Lakossági napelem pályázat 2024: változnak a Napenergia Plusz szabályai

Új lakossági napelemes pályázat indul januártól: a Napenergia Plusz Program keretein belül napelem és tároló telepítésére lehet támogatást igényelni. A támogatási rendszerben maximum 4kW háztartási napelem mellé legfeljebb 8kWh-ás tárolóegység telepítése szerepelt – legalábbis eddig. A kormány úgy döntött, kibővíti a maximális rendszerméretet. Ennek megfelelően a lakossági napelem pályázat 2024-től 4 kW-os helyett akár 5 kW-os rendszer és 8 kWh-s helyett akár 10 kWh-s tároló telepítését is megengedi.

A kormány 2024-re egy 75 milliárd forintos keretösszegű akkumulátoros energiatároló telepítési pályázatot hirdetett. Ez azoknak a háztartási méretű naperőmű tulajdonosok szól, akik bruttó elszámolásba kerülnek. A kapcsolódó költségek 65%-ára vissza nem térítendő támogatást biztosítanak majd, a többit önerőből kell előteremteni. Az előzetes számítások szerint a támogatás mértéke 3,7 millió forint lesz, a fennmaradó mintegy 1,8-2,3 millió forintot a családoknak kell kifizteniük.

A pályázat lehetővé teszi a napelemek és tárolóegységek együttes finanszírozását. Ennek fényében csak azok jelentkezését várják, akik mindkét rendszert szeretnék telepíteni. Ezen belül pedig egy 4kW-os háztartási napelemhez egy maximum 8kWh kapacitású tárolót lehet igénybe venni – így szólt az előzetes tájékoztatás.

Lakossági napelem pályázat 2024: mi változik?

A Napenergia Plusz Program várhatóan 2024. január elsején lesz elérhető. A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség legutóbbi konferenciáján tartott beszédében Horváth Viktor, az Energiaügyi Minisztérium energiaátmenetért felelős helyettes államtitkára fontos változtatásra hívta fel a figyelmet: a Napenergia Plusz Program paramétereiben változás lesz az eredetileg tervezetthez képest. Az eddigi korlátok értelmében a támogatási rendszerben maximum 4kW háztartási napelem mellé legfeljebb 8kWh-ás tárolóegység telepítése szerepelt, ezt azonban kibővítik: a kormány bejelentése szerint

legfeljebb 5 kW-os kapacitású háztartási napelem mellé legfeljebb 10kWh-ás tárolóegység telepítésére lehet igénybe venni a támogatást.

A beruházási költség kétharmadát fedezi a program a háztartások számára, a megtérülési idő pedig körülbelül tíz év lesz – írja a Portfólió.

Feloldják a visszatáplálási tilalmat is

Az államtitkár a konferencián elmondta, a kormány hálózatfejlesztésre legalább 6-700 milliárd forintot tervez költeni 2029-ig bezárólag. Arra is emlékeztetett, hogy január 1-től feloldják a visszatáplálási tilalmat és visszaengedik az ország területének 94%-án a lakossági napelem telepítéseket. Ez a háztartásoknak nagyjából a 86%-át fedi le.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

OTP-s bankszámlája van? Ezt érdemes megnézni, mielőtt elindít egy átutalást

Összegyűjtöttük, milyen költségekkel kell számolni a különböző számláknál belföldi, külföldi, vagy épp nagy összegű utalásoknál, és hogyan lehet spórolni az utalási díjon.

Nem hagyja aludni a köhögés? Ezek a kipróbált otthoni módszerek azonnal enyhíthetik a panaszokat

A hideg időszakban gyakori probléma a légúti betegségekkel járó kellemetlen irritáció.

Mesebeli fények és káprázatos installációk: olcsóbb lehet, ha így váltasz jegyet a Lumina Parkba

Utánanéztünk, hogy hogyan lehet spórolni a Lumina Park belépőkön.

Sülthöz, szendvicsbe, hidegtálon: a legjobb megúszós savanyúság télire – így készül az olajos paprika, tavaszig eláll

Az olajos paprika télire remek savanyúság, amely sültekhez, szendvicsekhez és hidegtálakhoz is tökéletes.

769 forint a csirkecomb kilója az Aldiban, 55%-kal olcsóbb a sütőtök: megjöttek az új heti akciók

Megjöttek a csütörtöki akciók, mutatjuk, hol érdemes kezdeni a heti bevásárlást.

Régen 5-6 év alatt telt meg, ma már másfél is elég: megdöbbentő, amit a szeméttelep dolgozója mesélt

Mennyi szemetet termelünk? Egy hulladéklerakó dolgozója meglepő tapasztalatról számolt be. Mutatjuk a magyarországi adatokat is.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat