Egy helyett fél kifli jár a kalocsai óvodásoknak, a kormány nem segít

Nehéz szavakat találni arra az őrületre, ami ma spórolás címszó alatt megy az országban. A fél péksüteményről szóló intézkedés kiverte a biztosítékot a szülőknél, az intézmény viszont tehetetlen. Hol az állami segítség?

Fél péksütemény jár szeptember elejétől az 1-6 éveseknek Kalocsán – számol be a HVG. Az erről szóló tájékoztatóban arra hivatkoznak, hogy a hatályos előírásoknak még így is megfelelnek. A 2014-es rendelet valóban fél-egy péksüteményt ír elő, ez azonban a felháborodott szülőket nem vigasztalja.

Az elszálló energiaárak hatalmas terhet jelentenek valamennyi önkormányzatnak, a kormányzati segítségnyújtás azonban még sehol. Ahogy sok más településen, úgy Kalocsán is spórolási tervet kellett készíteniük az önkormányzati intézményeknek, köztük a közétkeztetésinek is. Úgy tűnik, a nagy takarékoskodásba az is belefér, hogy gyerekektől vegyenek el fél péksüteményeket, mert az előírás ennyire megengedő.

Tudni kell, hogy az óvodák fenntartói az önkormányzatok. Szomorú, de még ilyen válságos időkben sem merült fel, hogy az állami normatíván talán emelni kellene. Így a közétkeztetők úgy ügyeskedhetnek, ahogy tudnak, miközben a rendeletet be kell tartaniuk – írja a lap. Mindeközben az élelmiszerárak folyamatosan és egyre meredekebben emelkednek: éppen a pékáru drágult szinte a legnagyobb mértékben, 60%-kal kerül többe, mint tavaly.

A kalocsai képviselőknek nem volt más választásuk, két ajánlat közül választhattak, mindkettő a tavalyi ár tízszeresét tartalmazta.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ennyi a macskatartás ára: ezt a kiadást sokan nem veszik számításba, mielőtt hazaviszik a cicát

Havi fix kiadások és a váratlan kiadások, amikkel sokan nem számolnak.

Ezt tegye az adventi naptárba, ha nem akarja, hogy a gyerek minden nap csokit faljon

Mit tegyünk az adventi naptárba csoki helyett? Olcsó apróságok, kreatív készletek, fürdéshez való meglepetések és közös programok gyerekeknek.

Hidegen és melegen is finom, tele minden jóval: így készül a szaftos zsebes karaj

Fűszeres, ropogós karaj baconnel és sajttal töltve.

Meglepő, mennyibe kerül egy 4 évszakos mobilház: alapmodellektől a luxus kategóriáig mutatjuk az árakat

Alapárak és egyéb költségek a szállítástól a szerelésig.

Sokan veszélyesnek tartják, pedig az állatoknak is jót tehet: ezért használnak villanypásztort a gazdák

Villanypásztor használata: veszélyes a vadállatokra, mégis sok helyen szükséges. Mutatjuk, miért fontos, és mire kell figyelni.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat