5 álomszép télen virágzó évelő növény: illatosak és színesek

Vannak gyönyörű és illatos cserjék, amik télen is csodás virágaikkal díszítik a kertet. Nem kell, hogy a hideg miatt megálljon az élet, íme a legmutatósabb télen virágzó kerti növények.

A megfelelő gondozás a tökéletes ültetéssel kezdődik

A legtöbb télálló cserje félárnyékban fejlődik szépen, olyan helyre ültessük, ahol nyáron sem tűzi a nap. A szélvédett fekvés különösen fontos: a hideg téli szelek kiszáríthatják a leveleket és hajtásokat.

A talajnál azt kell nézni, hogy jó vízelvezetésű legyen, mert a pangó víz fagy idején könnyen gyökér károsodást okoz. A télálló cserjék inkább a savanyúbb vagy közepesen savanyú talajt kedvelik. Ha valahol meszesebb a talaj, érdemes feljavítani tőzeggel vagy fenyőkéreg keverékkel. Extrém hideg esetén vagy, ha egy növény nagyon huzatos helyen van mulcsolással vagy a tövek burkolásával lehet melegíteni a növényeket.

Ültetési, növény ápolási kérdésekkel is fordulhatsz Ügyfélszolgálatunkhoz, ahol kollégáink két munkanapon belül, díjmentesen segítenek!

Alpesi erika

Ez egy aránylag alacsony örökzöld cserje, ami már januárban rózsaszínes-fehér virágokat hoz és tavaszig meg sem áll.
A napos vagy félárnyékos helyet szereti és a savas kémhatású talajt. Akár talajtakarónak is remek választás, így amellett, hogy szemet gyönyörködtet még haszna is van.

Csarab

Ez az egyik legkedveltebb, Magyarországon is elterjedt, télen is díszítő évelő félcserje. Bár fő virágzása nyár végére esik, ősztől tavaszig is színpompás, és télálló, ezért gyakori választás balkonokra, kertekbe, sírokra és teraszokra. Virágzás után, kora tavasszal metszeni kell, különben ritkábban virágzik majd. 

Szintén nem a meszes, hanem inkább a savanyú talajt kedveli, napos vagy félárnyékos fekvésben fejlődik legjobban. Ültetésnél mély és széles gödörbe helyezzük. Ha túl meszes a talaj, elkezd sárgulni. Ebben a növényben is az a jó, hogy kiváló talajtakaró.

Illatos boroszlán

Sűrű, különleges cserje, ami szintén nem a magasságáról híres, de annál csodásabb virágokat hoz, főként a tél vége felé. Több fajtája is ismert Magyarországon, mindegyiknek isteni illata van. 

Félárnyékos helyre ültessük, hogy a nyarakat is bírja, a humuszos, jó vízelvezetésű talajban fejlődik szépen. Nem szereti az átültetést vagy, ha feleslegesen bolygatjuk. Néha metszést igényel, ezt virágzás után ejtsük meg. Fontos, hogy bőrirritáló, toxikus anyagokat tartalmaz mindegyik része.

Közönséges mahónia

Kora tavasszal illatos, sárga virágokat hoz, amelyekből lilás-fekete termés fejlődik. Ez a tüskés örökzöld ráadásul télre bevörösödik, így minden évszakban más arcát mutatja. Amiért még nagyon jó választás, hogy kiváló fagytűrő, nagyjából mindegy milyen talajba ültetjük és még a kártevők sem támadják meg.

Tarkalevelű közönséges magyal

Igazi karácsonyi hangulatú örökzöld. Lombja egész évben nagyon mutatós, télen gyönyörű piros bogyókat hoz. Ültetésnél arra kell figyelni, hogy nem bírja a tűző napot. A meszes, száraz talajban megsárgul, télen csak akkor kell öntözni, ha a föld teljesen kiszáradt. A fiatal növények töveit talajtakarással kell védeni. 

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Hogyan lehet jól használt autót venni?

Körültekintőnek lenni fontos, és az sem árt, ha ismerjük a jogainkat.

Meglepő, milyen komoly büntetés jár súlyos testi sértésért: itt vannak a szabályok

A súlyos testi sértés nem játék. Nagyon komolya szabályok vonatkozhatnak rá és az indíték is sokat súlyosbíthat a vádlott helyzetén.

Azálea gondozása: színpompás virágbokorral hálálja meg a növény, ha ezt teszed vele

Nem egyszerű a gondozása, de a kertész szerint elég egy dologra odafigyelni.

Hajdú hőszivattyús bojler: kiszámoltuk, mennyit fogyaszt és milyen gyorsan térül meg

Utánaszámoltunk a Hajdú hőszivattyús bojler költségeinek, és megmutatjuk, miért beszél szakértőnk akár 15–20 éves megtérülésről.

A rendszer vesztesei: 40 év után ők nem mehetnek el nyugdíjba Magyarországon

Láthatatlan munka kontra hosszabb szolgálati idő.

Ha palántát nevelsz, ezt vedd meg az OBI-ban, hálás leszel magadnak érte

A palántáid satnyák vagy egyenetlenül kelnek? Mutatjuk a megoldást.