak?

Mivel a női ciklus során mindössze néhány nap áll rendelkezésre a fogantatáshoz, elkészítettük az ovulációs kalkulátort, ami segít meghatározni azt az időintervallumot, amikor a legnagyobb az esély a sikerre.

Itt az ideje az ablakcserének: akár több millió forintos támogatást kaphat

Sokan keresnek ház vagy panel ablakcsere támogatás után, azonban kevesen tudják, milyen formában léteznek valódi megoldások.

Horgászok, figyelem! Nincs büntetés, ha a fogási naplót így adják le

A fogási napló leadása 2026-ban is február végéig esedékes, aki elmulasztja, annak fizetnie kell.