Bizonyos ételeknél nagyon komolyan kell venni a lejárati dátumot, más esetekben akár 9-12 hónap elteltével is bátran elfogyaszthatjuk a szekrényben talált finomságokat és nem lesz semmi bajunk. Jó tudni, hogy attól még, hogy egy ételnek lejárt a szavatossági ideje, nem feltétlenül kell kidobni. Előfordulhat, hogy a minősége nem lesz olyan, mint frissen, de ez sem törvényszerű. Az alábbi ételektől-italoktól nem kell tartani, mutatjuk a lejárat után fogyasztható élelmiszerek listáját.

Lejárat után fogyasztható élelmiszerek és italok

Tartós tej

Az ultramagas hőmérsékleten kezelt (UHT) tejek – természetesen bontatlan csomagolásban – a lejárati időt követően még 7 hónapig fogyaszthatóak. Ha mégse lenne jó a szavatosságuk, azt felbontás után könnyű észrevenni a tej szagán és állagán.

Olaj, zsír

Ugyan az olajak és zsírok könnyen avasodnak – amelyről az átható rossz szag árulkodik – de bontatlanul, 2 hónappal a lejárati idő után is fogyaszthatóak. Persze, ha már avas szaguk van, semmiképpen se fogyasszuk el, még sütéshez sem.

Ketchup és mustár

Ki ne imádná a ketchupot és mustárt? Nehezen elképzelhető, hogy bármelyik háztartásban megmarad – sőt, egyenesen megromlik – egy ketchup vagy mustár. De tegyük fel, hogy találunk egy lejárt szavatosságú szószt otthon. Sértetlen csomagolásban 9 hónapig még fogyaszthatjuk!

Majonéz

Szóról szóra ugyanaz a történet, mint az előbb, csakhogy a majonéz érzékenyebb, hiszen a legtöbbször tojást is tartalmaz. Bontatlan csomagolásban csak 6 hónapig fogyasszuk a lejárati időt követően.

Konzervek

Jól gondoljuk, a konzerv célja pont az, hogy jó sokáig elálljon, hiszen háborúkat és több hónapos hajóutakat kellett, hogy kibírjanak. Ide tartoznak a konzerves készételek is és természetesen a halak és húsok is. Bontatlan konzervben 12 hónapig elállnak a lejáratot követően. De nagy eséllyel nincs olyan háztartás, ahol ne nyitottak volna ki akár 2-3 éves olajos halat és mégsem volt semmi baja…

Bontatlan lekvár

Hivatalos ajánlás szerint a bontatlan lekvár a lejárati idő után 12 hónapig fogyasztható biztonsággal. A házi talán évekkel tovább is, hiszen aki már főzött be lekvárt, az tudja, hogy nagyon sokáig elállnak a kamrában és nincs semmi bajuk.

Aszalt gyümölcsök

Szívesen sütnénk egy könnyű gyümölcskenyeret, de lejárt az aszalt áfonya? Semmi gond, 3 hónapig még nyugodtan megehetjük a lejáratot követően is.

Édes keksz és csokoládé

Váratlan vendégek jöttek és jól jönne egy kis keksz a kávé mellé? A lejárati idő után 3 hónappal még nyugodtan kínálhatjuk a kekszet és a csokit is.

Száraz tészta

Bontatlan csomagolásban akár 1-2 évig se lesz semmi baja a száraz tésztának, legyen az betűtészta vagy szélesmetélt.

Müzli és gabonapehely

Hacsak nem kerül bele zsizsik a kamrában, elvileg 8 hónapig fogyasztható a müzli és a gabonapehely bontatlan csomagolásban. Kibontva nem sok esélyük van, hamar veszítenek a minőségükből, így érdemes a felbontott müzlit és gabonapelyhet hamar elfogyasztani.

Joghurt és kefír

Ha azt látjuk, hogy már két héttel túl van a lejárati időn a hűtőben lévő joghurt vagy kefír, akkor még nyugodtan együk meg. 

Csomagolt kenyér

A csomagolt kenyér – zárt, eredeti csomagolásban – 3 hónapig bírja. Valószínűleg akkortájt már jobb lesz az íze, ha pirítva esszük, de elvileg baja nincs. 

Méz

A méz nem tud megromlani. Átalakulhat az állaga, a szerkezete, ilyenkor kikristályosodik, de igazából bármeddig fogyasztható.

Napi Spúrtipp

Kapcsolódó

Legfrissebb

8 kérdéses retró kvíz: a Trabi melyik népautónak volt a beceneve a szocializmusban?

A retró autók világa rengeteg izgalmas és nosztalgikus emléket idéz fel. Az akkori autók nem csupán közlekedési eszközök voltak, hanem szimbólumai is egy korszaknak,...

Gumis lepedő 2000 forintért, vasaló 5000 forintért: mutatjuk a legjobb akciókat

Átnéztük, hogy hol vannak a legjobb akciók és milyen termékeket érdemes most megvenni. Szuper áron vannak az ágyneműk, a kert téliesítéséhez szükséges eszközök...

Magyar élelmiszerárak: ételmentőnek lenni már életmentő

Ha a tűzoltó, vízimentő, mentős szolgálat nem opció, akkor is van lehetőséged életmentőnek lenni! Életmentő helyett legyél életmentő! A magyar infláció, a hazai élelmiszerárak...