Ingyenes programokkal vár mindenkit az Ökohét Telkiben, a gyerekekre is gondolnak

A Telki Közéleti Klub a KSZGYSZ szakmai támogatásával első alkalommal rendezi meg az Ökohét telki rendezvénysorozatot, amely a fenntarthatóság és a környezettudatosság campusává változtatja a községet március 17-e és 24-e között.

Az Ökohét telki szervezői közölték: az előadók témájuk szakértői, vendég lesz például Hankó Gergely (természetvédelmi szakmérnök, PET kupa projektvezetője), Mengyán Eszter (a Holy Duck! Alapítója és szerzője), Litkai Gergely (Karinthy-gyűrűs humorista) dr. Tkacsik Márta (biogazda, a Patikakert alapítója), de ott lesz Kosztka Ernő, a kalapos kertész, a Magyar Kertépítők Országos Szövetségének elnöke is.

Az Ökohét célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a fenntarthatóbb élet megannyi távlatot nyithat meg előttünk, aminek köszönhetően teszünk egy lépést önmagunk megismerése, és a világ jobb megértése felé. 

Az Ökohét emellett kiemelt figyelmet fordít a környezeti nevelésre és az oktatásra, így gyerekprogramokkal és természetes játékvásárral is készülnek a szervezők. A tiszai PET- kupa mobil műanyag újrahasznosító műhelye már március 17. vasárnaptól várja a kicsiket és nagyokat, iskolai osztályokat, 6 PET-kalóz irányításával. A program küldetése, hogy minden résztvevő megértse a környezettudatosság fontosságát és azt, hogy a fenntarthatóbb élet nem lemondásokkal, hanem alternatívák megismerésével jár együtt, ami egy egészségesebb és elégedettebb életet eredményez.

Olvasta már? A legjobb tavaszi programokról ebben a cikkünkben is írtunk. Ha pedig inkább múzeumba menne a család ingyen, ahhoz is van jó tippünk.

A hét utolsó napján megrendezésre kerülő Ökozsibongó pedig egy asztalhoz ülteti a Zsámbéki-medence termelő- és ökoszervezeteit, azzal a céllal, hogy szorosabb együttműködés vehesse kezdetét közöttük, távlati célként ökoparadicsommá fejlesztve a térséget. A rendezvénysorozat programjai mindenki számára ingyenesek, azokat a Telki Közéleti Klub lelkes tagjai saját idejükből, erejükből, jelentős mértékben saját forrásból finanszírozzák.

További információk az Ökohét telki weboldalán: https://www.okohet.hu/. Kiemelt képünk forrása: szervezők.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

900 ezer egy duguláselhárításért? Maffiózóval beszél, nem szakival – mutatjuk, hogyan ismerheti fel a csalókat

Csábítóan olcsó árakkal hirdetnek majd benyújtanak egy több százezres számlát. De mégis honnan lehet tudni, ha csalót hívunk a házhoz?

Új autót érhet a család KRESZ-tudása: elindult az országos verseny, itt lehet kitölteni a tesztet

A szülők és a gyerekek együtt indulhatnak, a legjobban teljesítő család akár egy...

Számoljon vissza öttől, és cselekedjen: ezzel a zseniálisan egyszerű módszerrel leküzdhető a halogatás

Az 5 másodperces szabály segíthet abban, hogy ne gondoljuk túl a feladatokat, hanem végre hozzájuk kezdjünk. Mutatjuk, hogyan működik Mel Robbins módszere.

Lehet, hogy idén csak a tévében lesz fehér karácsony: mutatjuk, mit mondanak az előrejelzések az idei télről

Sokan már most azt találgatják, milyen lesz a tél 2026/27-ben, és vajon számíthatunk-e havazásra az ünnepek alatt.

199 forintos sütőtök és 55%-kal olcsóbb lencse: hétfői akciók, amikre most érdemes lecsapni

Ezeket az akciók közül érdemes most elsőként megnézni: olcsóbb hús, féláras sütőtök és nagy kedvezmények több boltban.

Jövőre tilos lesz, amit ma sok rolleres csinál – komoly szigorítást jelentett be Magyar Péter

Az elektromos roller szigorítás a járdán közlekedőket, a bérelhető rollerek használóit és a gyorsabb eszközök tulajdonosait is érinti.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat