Mit ünneplünk pünkösdkor? Kedves népszokások is kapcsolódnak hozzá

Pünkösd a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, mégis igen keveset tudunk róla. Pedig ehhez köthető a keresztény egyház születése, de a vallási jelentőségén túl számos néphagyomány is köthető ehhez az ünnephez. Pünkösd egy mozgó ünnep, tehát mindig máshová esik az időpontja, egy azonban biztos: már jócskán közelítünk a nyárhoz, ezért az egyházi jelentőségén túl mezőgazdasági jelentősége is van az ünnepnek. Elmondjuk, hogy mit ünneplünk pünkösdkor, hogyan született az egyház és hogyan kapcsolódik ehhez a pünkösdi rózsa.

Mikor van pünkösd?

Azon túl, hogy mindig hétfőre esik és így nyerünk egy hosszú hétvégét, az ünnep időpontjáról érdemes tudni, hogy mozgó ünnep. Pünkösd időpontja húsvéthoz van igazítva, mindig a húsvét utáni hetedik vasárnapon és azt követő hétfőn tartják, ami általában május 10. és június 14. közé esik.

Mit ünneplünk pünkösdkor?

Pünkösd a szentlélek eljövetele vagy más néven kiáradása, illetve a keresztény egyház születésnapja is. Pünkösd neve a görög pentékoszté szóból ered, ami ötvenet jelent. Jézus mennybemenetelét követően az 50. napon “áradt ki a szentlélek”, Mária, az apostolok, illetve Jézus közeli tanítványainak körében. Pünkösd ábrázolása során, például a festményeken gyakran láthatunk vihart, lángnyelveket Mária és a tanítványok körül, mert a vallási elbeszélés szerint hatalmas szélviharral és lángnyelvek kíséretében szállt le a szentlélek és megszállta a jelenlévőket. 

Ehhez köthető az is, hogy mindenki más nyelven kezdett beszélni, Péter apostol pedig megtérve elkezdte kihirdetni a Jézus nevében történő megkeresztelkedés fontosságát, ezért is kötik ehhez az eseményhez az egyház születését.

Hogyan kapcsolódnak ide a népszokások és a pünkösdi rózsa?

Pünkösd ugyan mozgó ünnep, de mindig olyankorra esik, amikor ilyentájt már kezdődnek az aratások. Számos virágzással, termékenységgel kapcsolatos néphagyomány is kapcsolódik az ünnephez. A vallásos eredet mellett az életet és párválasztást éltető népszokások kapcsolódnak pünkösdhöz, csakúgy mint a húsvét esetében.

Az egyik legismertebb pünkösdi hagyomány a “pünkösdi királyválasztás”. Az erőt és ügyességet összemérő játékokkal és versenyekkel választanak egy évre pünkösdi királyt. Az így megválasztott férfit a következő pünkösdig mindenhol megvendégelik és előjogokat élvez, mint hogy egy évig nem kell fizetnie a kocsmában. Ehhez kapcsolódóan szokták froclizni egymást az emberek a pünkösdi királysággal, ami ugye elég rövid életű, csak egy évig tart, aztán minden visszaáll a régi kerékvágásba.

És ha már királyválasztás, akkor “királynéjárás” is van pünkösdkor. Ez ugyan nem a nőknek adott előjogokról szól, hanem ilyenkor a 7-12 év közötti kislányok járnak házról házra énekelve.

Ha már tavasz vége-nyár eleje, amikor minden zöldell, virágzik, akkor természetesen a párválasztással kapcsolatos hagyományok kerülnek előtérbe és itt kap szerepet a pünkösdi rózsa is. A férfiak ilyenkor fejezhetik ki házasodási szándékukat. Ezt megtehetik úgy, hogy a választott lány kertjébe májusfát állítanak, de az is egy szép szokás, hogy a választott ablakába pünkösdi rózsát tesznek. Ugyanerre hivatott a “zöldághordás” is – a lányos házak kapujára helyezett zöld ág. Erről szól a “bújj bújj zöld ág..” kezdetű népdal is.

Fontos pünkösdhöz kapcsolódó hagyomány a Csíksomlyói Búcsú, mely a székelyek fogadalmi zarándoklata. Minden évben pünkösdkor sok százezer hívő érkezik Csíksomlyóra, hogy a búcsún és a kapcsolódó szentmisén részt vegyenek.

Itthon is számos ingyenes pünkösdi program lesz elérhető, amelyeket ebben az írásunkban gyűjtöttünk össze.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Meglepő, de ezeket a zöldségeket idén később kell elvetni: mutatjuk, mi ültethető augusztusban

Sokan azt gondolják, hogy a nyár végével a kertészkedési szezonnak is vége, pedig erről szó sincs. Bizonyos növényeknél kifejezetten kifizetődő a későbbi vetés. Mutatjuk, mi ültethető augusztusban, mert egy kis odafigyeléssel a fagyokig még friss, ropogós zöldségekkel töltheted meg a családi asztalt, amivel a pénztárcádat is megkíméled.

Itt a 2026/2027-es tanév rendje: mutatjuk a szüneteket és a legfontosabb időpontokat

Megjelent a 2026 27 tanév rendje hivatalosan is, így a szülők, diákok és pedagógusok már előre megtervezhetik a teljes iskolai évet.

Bértől független és kötelező megadni: az iskolakezdési támogatás ezeknél a foglalkozásoknál jár

A munkáltatói iskolakezdési támogatás 2026-os szabályai alapján pedagógusok mellett több más köznevelési dolgozó is jogosult lehet gyermekenként bruttó 145 260 forintra.

Így mérd meg, mennyit fogyaszt egy nap a klímád, ha folyamatosan megy

A klíma fogyasztás mérése megmutatja a tényleges napi energiafelhasználást, ami egy átlagos készüléknél intenzív használat mellett kb 12 kWh körül lehet.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat