Évi 10.000 forintért 120 könyv vár rád: mutatjuk, még mi jár ennyiért az FSZEK-ban

Hogyan lehet úgy kikapcsolódni, hogy az ne kerüljön heti vagy havi több ezer forintba? Sajnos a jelenlegi megélhetési költségek mellett a szórakozás és a pihenés az utolsó, amire könnyen adunk ki pénzt. Pedig, aki szeret olvasni, az sokkal olcsóbban megúszhatja. Jó, ha tudjuk, hogy nem az az egyetlen megoldás, ha új könyveket vásárolunk, főleg, ha gyerek is van a családban. Akkor tudjuk csak igazán, hogy a világ pénzét el lehetne költeni új olvasmányokra, diafilmekre, játékokra. Új könyvek olcsón? Megéri használni a könyvtárakat.

Hol kaphatók új könyvek olcsón?

Például a könyvtárakban. A könyvtáraknak egészen kiskortól jó hasznát vehetjük. A kisgyerekek kíváncsiságát nem lehet győzni, a könyvtárban pedig kedvükre válogathatnak az izgalmas olvasnivalókközött. Míg új gyerekkönyvet nem kapunk 2000 forint alatt, az érdekesebb kihajtós, interaktív könyvek már több ezer forintba kerülnek. Ugyanezek  könyvek elérhetők a könyvtárakban is, jócskán töredék áron.

Fővárosi szabó Ervin könyvtár pestszentlőrinci tagkönyvtár bejárata

Ha olvasással szeretünk kikapcsolódni szintén jó, ha tudjuk, hogy a régi klasszikusok mellett a legújabb sikerlistás könyvek is elérhetők a könyvtárakban, esetleg várni kell néhány hetet, mire el tudjuk olvasni.

Havi 10 új könyv szinte ingyen?

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és tagkönyvtárai nemcsak könyvkölcsönzéssel foglalkoznak, hanem diafilmeket, dvd-ket is lehet kölcsönözni. Emellett van, ahol hetente diafilm vetítés van, máshol pedig kézműves foglalkozás. Be lehet ülni csak úgy olvasni is vagy dolgozni, ha nem egy zajos és zsúfolt kávézóra vágyunk. 

könyvespolcok a Fővárosi Szabó Ervin könyvtárban

Mennyivel olcsóbb a könyvtárazás?

Ha azt nézzük, hogy mennyibe kerül egy éves beiratkozási díj, akkor az új könyvek olcsón vagy szinte ingyen lesznek.

Egy kölcsönzés alkalmával ugyanis 10 könyvet lehet kikölcsönözni 4 hét időtartamra, sikerkönyvek esetén két könyvet vihetünk haza két hétre. 

Megtehetjük, hogy összesen 10.000 forintért váltunk egy éves bérletet, ami mindegyik Szabó Ervin Tagkönyvtárban használható.

Ennél olcsóbb opció, ha csak egy könyvtárat választunk ki, ez esetben 3.100 és 7.800 forint között mozog az éves tagsági díj a könyvtár típusától függően.

Nem kell azonban egyből éves tagságit váltani, vannak 3 hónapra szóló tagságik is már 1.500 forintért.

Ha tehát a legdrágább tagságit nézzük, ami egy évre szól és 10.000 forint, akkor azzal 4 hetente akár 10 könyvet is elolvashatunk – ha győzzük szabadidővel. 

Válaszd ki, hogy melyik a lakhelyed legközelebb eső könyvtár!

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Nem hagyja aludni a köhögés? Ezek a kipróbált otthoni módszerek azonnal enyhíthetik a panaszokat

A hideg időszakban gyakori probléma a légúti betegségekkel járó kellemetlen irritáció.

Mesebeli fények és káprázatos installációk: olcsóbb lehet, ha így váltasz jegyet a Lumina Parkba

Utánanéztünk, hogy hogyan lehet spórolni a Lumina Park belépőkön.

Sülthöz, szendvicsbe, hidegtálon: a legjobb megúszós savanyúság télire – így készül az olajos paprika, tavaszig eláll

Az olajos paprika télire remek savanyúság, amely sültekhez, szendvicsekhez és hidegtálakhoz is tökéletes.

769 forint a csirkecomb kilója az Aldiban, 55%-kal olcsóbb a sütőtök: megjöttek az új heti akciók

Megjöttek a csütörtöki akciók, mutatjuk, hol érdemes kezdeni a heti bevásárlást.

Régen 5-6 év alatt telt meg, ma már másfél is elég: megdöbbentő, amit a szeméttelep dolgozója mesélt

Mennyi szemetet termelünk? Egy hulladéklerakó dolgozója meglepő tapasztalatról számolt be. Mutatjuk a magyarországi adatokat is.

Ülsz a kádban, és nyílik a bejárati ajtó? Hiába övé a lakás, nem törhet csak úgy rád a tulajdonos

Amikor kiveszel egy lakást, az onnantól kezdve jó esetben az otthonoddá válik.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat