Május 15-ig pályázhatnak a társasházak a vissza nem térítendő támogatására – részletek

A rezsiköltségek növekedésével a korábbinál is aktuálisabb kérdéssé vált a társasházak korszerűsítése, azonban az építőanyagok és munkaerőköltségek növekedésével a lakóközösségeknek is egyre nagyobb nehézséget jelent e beruházások biztos pénzügyi hátterének megteremtése. Az OTP Business idén 15. alkalommal meghirdetett Társasházi Pályázat keretében 30 millió forint társasház vissza nem térítendő támogatás érkezik a lakóközösségekhez.

Összességében kedvezőtlen a hazai lakóingatlan-állomány energetikai hatékonysága a kiadott tanúsítványok alapján – olvasható a Magyar Nemzeti Bank tavaly novemberi lakáspiaci jelentésében. Az azonban már a jegybank korábbi jelentéseiből is kiderült, hogy a lakástulajdonosok szándéka megvolna a felújításra, ám a várható költségekre töredékük rendelkezik forrással. Sőt, az építőiparban tapasztalható folyamatos áremelkedések miatt idén még nehezebb feladattá válhat a megfelelő pénzügyi források előteremtése.

30 millió forint vissza nem térítendő támogatás társasházaknak

A társasházak és lakásszövetkezetek fejlesztéseihez ebben az évben is segítséget nyújthat az OTP Business idén már 15. alkalommal meghirdetett Társasházi Pályázata. A kezdeményezés ugyanis összesen 30 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a szakmai zsűri által kiválasztott 15 nyertes lakóközösségnek, hogy elérhesse céljait.

15 nyertes lakóközösség

Az előző évekhez hasonlóan a társasház vissza nem térítendő támogatás pályázat célja a társasházak és lakásszövetkezetek szűkebb környezetének minőségi korszerűsítése, valamint a fenntarthatóságot és energiahatékony üzemeltetést célzó beruházások előmozdítása. A lakóközösségek pályázhatnak a szabadtéri és belső, közös használatú terek fejlesztésére, üzemeltetésük hatékonyabbá, fenntarthatóbbá, környezetkímélőbbé tételére, de a megítélt támogatást állagmegóvási és akadálymentesítési célok megvalósítására is fordíthatják.

„A Társasházi Pályázat keretében másfél évtizede támogatjuk a lakóközösségeket abban, hogy élhetőbb, korszerűbb és energiatakarékosabb környezetet alakíthassanak ki. Idén megemelt támogatási összeggel hirdetjük meg pályázatunkat, ezért bízunk abban, hogy a megváltozott piaci lehetőségek ellenére is hatékony támogatást tudunk nyújtani a közösségek fejlődéséhez” – mondta Dancsné Engler Bernadett, az OTP Bank Mikro- és Kisvállalkozási területének vezetője.

Lakásszövetkezetek is jelentkezhetnek

A társasház vissza nem térítendő támogatás pályázaton bármely hazai társasház vagy lakásszövetkezet részt vehet. A pályázatot a társasház vagy lakásszövetkezet törvényes képviselője, vagy akár lakója is egyszerűen és kényelmesen benyújthatja az erre létrehozott felületen. Az érdeklődőknek 2023. május 15-éig van erre lehetőségük.

Az elnyerhető támogatásokon felül a korábbi évekhez hasonlóan a nyertes társasházak vagy lakásszövetkezetek pályázatának benyújtóit idén is egy 100.000 forint értékű ajándékkártyával díjazza az OTP Bank.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Nem csak betegség esetén jár a táppénz: 9 élethelyzet, amikor jogosult vagy rá!

Nem csak betegség esetén jár a táppénz! Tudtad, hogy kilenc különböző élethelyzetben is alanyi jogon jogosult lehetsz rá? Mutatjuk, mikor jár a táppénz és milyen szabályokra kell figyelned!

Bivalyerős darált paprikakrém házilag: apósom örömében elsírta magát

Útmutatóval extra csípős, mégis biztonságosan eltartható paprikakrémet készíthetsz otthon.

Vízszámla-csalás nagyon profin: ne hagyd, hogy a Vízmű nevében átverjenek

Az utóbbi hónapokban egyre több bejelentés érkezett a hatóságokhoz és a víziközmű-szolgáltatókhoz úgynevezett „vízművek csalás” ügyekről. A csalók sms-ben, e-mailben vagy telefonon próbálják meg rávenni az ügyfeleket arra, hogy hamis linkeken keresztül fizessék be állítólagos elmaradásukat, vagy épp ingyenes vízvizsgálat ürügyén jussanak be a lakásokba.

A legerősebb házi vízkőoldó-gél: vegyszer nélkül is kiválóan hat

Amikor a vízkő átveszi az uralmat, nem kell drága megoldást keresni.

Bedeco, Mambo, Zizi – hányra emlékszel? – múltidéző kvíz édesszájúaknak

Az ismert márkák számos emléket ébreszthetnek fel, miközben tesztelhetjük, mennyire emlékszünk a múlt...

Feketedik, foltosodik a dió? Utolsó pillanat a dióburok-fúrólégy elleni védekezésre

A dióburok-fúrólégy tönkreteszi a diót és egyre szaporodik, ha nem állítod meg.