Ez a legolcsóbb joghurt, készítsd el Te is otthon!

A legolcsóbb joghurt nem valamilyen szuper akciós termék, hanem arról a készítményről van szó, amit saját magunk készítünk el otthon. Bizony, joghurtot csinálni mindenki tud, és összesen kettő (esetleg három) hozzávaló kell bele.

Nem fogunk varázsolni, a legolcsóbb joghurt az, amit szaporítunk. Vagyis fogjuk a kész, élőflórás joghurtot, amit a boltban megvettünk, és belekeverjük tejbe, majd hagyjuk, hogy a kedves kis kultúra elvégezze a dolgát. Nem sokat vacakol.

Ősszel és télen a legkönnyebb és leggyorsabb készíteni, meg ilyenkor a leginkább gazdaságos is, hiszen melegek a fűtőtestek otthon, nem kell bűvészkedni a melegvizes fürdővel, és külön energiaköltség sem terhel bennünke. Tehát a legolcsóbb joghurt elkészítése a következőképpen működik.

A legolcsóbb joghurt készítése

Vegyünk egy pohár joghurtot, majd egy nagy edényben keverjük össze egy liter tejjel. A hozzávalókat a munka megkezdése előtt vegyük ki a hűtőből, hogy ne legyenek annyira hidegek. Ha összekevertük, egy konyharuhával fedjük le, és helyezzük el meleg helyen, mondjuk a konvektor vagy a radiátor közelébe, az ablakpárkányra. Akinél padlófűtés van, az nyugodtan tegye a padlóra egy olyan helyre, ahol az mindig langyos (és ahol a macskák nem esznek bele). A természet innen elvégzi a dolgát, ha este föltettük a melegbe, reggelre nagyjából készen is vagyunk. Látni fogjuk, hogy az egész keverék nagyjából pontosan úgy fog kinézni, mint a joghurt, amivel kezdtük.

Ha akarjuk, kicsit megsózhatjuk. Ha ayrant akarunk csinálni belőle, akkor mindenképpen sózzuk meg, úgy a finom. De a normál natúr joghurt felhasználási módjainak megfelelően bármire használhatjuk, hűtőben jó sokáig eláll.

Ha újabb adagot akarunk csinálni, nyugodtan használjuk az előzőt akár azonnal, ne hűtsük le. Ha jól csináljuk, többé kvázi nem kell bolti joghurtot vennünk. Spórolós és finom módszer, nem?

Mennyibe kerül?

Az árakat 2023. október 20-án néztük meg a Tesco internetes áruházában. Jó minőségű tejet 249 forintért, jó minőségű joghurtot 199 forintért találtunk, vagyis az 1 kilogramm házi joghurtunk nagyjából 400 forintból jön ki. Ha készen vesszük, a legolcsóbb sajátmárkás termék kilonkénti ára 699 forint, vagyis bőven alatta vagyunk. És érdemes összehasonlítani, mert ha jól csináljuk, nagyon finom eredményt kapunk.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ezt rendelik most, akik a legjobb éjszakai égbolt projektort akarják: vásárlói vélemények alapján kutattunk

Nemcsak a babák elalvását könnyíti meg, hanem a felnőtteknek is segít a fárasztó nap utáni relaxálásban.

Vajkaramella házilag: a lengyelek is így csinálják, a világ legjobbja – nem véletlenül

Így készül a lengyel krówka, a puha, krémes házi vajkaramella.

249 forintos tejberizs és 999 forintos pizza: ezek az akciók érik meg ebédszünetben

Ebédszünetben vagy munka után is gyorsan összejöhet a péksüti, az ital és az esti könnyű vacsora.

Rokkantsági ellátás emelése 2027: van, akinek 120 ezer forint járhat, más csak 10 százalékot kap

Rokkantsági ellátás emelése 2027: 10 százalékos növelés és 120 ezres minimum jöhet. Mutatjuk, kinek mennyi járhat januártól.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat