Meddig fogyasztható a fagyasztott hús? És a hal?

Nagyobb akciók esetén érdemes betárazni a húsokból, halakból, hiszen azért is jó a mélyhűtő, hogy mindig legyen tartalék. Nem mindegy azonban, hogy mit és meddig lehet tárolni, illetve meddig fogyasztható a fagyasztott hús. Előző cikkünkben már megírtuk, hogy mely ételek meddig állnak el a hűtőszekrényben. Most mélyebbre megyünk és végig vesszük, hogy egyes húsok és halak meddig tárolhatók a fagyasztóban. Ráadásul az sem mindegy, hogy milyen formában kerülnek a fagyasztóba, ha esetleg eddig abban a hitben éltünk volna, hogy a darált hús és a csirkecomb egyre megy.

Az egyes ételek eltarthatósága nem játék, további fontos gyakorlati tanácsokat a kocsonyáról és töltött káposztáról például itt gyűjtöttünk össze.

Meddig fogyasztható a fagyasztott hús és hal?

A fagyasztott húsok és halak esetében nemcsak a hús fajtája számít, hanem az is, hogy egészben vagy darabolva tesszük a fagyasztóba. A darabolt és darált húsok általában 3-4 hónapig tarthatók el a fagyasztóban, míg az egész húsok akár egy évig is jól bírják.

Általános szabályok

  • Ha már egyszer kiolvadt a fagyasztott húst, azt tilos visszafagyasztani!
  • A darált húsok – fajtától függetlenül – maximum 3-4 hónapig tarthatók a mélyhűtőben.
  • A májat – a hús fajtájától függetlenül – 1-2 hónapnál tovább nem szabad fagyasztóban tartani.
  • A hőkezelt húsok, mint a virsli, kolbász, szalonna vagy bacon szintén mehetnek a fagyasztóba, de 1-2 hónapnál tovább ne tároljuk.
  • A hurka viszont maradhat 8-12 hónapot is a fagyasztóban, ugyanolyan jó lesz utána is.

Baromfihúsok

Az egész csirke és pulykahús 12 hónapig használható fel, darabolva viszont csak 9 hónapig tartható a mélyhűtőben, ezen túl már elég kockázatos elkészíteni. A darált pulyka csak 3-4 hónapot bír a fagyasztóban, ennél tovább ne tároljuk. Csirkeaprólék esetében ugyanez a helyzet: legfeljebb 3-4 hónapig hagyhatjuk a mélyhűtőben, érdemes minél hamarabb felhasználni.

Sertéshús

A sertéshúst maximum 12 hónapig tároljuk mélyhűtőben, ennél tovább nem szabad fagyasztani.

Marhahús

A darabolt marha 4-5 hónapig, a nagyobb, egész részek pedig maximum 12 hónapig fagyaszthatók. 

Vadhúsok

A vadhúsok elég sokáig, 1 évig is bírják a fagyasztót anélkül, hogy veszítenének a minőségükből. 

Halak

A hal egy kicsit összetettebb téma a fagyasztás szempontjából. A halak esetében azt kell szem előtt tartani, hogy a zsírosabb fajták csak 2-3 hónapot bírnak a fagyasztóban, a soványabb fajtákat viszont akár 6 hónapig is tarthatjuk mélyhűtőben. Zsíros fajtájú hal például a hering, makréla, lazac, és a pisztráng. A sovány halak közé tartozik például a tonhal, a szardínia a tőkehal, illetve a garnélarák. 

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

OTP-s bankszámlája van? Ezt érdemes megnézni, mielőtt elindít egy átutalást

Összegyűjtöttük, milyen költségekkel kell számolni a különböző számláknál belföldi, külföldi, vagy épp nagy összegű utalásoknál, és hogyan lehet spórolni az utalási díjon.

Nem hagyja aludni a köhögés? Ezek a kipróbált otthoni módszerek azonnal enyhíthetik a panaszokat

A hideg időszakban gyakori probléma a légúti betegségekkel járó kellemetlen irritáció.

Mesebeli fények és káprázatos installációk: olcsóbb lehet, ha így váltasz jegyet a Lumina Parkba

Utánanéztünk, hogy hogyan lehet spórolni a Lumina Park belépőkön.

Sülthöz, szendvicsbe, hidegtálon: a legjobb megúszós savanyúság télire – így készül az olajos paprika, tavaszig eláll

Az olajos paprika télire remek savanyúság, amely sültekhez, szendvicsekhez és hidegtálakhoz is tökéletes.

769 forint a csirkecomb kilója az Aldiban, 55%-kal olcsóbb a sütőtök: megjöttek az új heti akciók

Megjöttek a csütörtöki akciók, mutatjuk, hol érdemes kezdeni a heti bevásárlást.

Régen 5-6 év alatt telt meg, ma már másfél is elég: megdöbbentő, amit a szeméttelep dolgozója mesélt

Mennyi szemetet termelünk? Egy hulladéklerakó dolgozója meglepő tapasztalatról számolt be. Mutatjuk a magyarországi adatokat is.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat