Megszűnőben a papír nyugta, jön az e-nyugta!

Meglepődhetünk jövőre a boltokban fizetéskor. Sok bolt átállhat az e-nyugtára így papír alapú nyugta helyett arra is lesz lehetőségünk, hogy az okostelefonunkra kérjük a digitális verzióját.

Néhány hónappal ezelőtt fontos újításra derült fény a bolti vásárlások kapcsán – írja a Portfolio.hu. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ugyanis egy olyan rendszer bevezetését tervezi, ami előbb-utóbb teljesen megszünteti a papír alapú nyugtákat. Ez persze még hosszú idő, de 2024-ben már részben bevezetik.

Mutatjuk a részleteket:

Egyelőre az biztos, hogy a papíralapú nyugta mellett 2024 júliusától már arra is lesz lehetőségünk több üzletben, hogy az okostelefonunkra kérjük a digitális verzióját. Az előzetes tervek alapján 2028-tól pedig minden vásárlásnál szükségünk lesz a mobilunkra is.

A Portfolio cikke szerint a projekttel kapcsolatos tudnivalókat egy konferencián Mizsányi Attila, a NAV Kockázatelemzési és Adattudományi Főosztályának vezetője részletezte. Kiderült például, hogy az e-nyugta 2024 júliusában indulhat el. Ezt követően lesz négy év tesztidőszak. Ebben az időintervallumban lesz e-nyugta és papír alapú nyugta is.

Applikáció is kell az e-nyugtához

A NAV főosztályvezetője azt is közölte, hogy a vásárlóknak nem lesz szükségük külön regisztrációra. Viszont kell egy applikáció az okostelefonra. Ehhez lesz egy hivatalos NAV-os alkalmazás, de lesz lehetőség más telefonos alkalmazások fejlesztésére is. Ha a vásárló azt kéri, papír alapon is ki lehet majd állítani a nyugtát.

Így fog kinézni egy vásárlásod:

Vásárláskor megnyitod telefonodon az alkalmazást Ezen lesz egy QR-kódod, amit a pénztáros leolvas. Vásárlás után a nyugta felkerül a NAV-nál elérhető Nyugtatárba. A nyugtákat innen tudod majd letölteni. Ezzel lényegében olyan lesz a vásárlás mintha vásárláskor a mobilodon lévő törzsvásárlói kártyát mutatnád fel.

Az e-nyugta kiállításához másfajta pénztárgépekre lesz szükség. Emiatt vagy le kell majd cserélniük az üzleteknek a pénztárgépeiket, képessé kell tenniük az e-nyugta kiállítására. Ehhez a tervek szerint négy évük lesz az üzleteknek.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Kollektív szerződés: hiába nem írta alá, sőt el se olvasta, mégis elővehetik, ha nem tartja be

A kollektív szerződést alig ismeri valaki, pedig a pihenőidőtől kezdve a bérpótlékig számos részletet szabályoz.

Mikor a jön a dízeltámogatás többi része? Ezek a hivatalos dátumok

Dízel támogatás mikor utalják? Mutatjuk a 2026-os kifizetési dátumokat, és azt is, mit tehetsz, ha nem érkezett meg a 20 000 forint.

A gyerek nevére írná a házat, de ön maradna a haszonélvező? Ilyen költségekre számíthat 2026-ban

Haszonélvezeti jog ajándékozás esetén is fenntartható a szülő javára: mutatjuk az ingatlan átírásának költségeit és a legfontosabb tudnivalókat.

Mikor érkezhet a 13. és 14. havi nyugdíj 2027-ben? Erre várnak a nyugdíjasok

A kifizetés alapját a februári, az év eleji emeléssel már növelt nyugdíj összege adja.

Felmondott, de maradt szabadsága? Nem biztos, hogy úgy kapja meg, ahogy gondolná

A ki nem vett szabadság megváltása nem feltétlenül az összes nyilvántartott nap kifizetését jelenti: mutatjuk a 2026-os szabályokat.

Így nem lesz végrehajtható a fizetési meghagyás: a szabály, amit mindenkinek tudnia kell, ha nem jogos a követelés

Van megoldás, ha jogtalan követelést próbálnak rajtunk behajtani, de azonnal cselekedni kell.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat