Magyarországon kb. 20-30 évente fordul elő, hogy sarki fényt szabad szemmel is látni lehessen, most viszont úgy tűnik, igazán szerencsés periódusban vagyunk. Lemaradtál? Ne csüggedj, jó eséllyel még felbukkan a sarki fény Magyarországon 2024-ben.

A vártnál is erősebb, G5 fokozatú geomágneses vihar zajlott le éjszaka, ilyen utoljára 2003. novemberben történt. A szokatlanul erős vihar látványos égi jelenséget is hozott: a sarki fényt – írta az Időkép.

Nem akármilyen táncot járt felettünk

Egészen elképesztő színű és megjelenésű sarki fényt csodálhattunk meg szerte az országban. Eleinte nagyon fátyolos volt az ég, de később csökkent a felhőzet mennyisége és egyre többfelé lehetett megpillantani.

Az Időkép szerint idén ötödik alkalommal tűnt fel felettünk, viszont az meglehetősen ritka, hogy szabad szemmel is látni lehessen – márpedig most lehetett. A Balaton partjáról nézve például így festett:

Fonyód, 2024. május 11. Sarki fény (aurora borealis) látható az északi égbolton a Balaton felett a fonyódi magaspart felõl fényképezve 2024. május 10-én este. MTI/Varga György
Fonyód, 2024. május 11. Sarki fény (aurora borealis) látható az északi égbolton a Balaton felett a fonyódi magaspart felõl fényképezve 2024. május 10-én este. MTI/Varga György

Áprilisban nem volt ennyire látványos:

Nagykanizsa, 2024. április 20. Sarki fény (aurora borealis) az északi égbolton Nagykanizsáról fotózva 2024. április 19-én este. MTI/Varga György
Nagykanizsa, 2024. április 20. Sarki fény (aurora borealis) az északi égbolton Nagykanizsáról fotózva 2024. április 19-én este. MTI/Varga György

Ez pedig november:

Nagykanizsa, 2023. november 5. Sarki fény az északi égbolton az M7-es autópálya mellett, Nagykanizsánál 2023. november 5-én. MTI/Varga György
Nagykanizsa, 2023. november 5. Sarki fény az északi égbolton Nagykanizsáról fotózva 2023. november 5-én. MTI/Varga György
Sarki fény Magyarországon
Nagykanizsa, 2023. november 5. Sarki fény az északi égbolton Nagykanizsáról fotózva 2023. november 5-én. MTI/Varga György

Aurora borealis: sarki fény Magyarországon 2024-ben

Mivel a Nap okozta gerjesztésnek 11 éves ciklusa van és most épp az aktív Nap időszakát éljük, így az észlelési valószínűség a következő 2-3 évben lesz a maximális, aztán várhatóan újra csökkenni fog. Vagyis jó eséllyel a közeljövőben láthatjuk még hazánk felett az aurora boralist. A mostani esemény annyiban is különleges, hogy az előző napfoltciklus legerősebb geomágneses vihara sem volt olyan heves, mint a mostani.

Mikor lesz legközelebb? Egyelőre biztosat nem lehet mondani, de ha semmiképpen sem szeretnél lemaradni róla, akkor kövesd a Magyar Csillagászati Egyesület oldalát és az Időképet.

Kapcsolódó

Legfrissebb

Megbízható utazási irodát keresel? Rémálom lehet a nyaralás, ha ezt az 5 dolgot nem tisztázod előre

Sok ember – főleg a családosok – számára felszabadító lehet, ha a nyaralást nem saját időnk és energiánk kárára szervezzük meg, hanem megbízunk ezzel...

A HBO Maxból Max lett: hogyan befolyásolja az előfizetői díjakat?

Május 21-től az HBO Maxból Max lett. Akik előfizettek a streamingszolgáltatásra, azok az elmúlt pár napban tapasztalhattak apróbb hibákat, és ha megnézzük a Max...

Mi az adóstárs és a kezes közötti különbség? Kétszer is gondold meg, mit vállalsz

Ha kölcsönt felvevő ismerősük, rokonunk felkér minket, hogy segítsük ki őket és legyünk az adóstársuk vagy kezesük, jól fontoljuk meg, mit lépünk. Az adóstárs...