Virágözönnel hálalja meg a rózsamuskátli, ha ezt megteszed

A rózsamuskátli gondozása nem ördöngösség, sőt: ha néhány alapvető dologra odafigyelünk, olyan buja virágpompában lehet részünk, amit még a szomszéd is megirigyel.

Ez a klasszikus balkonnövény nem véletlenül népszerű generációk óta: ellenálló, hosszan virágzik és akár késő őszig díszítheti az ablakpárkányt vagy erkélyt. De csak akkor, ha megkapja, amit szeret.

A rózsamuskátli gondozása tavasszal indul csak igazán

Május elején, amikor már nem fenyegeti fagy, a rózsamuskátli végre kiköltözhet a szabadba és itt indul be igazán az élet számára. A rózsamuskátli gondozása ilyenkor abban is különleges, hogy nem szabad egyszerűen csak kiültetni egy korábbi virágládába a tavalyi földbe. Ez a növény szereti a friss közeget, amelyben tápanyag is van és amit a gyökerei könnyen belakhatnak. Egy kis komposzt, esetleg muskátliföld bekeverve lazább szerkezetű virágfölddel már jó indulást ad. Ültetés után nem szabad elfelejteni, hogy az első hetekben a gyökeresedés a cél, ezért visszafogott öntözés és kevés tápoldat az ajánlott, viszont annál több napfény.

Napos helyen érzi magát a legjobban

A rózsamuskátli egy mediterrán lelkületű virág, tehát nem a félárnyékos, északi erkély lesz a kedvence, hanem a déli, napos terasz, ahol reggeltől estig süti a nap. A rózsamuskátli gondozása során a fényigény az egyik legfontosabb szempont: minél több napsütést kap, annál több virágot hoz. Ha túl sötét helyre kerül, megnyúlik, kevesebbet virágzik és hamar leveri a kedvét a huzatos idő is. A hűvös, szeles helyet sem kedveli, de egy meleg, védett balkonon igazi főszereplővé válhat.

Ha további kertészeti tanácsokra van szükséged, keresd bátran ingyenes Ügyfélszolgálatunkat! Gyorsan választ kapsz majd.

Rózsamuskátli gondozása: metszés és locsolás

Ahhoz, hogy valóban virágözönbe boruljon, elengedhetetlen a rendszeres metszés. A rózsamuskátli gondozása nem igényel kertészeti diplomát, de a rendszeres elszáradt virágfejek eltávolítása és a növény visszacsípése meghozza a gyümölcsét. Vagyis inkább a virágát. A locsolásnál érdemes figyelni arra, hogy ne ázzon el a földje, inkább gyakrabban, kevesebbet kapjon, mert a pangó víztől sárgulni kezdenek a levelek. Kánikulában napi egyszer, reggel a legjobb öntözni és hetente egyszer tápoldatozni sem árt.

Így teleltesd, hogy jövőre is virágozzon

A szezon végén, szeptember végén–október elején, még mielőtt megcsípné a dér, érdemes visszametszeni és világos, hűvös helyen teleltetni. A rózsamuskátli gondozása télen is igényel egy kis figyelmet: nem szabad túllocsolni, de teljesen kiszáradni sem hagyjuk. Ha tavasszal újraéled, egy alapos földcsere után újra teljes díszében tündökölhet és kezdődik minden elölről, virágözönnel jutalmazva a gondoskodást.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

33 országot is bejárhat ezzel a bérlettel: ennyibe kerül az Interrail

A bérletnek több típusa van és két 12 éven aluli gyereknek ingyen utazást biztosít.

Ennyi cigit és olcsó élelmiszert lehet behozni Szerbiából: itt vannak a pontos szabályok

Sokan járnak át a déli szomszédunkhoz bevásárolni, hiszen egyes termékek ára kedvezőbb lehet.

Akár 3120 forintot is spórolhatsz a hétvégi bevásárláson: pizza, bacon, virsli és 265 forintos kefir is vár

Nem tudod, mit egyen a család hétvégén? A heti akciók most segítenek.

Régi kata visszavezetése: újra számlázhatnak cégeknek a vállalkozók, de van egy bökkenő

Régi kata visszavezetése: 2027-től újra lehetne cégeknek számlázni. Mutatjuk, milyen korlátozások jöhetnek.

Ha nyugdíjasként webshopból rendelne, erre figyeljen: mutatjuk, melyik kifejezés mit jelent az Almától a Klarnáig

Melyik megoldás mit jelent, mennyire biztonságosak, és milyen rejtett költségekre érdemes odafigyelnie.

Akkor is jár az ápolási díj vagy a GYOD, ha otthonba költözik az ápolt személy? 2 kivételes eset, amikor folyósítható

Amikor intézményi elhelyezés miatt szűnik meg az ápolási díj, illetve a tartós beteg gyermekek után járó gyod.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat