Beszakadt a lakáspiac, a családi házak a rezsiharc áldozatai

A lakáspiaci forgalom ötödével esett vissza 2022 végére, míg az egész évet tekintve legalább tizedével csökkent a forgalom. Reálértéken már 5 százalékos csökkenést mért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) – Írja a Bank360.

A használt lakások eladásának csökkenésével a lakáshitelezés is visszaesett

A lakáspiaci forgalom éves szinten legalább egytizedével visszaesett 2022-ben a megelőző évi lakáseladásokhoz képest a KSH jelenlegi adatai szerit. Az I. negyedévben 3,5 százalékos, a II-III. negyedévben 10 százalék fölötti, a IV. negyedévben pedig már 20 százalékos volt az elmaradás az előző év azonos időszakához képest

Lassult az áremelkedés, sőt már árcsökkenés indult

2022-ben az I. negyedévi 9,8 százalékos kiugró drágulás után a III. negyedévre fokozatosan, 3,1 százalékra lassult a használt lakások árának emelkedése. A IV. negyedévre ez 2,6 százalékos árcsökkenésbe fordult át. Az új lakások a használtakhoz hasonló ütemben drágultak az év elején. A második negyedévben 4,2 százalékra mérséklődött az áremelkedés. Ezek esetében az árcsökkenés még nem indult be, de az utolsó félévben már nagyjából stagnáltak az árak.

Sokkal kevesebb lakáshitelt vettek fel

Tavaly a bankok összesen 93 ezer lakáscélú hitelt folyósítottak. Ezzel szemben 2021-ben még több mint 121 ezret. A folyósított összeg 1248 ezer milliárdról 1069 milliárd forintra esett vissza a KSH összesítése szerint.

A lakáshitelezés feltételeinek romlása szorosan összefügg a használtlakás-tranzakciók számának és árszintjének visszaesésével – írja a Bank360.

A használt lakást vásárlók könnyebben elhalaszthatják a vásárlást a gazdasági állapotok miatt. Viszont az új lakást vásárlók nem ilyen rugalmasak. Az új lakásoknál a már aláírt előszerződések kötik a feleket. Ennek tudható be, hogy az új lakások vásárlására folyósított hitelek száma csak enyhén, 1,9 százalékkal mérséklődött, értékük pedig még nőtt is 2022 II. félévében 24 százalékkal.

Az új lakások vásárlása volt az egyetlen olyan lakáshitelezési cél, amelynek hitelösszege 2022 második felében is jelentősen emelkedett. Az I. félévi 18-ról átlagosan 21 millió forintra. A használt lakásokra felvett átlaghitelek nagysága eközben változatlan maradt, az év folyamán végig 14 millió forint volt.

5 százalékkal csökkentek a lakásárak

Tavaly év végén nominálisan és reálértéken is csökkentek a lakásárak. Reálértéken számítva – azaz az inflációval korrigálva – a lakásárak 5 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól 2022 utolsó negyedévében. Az összevont lakáspiaci árindex 2022 egészére az előző évhez képest, nominálisan 22 százalékos drágulást jelez az előzetes adat szerint.

Vidéken nagyon bezuhant a lakáspiac

Budapesten kívül mindenhol visszaesett a lakáspiaci forgalom tavaly. Éves szinten a megyeszékhelyek lakáspiaca 19 százalékkal, a városoké 17 százalékkal, a községeké 8 százalékkal kisebb forgalmat bonyolított, a fővárosé ugyanakkor 4,3 százalékkal bővült. A legnagyobb, éves szinten 30 százalékos csökkenést Pest régióban, a legenyhébbet a Nyugat-Dunántúlon mérte (9,2 százalék) a KSH.

Átlagosan 54,5 milliós fizettek egy új lakásért 2022-ben

Az eddig feldolgozott tranzakciók átlagos ára 54,5 millió forint volt, 8,5 millióval több az egy évvel korábbinál. Az átlagos négyzetméterár 900 ezer forint, 180 ezerrel több, mint 2021 átlagában.

Budapesten a fajlagos ár átlaga meghaladta az 1,1 millió forintot, amely 21 százalékkal több, mint az előző évben.

A fővároson kívül csak a balatoni agglomerációra jellemzőek 1 millió forint fölötti négyzetméterárak.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Meddig él egy szúnyog? Amíg le nem csapom? Nem teljesen – meglepő, milyen sokáig bírja

Bár már november van, és a szezon hivatalosan lecsengett, a fűtött lakásokban még mindig fel-felbukkannak a vérszívók.

Ha magának fizeti a tb-t, így kérhet hozzá csekket a NAV-tól

Ha magának kell fizetnie a tb-t, nem feltétlenül szükséges minden hónapban banki átutalással rendezni a járulékot. 2026-ban már 12 300 forint a havi összeg, de azt kevesen tudják, hogy a NAV-tól sárga csekket is lehet kérni, akár telefonon vagy online.

Egyre többen dobnak mosogatógép-tablettát a mosógépbe: tényleg működik a trükk, vagy tönkreteszi a gépet?

Mosógép tisztítása mosogatógép tablettával: tényleg működik a trükk? Mutatjuk, miért lehet veszélyes, és hogyan tisztítsuk a gépet.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat