A legtöbb benzinkúton, drogériában, hiper- és szupermarketben meg tudjuk vásárolni, ráadásul nem is drágán: néhány száz forintnál nem kerül többe egy nagy flakon. Persze adódhatnak olyan furcsa és váratlan helyzetek, amikor pont kellene, de nincs otthon. Hogyan készíthető desztillált víz házilag? Ennek jártunk utána.

Desztillált víz a háztartásban

A desztillált víz olyan víz, amelyet speciális módszerrel, desztillálással készítenek. Az eljárás során a vizet forralják, majd a gőzt összegyűjtik és lehűtik, hogy ismét vízzé váljon. Ezáltal eltávolítják belőle a szennyeződéseket és ásványi anyagokat. A desztillált víz tiszta és ásványi anyagoktól mentes, használják az egészségügyben, laboratóriumi munkákban, de néhány háztartási eszközhöz is szükséges.

Például a gőzvasalók víztartályába desztillált vizet ajánlott tölteni, hogy elkerüljük a vízkőlerakódásokat és meghosszabbítsuk az eszköz élettartamát. Ugyanezen okokból használjuk desztillált vízzel a párologtatókat, légtisztítókat. A gépjárművek hűtőrendszere számára pedig azért előnyös, mert az ásványi anyagokban gazdag csapvíz a hűtőrendszer rozsdásodását okozza.

Nyilván nem minden otthoni berendezés igényli a desztillált vizet. Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, olvassuk el a készülék használati útmutatóját. És akkor most a lényeg:

Hogyan készül a desztillált víz házilag?

Fontos megjegyezni, hogy a következő otthoni desztillációs módszer egyszerű, de nem feltétlenül garantálja a 100%-os tisztaságot. Ha kiváló minőségű, teljesen tiszta desztillált vizet szeretnénk, érdemes azt boltban megvenni.

Mire lesz szükségünk?

  • Egy nagyobb fazék vagy lábos.
  • Egy kisebb tál.
  • Fedő, ami jól illeszkedik a fazékra.
  • Jég.

Így készül:

Tegyük a fazekat a tűzhelyre, öntsünk bele 8 csésze vizet, majd helyezzük bele a kisebb edényt. Ennek a víz tetején kell úsznia. Olyat válasszunk, ami kényelemesen elfér a fazékban: legyen elegendő hely az oldalánál, illetve az edény felső része és a fazék teteje felett.

Tegyük rá a fazékra a fedőt fejjel lefelé (a fogója nézzen lefelé), aztán közepesnél kicsivel magasabb lángon kezdjük el melegíteni. (A fedő felfordítása lehetővé teszi, hogy a víz lecsorogjon a fedél közepéig, majd onnan a kisebb edénybe.) Tegyünk a felfordított fedőbe jeget, aztán várjunk. (A fedél két oldalán lévő hőmérsékletkülönbség felgyorsítja a pára lecsapódását.)

A jeget kétszer kell cserélni, egyszer 30, majd 45 perc elteltével. Használjunk edényfogó kesztyűt, amikor leöntjük a már vízzé olvadt jeget a fedő tetejéről, mert nagyon forró. Nagyjából 1 óra alatt meg is vagyunk: a kisebb edénybe csepegett víz desztillált, nagyjából 1 és ¼ csészét kaptunk a folyamat végére.

A desztillált víz iható?

Időről időre felbukkannak a közösségi médiában olyan csodadokik és egészségkupecek, akik a desztillált víz rendszeres fogyasztására biztatnak, mert az majd „kitakarítja” a szervezetünket. Ne hallgassunk rájuk! A vezetékes víz fogyasztása hazánkban biztonságos, ráadásul a szervezet működése szempontjából fontos ásványi anyagokat, nyomelemeket tartalmaz. Ezek nincsenek meg a desztillált vízben, amit egyébként sem emberi fogyasztásra készítenek, hanem ipari és háztartási alkalmazásra.

Az ún. ozmózis hatás miatt a desztillált víz hosszú távú fogyasztása esetén ásványi anyagok „moshatók ki” a szervezetből, ami egészségügyi kockázattal jár. Ha tartósan ezzel pótoljuk a folyadékot, akkor az az ásványi anyagok bevitelének hiányában a szervezet ionegyensúlyának felborulásához, gyengeséghez, fáradtsághoz, hosszabb távon csontritkuláshoz vezethet. Nem mellesleg az íze is pocsék.

Napi Spúrtipp

Kapcsolódó

Legfrissebb

Babaruha olcsón az Aldiban: egy ezres a pihe-puha, bőrbarát anyagból készült body

Átfutottuk az Aldi akciós újságját és kincsekre leltünk. Babaruha olcsón, pizsamák és hálózsákok kifejezetten jó darabáron kaphatók. A zuhanykészletek árát tovább csökkentette az Aldi...

Ügyfélszolgálat: „Ez nem holmi csengeri örökösnő, hanem Nigéria, asszonyom!

Videónkból kiderül, hogy telefonos csalók áldozata kereste fel ügyfélszolgálatunkat. Persze eleinte még nem is tudta a rászedett hölgy, hogy átverték. Vigasztalhatja a tudat: Ma...

Idősek otthona: soron kívüli elhelyezés, átmeneti megoldások, várólisták – mutatjuk a tudnivalókat

Az idősek otthonába való bekerülés, különösen szociális alapon, számos tényezőtől függ, amelyek közé tartozik az intézménytípus, a költségek, a gondozási szükséglet és a várólisták...