Könnyen szaporítható szobanövények: igénytelenek, mégis gyönyörűek

A szobanövények rengeteget tudnak javítani lakásunk hangulatán, ám nem olcsó mulatság újabb és újabb növényeket beszerezni. Most megmutatunk pár igénytelenebb fajtát, melyek szaporításához nem kell komoly kertésztapasztalattal rendelkezni.

Sokakat megijeszthetnek a gyökereztetéssel és a szaporítással járó nehézségek és hamar lemondanak szobanövényeik szaporításáról. Azonban akár egy ismerőstől kapott hajtásból vagy palántából is könnyen lehet bővíteni a házi dzsungelt, csupán a megfelelő növény kell hozzá, így nem csak fűszernövényből lehet több otthon, hanem szobanövényből is. Ezek, a különösebb odafigyelést nem igénylő növények sokat dobhatnak akár irodánk, vagy otthonunk hangulatán is!

Könnyen szaporítható növények körképe

Anyósnyelv

Az anyósnyelv az egyik legkönnyebben szaporítható szobanövény. Vágjuk le a növény egyik levelét, helyezzük egy kevés vízzel megtöltött befőttes üvegbe, majd tegyük olyan helyre, ahol közvetlenül éri a fény. Pár naponta cseréljük a benne lévő vizet, egy-két hét alatt pedig máris gyökeret ereszt a növény, ekkor már nyugodtan átültethetjük talajba az anyósnyelvet.

Aloe vera

Ma már szinte mindenki ismeri az aloe verát. A kézkrémtől kezdve az üdítőig, rengeteg mindent készítenek ebből, az egyébként rendkívül egyszerűen szaporítható növényből. Ahhoz, hogy megsokszorozzuk a szobanövény számát lakásunkban csupán meg kell várni, hogy új hajtásokat hozzon, majd ezeket óvatosan le kell választani az eredeti növényről. Egy tiszta, éles kézzel metsszük le a hajtást, majd ültessük száraz, cserepes talajkeverékbe. Egy hét elteltével már öntözhetjük is újdonsült szobanövényünket.

Pozsgafa

Talán a legkönnyebben szaporítható szobanövény mind közül. Egyetlen levelet kell csupán levágnunk a növény száráról, a talajra helyezni és néhány hét elteltével már el is kezdenek növekedni a gyökerek. Ez a kicsi, ám mutatós szobanövény az irodában is jól szolgálhat dekorként és lakásunk hangulatát is feldobhatja.

Hegyescsúcsú futóka

A futóka szaporítása kétféleképpen is történhet, egyik módszer sem bonyolult. A legkönnyebben úgy szaporíthatjuk növényünket, ha a szárrészből egy 5-10 centis darabot levágunk, majd vízbe áztatjuk. Így pár héten belül gyökeret is fog ereszteni a futókánk.

Talajban is lehet szaporítani kedvenc szobanövényünket. Ehhez a levágott szárrészről távolítsuk el az alsóbb leveleket, majd helyezzük edénybe, talaját tartsuk nedvesen, a gyökerek pedig pár hét alatt ki fognak alakulni.

Tippek a szaporításhoz:

  • Mindig tiszta eszközöket használjunk a szaporításhoz, a betegségek elkerülése végett!
  • Soha ne helyezzük közvetlen napfényre a dugványokat vagy a leveleket!
  • Az állandó, meleg hőmérséklet gyorsítja a gyökerek kialakulását.
  • Ha vízben szaporítjuk szobanövényünket, figyeljünk a víz rendszeres cseréjére!
  • Érdemes Facebook-csoportokban tájékozódni és tapasztalatot cserélni szobanövényeink könnyed szaporításáról! Például: Növénygondozás A-tól Z-ig csoport, Szobanövények, Kerti- és szobanövények csoportja
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ennyi akkor is jár az örökségből, ha kihagyják a végrendeletből: a kötelesrész mértéke 2026-ban

Ha kimaradsz a végrendeletből, még nem biztos, hogy semmi nem jár.

Mi lett a legendás magyar levelezőkkel? A Freemail, CitroMail, DrótPostaGalamb története és hanyatlása

A 2000-es évek elején megjelentek az első színes kijelzős mobilok, a családok elkezdték beköttetni az internetet.

A muskátli mellé ezt a 3 növényt ültesd: több virágot hoz és elűzik a kártevőket

Szebbé teszik az összhatást, segítik a növekedést, és természetes módon távol tartják a kártevőket is.

Nincs, aki segítsen? Így juthat ideiglenes otthonhoz és állandó ellátáshoz

Az átmeneti elhelyezést nyújtó szociális intézmények ideiglenesen biztosítanak teljes körű ellátást, gondozást azoknak,...
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat