Elektromos roller kötelező biztosítás kalkulátor: ne fizess százezreket, ez csak trükk

Nagyjából 80-100 ezer elektromos roller közlekedik a magyar utakon, ezeknek 25 százaléka a közösségi rollermegosztók járműve. Régóta vitatéma, hogyan lehet használatukat szabályozni a közlekedésben, de egyelőre nincs szabály – mindeközben már 10 km/h-val repesztő modelleket is lehet kapni. Az új KRESZ-en még dolgoznak, nagy kérdés, mit kezdenek a döntéshozók az e-rollerekkel és társaikkal. Az viszont biztos, hogy keddtől, vagyis július 16-tól már csak kötelező biztosítással használhatók az e-rollerek. Mennyi az annyi? Elektromos roller kötelező biztosítás kalkulátor – így alakulnak a díjak.

Bővül azon járművek köre, amelyekre kötelező gépjármű felelősségbiztosítást kell kötni – írtuk korábban. A jármű nettó tömege, illetve tervezési sebessége dönti el, hogy szükséges-e felelősségbiztosítást kötni. A Mabisz közzétett egy tájékoztató ábrát:

Ez alapján 3 kategóriát különböztethetünk meg: vannak járművek, amire kell fizetni kgfb-t, van, amire nem, és vannak, amelyeknél a jármű jellemzőitől függően kell majd biztosítást fizetni.

Még nem minden tiszta

Ahogy írtuk, a KRESZ átalakítása még folyamatban van, akkor fog a helyzet rendeződni, ha végre megjelenik. Ettől függ ugyanis, hogy a kötelező biztosítás mikor fizet, mikor nem. Jelenleg rollerrel mindenhol is közlekedünk, járdán, bicikliúton, autók között, buszsávokban, ezért is van annyi baleset. Tehát az, hogy a járművekre kötelezővé teszik a kfgb-t, igazából nem ördögtől való elgondolás.

A kötelező biztosításban a kismotorok, segédmotorok esetében 6-7 ezer forinttól 3 ezer forintig csökkenő éves díjról beszélünk. De mi a helyzet az e-rollereknél, segway-eknél és a többinél?

Elektromos roller: kötelező biztosítás kalkulátor

Bár július 16-tól számos mikromobilitási járműre is kell kötelező kgfb-t kötni, a biztosítási piacon kevés látszik versenyképesnek – derült ki az Insura.hu és a Netrisk felméréséből. Az adatok szerint az elektromos rollerek biztosításai 10 ezer forint alatt kezdődnek, és várhatóan az átlagdíj sem haladja meg azt. Budapesten a nagyobb kockázatok miatt többet kell fizetni, a szolgáltatások díjai között jelentős a szórás. A legdrágább biztosítások több százezer forintba is kerülhetnek, de ezekkel az insura.hu szerint valószínűleg csak a díjhirdetési kötelezettségüket akarták letudni egyes biztosítók. A Netrisk szerint ők a kockázatoktól is tarthatnak, hiszen elektromos rollerrel akár több millió forintos kárt lehet okozni.

A közvetítők úgy vélik, hogy a piacot néhány társaság uralhatja, a Netrisk pedig azzal számol, hogy 3-4 társaság fedheti le a belföldi piacot. Magyarországon körülbelül 30-40 ezer elektromos rollert érinthet a biztosítási kötelezettség, és az Insura.hu adatai szerint mindössze 39 százalékuk fut a fővárosban vagy valamelyik megyeszékhelyen. A szerződők majdnem 80 százaléka 35 év feletti, tehát az elektromos roller nem csak a nagyvárosi fiatalok járműve.

Dr. Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója elmondta: „Az e-rollerekre meghirdetett tarifák igen széles, 5 ezer és 468 ezer forint közötti sávban szóródnak. A hatszámjegyű tarifákat hirdető biztosítók (például Alfa, Gránit, Posta, Uniqa) esetében egyértelmű a kivárási törekvés a piaci feltételek tisztázódásáig: a szándékosan irreális díj csupán azt a célt szolgálja, hogy az említett biztosítók is eleget tegyenek a törvényben meghatározott díjhirdetési kötelezettségüknek. Ez a fő oka annak, hogy egyelőre mindössze néhány biztosító kezében koncentrálódik a kötések zöme.”

Valami nem világos? Kérdésed van a témával kapcsolatban? Más miatt szeretnél segítséget kérni? Fordulj a Hóvége Ügyfélszolgálatához!
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Sokan veszélyesnek tartják, pedig az állatoknak is jót tehet: ezért használnak villanypásztort a gazdák

Villanypásztor használata: veszélyes a vadállatokra, mégis sok helyen szükséges. Mutatjuk, miért fontos, és mire kell figyelni.

Mennyi gyerektartást kell fizetni? Sokan meglepődnek, hogy a fizetésen kívül más szempontok is számítanak

A gyerektartás mértéke általában a különélő szülő jövedelmének 15–25 százalékához igazodik, de a gyermek szükségletei és a család anyagi helyzete is számít.

Mennyibe kerül a gáz köbmétere? Mutatjuk, hol a határ és mikor kell többet fizetni

Fűtés és fürdés: a két legnagyobb fogyasztási mód.

Megugrott a gyógyszerköltsége? Így kérje a gyógyszerkeret év közbeni felülvizsgálatát

Ez nem történik meg automatikusan, az illetőnek magának kell beszereznie a szükséges igazolásokat és benyújtania a kérelmet.

Mennyit keres egy Lidl dolgozó? Itt vannak a számok, árufeltöltőtől a boltvezetőig

A Lidl egységes bérrendszert alakított ki az egész országban és a fizetések mellett plusz juttatásokat is kínál.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat