Odaégett zsír eltávolítása házilag: felejtsd el a súrolást, ez a 7 szer helyetted dolgozik

Létezik gyors és egyszerű megoldás az odaégett zsír eltávolítására. A súrolás időigényes és nem is tesz jót az edényeknek, akárhogy is vigyázunk, minden alkalommal felsértjük a bevonatot rajta. Szerencsére vannak olyan házi szerek és technikák, amelyekkel újra tiszta és ragyogó lesz az edény – mindenfajta extra suvickolás és vakarás nélkül. Mutatjuk, hogyan a legegyszerűbb az odaégett zsír eltávolítása házilag.

Súrolás helyett: az odaégett zsír eltávolítása házilag

Az első és legfontosabb, hogy ne súroljuk az edényt. A legtöbb bevonat, mint a zománc, teflon, kerámia és gránit nem viseli jól, ha durva vagy fémes felülettel erőteljesen súrolják. Nem tesz jót az edénynek, ráadásul túl időigényes, legalábbis ahhoz képest, hogy vannak ennél sokkal egyszerűbb technikák is.

Az áztatás sok mindent megold

A második és legfontosabb, hogy eleve ne is hagyjuk beleszáradni az odakozmált maradékot az edénybe. Főzés után egyből áztassuk be az edényt, így nem lesz ideje belekötni az odaégett zsírnak.

Az áztatást extrázhatjuk: mosogatószerrel, szódabikarbónával, citromsavval. Arra figyeljünk, hogy mennyire speciális edényről van szó és milyen oldószereket bír el. Áztatásnál tegyünk az edénybe 5-6 evőkanál szódabikarbónát vagy citromsavat, öntsük fel vízzel, és hagyjuk állni egy-két órát, de akár egy éjszakát is.

Nagyon makacs szennyeződés esetén egy hosszabb áztatást követően forraljuk fél-egy órán keresztül a szódabikarbónás vagy citromsavas keveréket. Miután kihűlt, mossuk el az edényt.

Forralás másképpen

Amit biztosan mindegyik edény jól bír, legyen akármilyen különleges: a forralás. Forraljunk vizet az odaégett, zsíros edényben. Ettől nem lesz baja, viszont ez oldja leghatékonyabban a zsírt.

Turbózhatjuk a forralást különféle anyagokkal: ecetes, szódabikarbónás, citromsavas forralás, amennyiben bírja az edény.

Meglepő, de működik: kólával áztatás és forralás. Öntsük fel kólával az edényt, és hagyjuk benne 1- 2 órán keresztül. A kóla leoldja a szennyeződéseket az edényről és ha marad is valami rajta, azt sokkal könnyebb lesz sima mosogatószerrel, a megszokott módon eltávolítani.

Odaégett zsír eltávolítása házilag: extra tippek

15 összetört széntablettát forrázunk le 2 dl vízzel, hagyjuk állni 30-40 percet, majd tisztítsuk le a zsírt sima szivaccsal és mosogatószerrel.

Szórjuk be vastagon sóval az odaégett részt, ezután forrázzuk le vízzel, majd hagyjuk állni egy éjszakát. 

A kálium-bikarbonát egy olcsó, szagtalan vegyszer, amelyet borok feljavítására szoktak használni. Egy evőkanálnyi mennyiséget szórjunk az edénybe, majd öntsünk rá egy kevés forró vizet. Így a szennyeződések hamar feloldódnak.

1-2 evőkanál sót keverjünk össze fekete teával és öntsük a megtisztítandó edénybe. Hagyjuk egy éjszakára állni, majd mosogassuk el.

Hideg zsíroldó használata

Extrém módon szennyezett edényeknél, tepsiknél, jénaiknál, amelyeknél nem váltak be a fenti módszerek, használjunk hideg zsíroldót. Kapható spray vagy hab formában is, és ezzel sincs egyéb teendőnk, mint befújni az edényt, megvárni a hatóidőt, majd letisztítani a szokott módon. A hideg zsíroldó használata során feltétlenül húzzunk kesztyűt, mert ez a rendkívül erős oldószer égési sérüléshez hasonló sebeket okoz a bőrön!

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Dumpling lasagne: a lusta konyhai csalás, amiért megőrül a közösségi média

A közösségi médiában mostanában újabb furcsa, de meglepően logikus étel hódít: a dumpling...

Elveszett a blokk? Nem biztos, hogy bukta a garancia: ezt is elfogadja a bolt

Reklamálni csak és kizárólag a vásárlást igazoló blokkal lehet. Vagy mégse?

Rengeteget spórolhat a talajszondás hőszivattyúval – ekkor érdemes telepítenie

A talajszondás hőszivattyú üzemeltetésén sokat lehet spórolni, a kiépítése viszont annyira drága, hogy megtérülése évtizedekig eltarthat.

Szabadság előtt ezt az Outlook-beállítást megéri megcsinálni: fél perc az egész, ilyen egyszerű

Ezzel a fél perces beállítással nyugodt szívvel tudunk szabira menni és a visszatérés első napjaitól sem szorul görcsbe a gyomrunk.

Ki veheti fel az elhunyt utolsó havi nyugdíját? Ezt mondja a törvény

Egy hozzátartozó halála után sok családnak eszébe sem jut, hogy az elhunyt utolsó...

Szétkorhadó fák, potyogó fűrészpor: az ácshangyák elleni legbiztosabb módszer

Rettentően bosszantó, amikor a hangyák ellepik a lakást. Azonban az még rosszabb, amikor beköltöznek a fa szerkezetekbe.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat