Fagykár elleni védekezés: egészséges és dúsan zöldellő kert lesz a jutalmad, ha ezt most megcsinálod

Nemsokára megérkeznek az első fagyok, ezért érdemes időben felkészülni a kerti növények teleltetésére. Összefoglaljuk, milyen praktikákat érdemes alkalmazni, és mely növények igényelnek külön védelmet. A fagykár elleni védekezés a kiskertben akkor lesz eredményes, ha ezt a néhány teendőt még most megcsináljuk.

A tavaszi fagyok legérzékenyebb áldozatai a gyümölcsfák virágai és bimbói, a zsenge hajtások, a frissen kiültetett palánták, valamint az egynyári zöldségek, például a paradicsom, a paprika és az uborka. Ezek a növények különösen ki vannak téve a hirtelen lehűlésnek, ami komoly károkat okozhat. Éppen ezért fontos, hogy időben felismerjük a veszélyt, és megfelelő védelemmel óvjuk őket a fagytól.

falevél és nővények télen

Fagykár elleni védekezés a kiskertben

Hogy mikor kell letakarni a növényeket, az attól függ, milyen az időjárás és maga a növény. Vannak fajták, amelyek könnyen elviselik a hideget, míg mások már az első fagyoktól károsodhatnak. Egyes növények egész télen érzékenyek, másokat csak tavaszi fagyok viselhetnek meg. Mivel minden növény másképp reagál a hidegre, a védelmet mindig az adott helyzethez érdemes igazítani.

Vigyázzunk a télálló növényekkel! Ha tavasszal vagy ősszel vásárolunk ilyen növényt a kertészetben, ne bízzuk el magunkat. A boltokban még nem szoktak hozzá a hideghez, ezért könnyen károsodhatnak, ha hirtelen kerülnek ki a szabadba. Érdemes az első időszakban extra védelemmel gondoskodni róluk.

Talajtakarás

A talajtakarás, vagyis a mulcsozás az egyik leghatékonyabb módszer, hogy megvédjük a növények gyökereit a fagyoktól. A talajra terített réteg szigetel, lassítja a lehűlést, és segít megőrizni a nedvességet, így a növények kevésbé szenvednek a hidegben. Használhatunk szerves anyagokat, például fakérget, szalmát, lombot, de díszkertekben a kavics, geotextília vagy akár tűlevelű fenyőkéreg is jól működik.

Fontos, hogy a mulcs ne érjen közvetlenül a növény szárához vagy törzséhez, mert ez nedvességfelhalmozódást és a szár rohadását okozhatja. A talajtakarás vastagsága fajtától és időjárástól függ: a gyökerek védelméhez általában 5–10 cm vastag réteg elegendő. Tavasszal érdemes fellazítani a mulcsot, hogy a talaj gyorsabban melegedjen és a friss hajtások könnyebben növekedjenek.

A mulcsozás nem csak a fagy elleni védekezést segíti, egész évben barátja a kertnek: segít megtartani a talaj nedvességét, visszaszorítja a gyomokat, és javítja a talajszerkezetet. Ha rendszeresen alkalmazzuk, a talaj szerkezete javul, így a növények egészségesebben fejlődhetnek, és a kert hosszú távon szép marad.

A fagyvédelmi gyertyák használata elsősorban tavasszal jellemző a gyümölcsösökben, különösen akkor, amikor a késői fagyok veszélyeztetik a frissen kihajtott virágokat. Ez egyébként áprilisban a legjellemzőbb. Télen a növényeket más módszerekkel érdemes védeni a fagytól, mint tavasszal. A legfontosabb, hogy a gyökerek és a törzs megfelelően védve legyen a hideg ellen. Ehhez használhatunk takarófóliát vagy kerti ponyvát, amelyek megóvják a növényeket a leghidegebb időszakban.

Kertészeti tippeket keresel? Kérdésed van? Fordulj ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 2 munkanapon belül válaszolnak.

Fontos, hogy a védőréteg jól szellőzzön, így elkerülhető a párásodás és a rothadás. A kisebb, érzékenyebb növényeket érdemes csoportosítani, és a legvédettebb helyekre tenni, például a házfal közelébe, ahol a fal visszaadja a hőt. A talajtakarás ilyenkor különösen hasznos: egy 5–10 cm vastag réteg megvédi a gyökereket, megőrzi a talaj nedvességét és hőmérsékletét, így a növények egész télen biztonságban maradnak.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

A világ legfinomabb étele libaaprólékból: ludaskása Borbás Marcsi módra

A legfinomabb ludaskása Borbás Marcsi keze nyomán készül.

Kedvezménykártya nyugdíjasoknak: Így spórolhatsz minden nap

A kedvezménykártya nyugdíjasoknak egyszerű, olcsó és praktikus megoldás a mindennapi spórolásra. Érdemes kihasználni!

Nem fizet a biztosító az autósoknak, ha a téli guminál erre nem figyelnek – 2 eset, amit sokan nem tudnak

A biztosító két konkrét helyzetben is visszautasíthatja vagy visszakövetelheti a kifizetést, ha a téli gumi nem volt megfelelő.

5 álomszép télen virágzó évelő növény: illatosak és színesek

Gyönyörű, télen is mutatós cserjék, hogy egész évben szép legyen a kert.