Ezeket NE tartsd a hűtőben, ha jót akarsz (azokat meg igen)

A legtöbb élelmiszerről egyértelműen tudjuk (vagy csak azt hisszük), hogy hűtőszekrénybe valók vagy sem, viszont léteznek olyan szürkezónás termékek, mint pl. a kenyér vagy a vaj. Tegyük, ne tegyük? Mit ne tartsuk a hűtőben, mit igen? Nem csak élelemről lesz szó.

Kezdjük a tiltólistásokkal.

Mit ne tartsuk a hűtőben?

Szószok és ételízesítők: Köszönik szépen, jól elvannak a polcon, szekrényben, nem igényelnek hűtést. Különösen igaz ez a magas só- és savtartalmú termékekre, mint pl. a szójaszósz. A csípős szószok, egyéb ételízesítők szobahőmérsekleten finomabbak, már csak ezért sem kell ezeket hűtőben tárolni. Természetesen a tojás- vagy tejalapú ízesítők (pl. a majonéz) kivételek, azoknak továbbra is hűtőszekrényben a helyük.

Vaj: Bár a boltban a hűtött áruknál találjuk, otthon nem szükséges hűtőszekrényben tárolni, legalábbis a pasztörizált vajat. Az így készült terméket magas hőmérsékleten hőkezelték, ezért nem marad bennük olyan életképes mikroorganizmus és spóra, amely szobahőmérsékleten tárolva szaporodásnak indulna. Kb. 1-2 hétig állnak el, de azért figyeljünk: ha nem stimmel a színe és a szaga, penészedni kezd, akkor azonnal dobjuk ki.

Bizonyos gyümölcsök és zöldségek: A paradicsom, a dinnye, a burgonya, a fokhagyma, a citrusok és a hagyma nemcsak hogy nem igénylik a hűtést, de még állaguk és ízük is romlik a frigóban. A banánt, a nektarint, a körtét, az őszibarackot és az avokádót csak akkor tegyük be, ha túlérettség fenyegeti. A banán héja a hűtőben feketévé válik, de amúgy fogyasztható.

Nutella és hasonlók: A csokoládés krémeket tilos hűtőben tárolni, mert kenhetetlenné és ízetlenné válnak. A termékeket felbontás után sem kell a hűtőben tárolni, 18-24 fokon bontakozik ki igazán az ízük. Nem fognak megromlani, de ha kánikula van, érdemes a pultról a kamrába költöztetni. A lényeg, hogy közvetlen napfény ne érje.

Kenyér: A ’hűtőszekrény kontra konyhapult’ vita legmegosztóbb eleme a kenyér. Kinek van igaza? A hűtőszekrény kiszívja a nedvességet a pékárukból, állottá és kevésbé étvágygerjesztővé teszi őket. A trükk az, hogy nem a hűtőbe, hanem a fagyasztóba kell tenni. Pillanatok alatt felolvad, és ugyanolyan friss marad az állaga és az íze, mint amikor betettük. (Érdemes előtte felszeletelni.)

Mit tartsuk a hűtőben?

Kozmetikumok: Nem minden bőrápoló terméket kell hűtőszekrényben tartani, de a ritkán használt kencéknek, sminkeknek érdemes helyet keresni, mert így tartósabbak lehetnek. Vegyük figyelembe, hogy általában 12-18 hónapig lehet eltartani ezeket, utána már ne használjuk – akár hűtőben voltak, akár nem.

Aleo vera: Kiváló orvosság a leégésre, hidegen felkenve még hűsítőbb hatású. Van, aki szerint közvetlenül a növényből nyert kivonatot is megőrizhetjük, ha hűtőben tároljuk. Még nem próbáltuk, akár be is válhat.

Friss fűszerek: Ha szeretnénk megelőzni, hogy a petrezselyem, koriander vagy más friss fűszernövény hamar elfonnyadjon, akkor vegyünk egy pohár hideg vizet, vágjunk le a szárak aljából, majd állítsuk bele a növényeket a vízbe. Mehet a frigóba!

Spéci lisztek: Ha kókuszliszttel vagy teljes kiőrlésű liszttel sütsz, érdemes megfontolni, hogy hűtőszekrényben vagy fagyasztóban tárold őket légmentesen záródó edényben (nem a zacskójukban). A fagyasztó a legjobb hely a teljes kiőrlésű liszt számára, a „sima” liszt légmentesen záródó edényben, hűvös, száraz helyen tárolandó.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ingyen házhoz viszik, ha így vásárolsz a Pennyben: akár 20 km-re is kiszállítják

Nincs trükk, nincs apró betűs rész, nincs olyan, hogy ‘ja, csak bizonyos idősávokban’.

Berobbant a húsvéti csokinyuszi akció! Megéri szétnézni az üzletekben

Kezdődik a húsvéti csokinyuszi akció és természetesen a heti legjobb árakat is mutatjuk mellé.

Mikor igényelhetsz ingyenesen új TAJ kártyát? Mutatjuk

Elveszett, megrongálódott vagy ellopták a TAJ kártyádat? Nem biztos, hogy fizetned kell az...

Így ellenőrizheted, hogy fizetik-e utánad a tb-t: online és személyesen is lehet, de nem egyszerű

Az ellenőrzés elengedhetetlen ahhoz, hogy biztos lehess abban, jogosult vagy-e az egészségügyi ellátásokra.

Nyugdíjasok, figyelem! Itt kaphat vásárlási utalványt húsvétra, ne szalassza el! 

Ezeken a településeken ad az Önkormányzat vásárlási utalványt vagy élelmiszercsomagot a húsvéti időszakban 2025-ben.