Előre megkaphatod a milliókat: visszatér a 3+3 millió támogatás 2025-ben

Újraindul az otthonfelújítási, azaz a 3+3 milliós támogatás 2025-ben, de csak az 5000 fő alatti településeken lehet majd igényelni, és a kedvezményes kölcsön kamatozása is eltér majd a korábbitól. Ugyanúgy 3 millió forint a maximálisan igényelhető vissza nem térítendő támogatási összeg, . Az alábbiakban részletesen bemutatjuk, hogy mit nyújt a program, kik jogosultak rá, és milyen feltételek vonatkoznak az igénylésre.

A otthonfelújítási program keretében az állam a felújítási költségek 50%-át téríti meg, legfeljebb 3 millió forint összegben. Ez vissza nem térítendő támogatás, amelyet a felújítás befejezése és az igazolt költségek benyújtása után folyósítanak. Azok számára, akik nem tudják előzetesen finanszírozni a szükséges munkálatokat, lehetőség van maximum 6 millió forintos kamattámogatott jelzáloghitel igénybevételére is, amelynek törlesztőrészlete körülbelül 60 000 forint, legfeljebb 10 éves futamidővel.

Indul a 3+3 millió támogatás 2025-ben: kinek szól, milyen feltételekkel?

Az igénylés feltételei a következők:

  • Gyermekhez kötött a támogatás, tehát legalább egy (25 év alatti) gyermeket nevelő szülők pályázhatnak (a várandósság 12. hetétől is igényelhető).
  • A támogatásban érintett ingatlanban a családnak legalább 1 éves lakóhellyel kell rendelkeznie, kivéve új vásárlás vagy építkezés esetén.
  • Legalább 1 éves TB-jogviszony.
  • Az igénylő és a gyermek(ek) együttesen 50%-os tulajdonrészt kell birtokoljanak az ingatlanban.
  • Köztartozásmentesség szükséges.
  • A program kizárólag 5000 fő alatti településeken érhető el.
otthonfelújítási támogatás 2024 feltételei

Mire költhetjük a milliókat?

A támogatás széles körben felhasználható, beleértve az energetikai korszerűsítést, mint például a szigetelést, nyílászárócserét és fűtéskorszerűsítést, de más felújítási munkákra is igényelhető. Ide tartozik a festés, tapétázás, szaniterek cseréje, kerítésépítés, vagy akár télikert kialakítása. A támogatás maximális kihasználásához legalább 6 millió forint igazolt felújítási költséget kell bemutatni, mivel az állam a költségek felét téríti meg.

Különleges feltételek

Azok, akik a korábbi támogatást már részben kihasználták, csak a fennmaradó keretre pályázhatnak, míg akik a teljes 3 millió forintos összeget igénybe vették, nem jogosultak újabb támogatásra. Ott vannak továbbá az igénylés feltételei, vagyis a támogatást kizárólag az 5000 fő alatti településeken élők vehetik igénybe. Fontos kritérium, hogy az ingatlan tulajdonosai legalább egy gyermeket neveljenek, valamint rendelkezzenek minimum egyéves TB-jogviszonnyal.

felújított lakás előtte-utána

3+3 millió támogatás 2025: már elérhető a települési lista

A támogatás különösen hasznos lehet a kisebb településeken élők számára, hiszen széles körben alkalmazható felújítási munkálatokra, és a korábbi programhoz képest egyszerűbb lesz az igénylés. Időközben megjelent a lista azokról a településekről, ahol igénybe lehet venni 2025-től az otthonfelújítási támogatást. Ezt a Bank360 oldalán lehet böngészni.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Nem folyhat akárhová a klíma kondenzvize – kevesen ismerik ezt a társasházi szabályt

Klíma kondenzvíz elvezetése panelben: hová folyhat a víz, kell-e engedély, és mit tehet, ha a szomszéd klímája az erkélyére csöpög?

Ne hagyd, hogy átverjék a szüleidet: így szerezd vissza a pénzt a rámenős házaló ügynököktől

Meggondolatlan vagy külső nyomás hatására történő vásárlás esetén is van visszaút: a szerződés felbontható.

OTP-s bankszámlája van? Ezt érdemes megnézni, mielőtt elindít egy átutalást

Összegyűjtöttük, milyen költségekkel kell számolni a különböző számláknál belföldi, külföldi, vagy épp nagy összegű utalásoknál, és hogyan lehet spórolni az utalási díjon.

Nem hagyja aludni a köhögés? Ezek a kipróbált otthoni módszerek azonnal enyhíthetik a panaszokat

A hideg időszakban gyakori probléma a légúti betegségekkel járó kellemetlen irritáció.

Mesebeli fények és káprázatos installációk: olcsóbb lehet, ha így váltasz jegyet a Lumina Parkba

Utánanéztünk, hogy hogyan lehet spórolni a Lumina Park belépőkön.

Sülthöz, szendvicsbe, hidegtálon: a legjobb megúszós savanyúság télire – így készül az olajos paprika, tavaszig eláll

Az olajos paprika télire remek savanyúság, amely sültekhez, szendvicsekhez és hidegtálakhoz is tökéletes.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat