Egyre kevesebb számítógépet adnak el

Hatalmasat zuhant a PC-piac, az Apple bukta a legnagyobbat. A világon 29 százalékkal zuhantak a PC-kiszállítások az idei első negyedévben éves összevetésben.

Az IDC informatikai és távközlési piackutató vállalat adati szerint a személyi számítógépek (asztali számítógép, notebook és munkaállomások) kiszállítása világszerte 56,9 millióra esett a március végével záródott három hónapban. Egy évvel korábban ez még 80,2 millió volt.

Abban, hogy bezuhant a PC-piac, szerepet játszott a gyenge kereslet, az eladatlan készletek magas szintje, illetve a romló makrógazdasági mutatók.

Az amerikai cég szerint a kiskereskedők készletei ugyan némileg csökkentek az elmúlt hónapokban, de továbbra is jóval meghaladták a szokásos szintet. Úgy vélte, hogy a jelenlegi helyzet nem változik a folyó második és valószínűleg a harmadik negyedévben sem. Még annak ellenére sem, hogy az eladók különböző kedvezményekkel próbálják majd élénkíteni a forgalmat. A PC-kiszállítások valószínűleg csak az utolsó negyedévben bővülnek.

Az első negyedévben a Lenovónak volt a legtöbb kiszállított számítógépe. De így is 30,3 százalékkal, 12,7 millióra esett a kiszállított készülékei száma. A piaci részesedése 22,4 százalékra mérséklődött a tavalyi első negyedévi 22,8 százalékról.

A listán második HP Inc. kiszállításai 24,2 százalékkal estek, piaci részesedése 19,7 százalékról 21,1 százalékra nőtt. A harmadik Dell Technologies kiszállításai 31 százalékkal csökkentek a negyedévben éves összevetésben, a piaci részesedése 17,1 százalékról 16,7 százalékra mérséklődött.

A negyedik helyen álló Apple kiszállított készülékei száma esett a legnagyobb mértékben éves szinten, 40,5 százalékkal, 4,1 millióra, míg a piaci részesedése 8,6 százalékról 7,2 százalékra zuhant az idei első negyedévben.

(MTI)

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

5 undorító TikTok-trend, amit eszedbe ne jusson kipróbálni: ultragáz és semmi értelme

Ha valaha is eszedbe jutott, hogy fogkrémmel pucold meg a telefonlencséd, vagy főtt csirkére locsold rá a köhögés elleni szirupot, akkor ezt a cikket neked írtuk.

A zsebbika életmentő, ha nem indul az autó: egyedül is beindíthatod a kocsit, így működik

Ha lemerül az akkumulátor, az autós zsebbika lehet a legjobb barátod. Ez a kis készülék bárhol és bármikor segíthet beindítani a kocsit anélkül, hogy mástól kellene segítséget kérned.

300 ezres támogatás jár mozgáskorlátozott nyugdíjasoknak! – Így kaphatod meg!

Sokan nem tudják, de mozgáskorlátozott nyugdíjasoknak akadálymentesítési támogatás jár! Akár 300 ezer forintot is kaphatsz!