Rezsiemelés: figyelj oda a fogyasztásra, ha éjszakai árammal fűtesz

Ha nem vagy átlagfogyasztó, nagyon is húsbavágó lesz a számla az új rezsiszabály mellett.

A kormány ígérete szerint az átlagfogyasztók nem fogják megérezni a rezsicsökkentés csökkentését. Nos, sokan az első borsos villanyszámla megérkezése után döbbennek rá, hogy fogyasztásuk nem fér bele az átlagba. Így járt a 24.hu egyik olvasója is, aki éjszakai árammal fűt, és bár egy kisebb, 40 négyzetméteres lakásban él családjával, többet kell fizetnie, mint eddig. Nem is kevéssel.

Így már nem olyan olcsó

Az egyébként olcsóbb éjszakai áramnál a rezsicsökkentett ár több mint két és félszerese lett a lakossági piaci ár. Nem úgy a nappalinál, ott kevesebb, mint kétszeres árat kell megfizetni az átlagfogyasztás felett. Az MVM díjszabása alapján a nappali áram rezsicsökkentett áron bruttó 36,386 forint/ kWh, viszont az éjszakai áram 22,962 forint kilowattóránként.

Ez azt jelenti, hogy a nappali áram rezsicsökkentett áron majdnem 60%-kal drágább. Ám az átlagfogyasztás felett fizetendő lakossági piaci árnál már megközelíti az éjszakai áram díja a nappaliét, mert a nappali áram lakossági piaci ára bruttó 70,104 forint/kWh, az éjszakai áramé pedig 60,935 forint kilowattóránként.

A lakossági piaci ár tehát nappali áramnál a rezsicsökkentett ár csaknem duplája (1,92-szerese) lett, az éjszakai áramnál viszont 2,65-szörösét kell fizetni. Így lakossági piaci áron már csak 15%-kal olcsóbb az éjszakai áram, nem 60%-kal.

Évi 70 ezerrel nőttek a költségeik

A 24.hu olvasója is jóval magasabb villanyszámlát kap. Elmondta, nem csinálnak nagy meleget, különösebb luxus nélkül élnek a lakásban. Átalánydíjasok, a havi átlagos fogyasztásuk csak a hőtárolós villanykályhára körülbelül 355 kWh/hó. A kályha éjszakai áramról megy, amire külön átlagfogyasztás vonatkozik (havi 210, évi 2523 kilowattóra). Átlagfogyasztással azonban már nem tudják felfűteni a lakást (éves szinten 4260 kWh-t igényel a fűtés náluk).

Augusztus elsejétől tehát az eddigi 8200 forint helyett majdnem 14 000 forintot fizethetnek havonta, és éves szinten közel 70 ezer forinttal kerül többe a fűtés, mint eddig.

Ideje spórolni? Jól látod. Van pár tippünk, hol érdemes kezdeni.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

30 év munkaviszony után mennyi nyugdíj jár? Ettől függ a várható összeg

Minél több az évek száma, annál magasabb lesz a járandóság.

Honnan tudom, hogy a vevő átíratta az autót? Súlyos pénzeket fizethet az eladó, ha nem történik meg

Az autó eladása után az eladónak 8 napon belül be kell jelentenie az eladást, a vevőnek pedig 15 napon belül át kell íratnia a járművet a saját nevére. Ha a vevő nem teszi meg, az eladó komoly bírságokat kockáztat.

Hamis a baba? Pogány Madonna? Mennyire emlékszel rájuk? Retró kvíz a Bujtor-Kern-páros filmjeiről!

Valószínűleg nincs olyan magyar ember 30 felett, aki ne látott volna egy-két Ötvös...

Meglepő, mire jó a burgonya héja: 10 szuper dolog, amire használhatod 

10 meglepő dolog, hogy mégis mire jó a burgonya héja.

Erkélykert magaságyásban: 3 növény, ami bő terméssel hálálja meg a gondoskodást

Egy erkély, egy kis fantázia, no meg egy ügyesen kialakított magaságyás balkonra és máris indulhat a városi termelés.

Vérplazmaadás árak: hol, mennyit fizetnek és vannak-e veszélyei?

Magyarországon mintegy 50 plazmaközpont működik, főként nagyobb városokban. A plazmaadók számára kínált juttatások...