Így szórják a büntetőpontokat a hibázó sofőrökre: ráadásul 80.000 forint a piros lámpás áthajtás

Sokan úgy gondolják, hogy a sárga lámpán való áthaladás teljesen szabályos, hiszen az csak figyelmeztető jelzés. Valójában ez nem mindig igaz: ha biztonságosan meg lehetett volna állni, de a sofőr mégis gázt adott és továbbhajtott, az szabályszegésnek minősül, és bírságot is vonhat maga után. Piros lámpa: büntetés és közigazgatási bírság is járhat az alábbi esetekben.

A rendőrség tájékoztatása szerint, ha biztonságosan megállni már nem lehet, az útkereszteződésen mielőbb át kell haladni. Vagyis a sárga lámpa már nem olyan, mintha zöld lenne, hanem figyelmeztetés a megállásra – kivéve, ha hirtelen fékezéssel balesetet okozna a sofőr.

Piros lámpa: büntetés jár a sárgán való áthaladásért is

Ha valaki a sárga lámpán hajt át és ezt a rendőr a helyszínen észleli, figyelmeztetést adhat, de akár 6.500 és 65.000 forint közötti bírság is kiszabható. Súlyosabb esetben szabálysértési feljelentés is indulhat.

A piros lámpán való áthajtás viszont már nem szabálysértés, hanem közigazgatási bírság, amelynek összege 80.000 forint, és 8 büntetőpont is jár érte.
A jogszabály ezt „forgalomirányító fényjelző készülék előtti megállási kötelezettség megszegése” néven tartja számon – és mivel az egyik legveszélyesebb közlekedési szabályszegés, a büntetés is súlyos.

Nem csak a rendőr figyel, a kamerák is rögzítenek

Nem csak a helyszíni bírság létezik. A VÉDA és más forgalomfigyelő kamerák automatikusan rögzíthetnek piros lámpán való áthajtást, és utólag, határozat formájában postán küldik ki a bírságot az üzembentartónak. Tehát nem kell feltétlenül helyszíni intézkedésnek történnie, hogy büntetés érkezzen.

Mikor indokolt mégis az áthaladás?

Vannak olyan esetek, amikor a sárga lámpán történő áthaladás elkerülhetetlen lehet – például, ha a mögöttes jármű túl közel halad, és a hirtelen fékezés balesetet okozna. Ilyenkor a KRESZ is megengedi, hogy a sofőr inkább áthaladjon a kereszteződésen.

Azonban ez csak valós veszélyhelyzet esetén elfogadható indok – a „siettem” vagy „épp sárgán mentem át” nem mentesít a felelősség alól.

Indokolt lehet még a piros lámpán való áthajtás, ha a rendőr utasít az áthaladásra. 

További kérdésed lenne a szabálysértéssel vagy a büntetőpontokkal kapcsolatban? Kérdezd Ügyfélszolgálatunkat és ingyen adunk tanácsot 48 órán belül!

Megéri-e kockáztatni?

Nem igazán. A sárga lámpa nem „zöld utat” jelent, amin még gyorsan átslisszolhatunk, hanem vegyük inkább figyelmeztetésnek, hogy ideje megállni. Egy piros lámpán való áthajtásért akár 80.000 forintos bírság és 8 büntetőpont is járhat, a vasúti átjáró piros jelzésének figyelmen kívül hagyásáért pedig akár 100.000 forint is lehet a büntetés.

Érdemes tehát inkább időben fékezni, hiszen egy perc késés sosem ér annyit, mint egy baleset vagy egy súlyos bírság.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ennyi pénzt adnak a régi elektronikai cuccokért: mutatjuk, pontosan miért mennyit fizetnek

A legtöbb háztartásban lapul egy-egy régi mosógép, elromlott porszívó vagy egy rég elavult számítógép, amit már csak kerülgetünk.

Élettársi özvegyi nyugdíj 2026-tól: mikor jár a plusz pénz az együttélés után?

Idén megváltozott az élettársi özvegyi nyugdíj szabályozása.

Nem tudod, megbüntettek-e matrica nélkül? Itt ellenőrizd, csak a rendszám kell hozzá

Egy perc alatt kiderítheted, ha nem vagy benne biztos, hogy megbüntettek-e.

5000 helyett itt ingyen lekérheti, hol a telekhatár: ne fizessen érte, kerítésvita, sufni építésekor is nagyon hasznos

Aki nem hiteles térképmásolat ingyen lehetőséget keres, annak jó hír, hogy egy hivatalos állami térképen díjmentesen megnézheti a telekhatárokat és más fontos ingatlanadatokat.

Így kap SOS áramot, ha lemerült a feltöltőkártyás villanyóra: akkor is működik, ha zárva a bolt

Kellemetlen meglepetés, amikor az esti filmezés vagy mosás közben egyszer csak elmegy az áram, mert kiürült a keret.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat