Bejelentés: Itt a hatósági áras tűzifa

Maratoni kormányülést tartott szerdán Orbán Viktor, a döntésekről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő számoltak be.

A kormány tűzifaprogramot indít.

Fát nem csak a Tüzépél, hanem mostantól közvetlenül az erdőgazdaságoknál is lehet majd venni. Hatósági árat vezetnek be a fatermékekre, és hamarosan kijelölik az árat. Mindenkinek legalább 10 köbméter fát tudnak biztosítani – írja a HVG. Emellett szénprogramot is indítanak, melynek lényege, hogy a barnaszén kitermelését növeljék.

Arról már korábban is írtunk, hogy fával fűteni nem feltétlenül olcsóbb, mint gázzal. Mivel a kormány az elmúlt bő 12 évben inkább mantrázta a rezsicsökkentést, mint támogatta a megújuló energiákra való eltérést, rengetegen fűtenek fával. A rezsiemelés bejelentése után iszonyatosan megdrágult a tűzifa, és ezzel együtt sokkal többet is kell várni a szállításra. Probléma továbbá, hogy a piacot elözönlötték a silány minőségű, alacsonyabb fűtőértékű fát kínáló ügyeskedők – persze ők is jó sokat kérnek érte. (Ebben a cikkünkben összefoglaltuk, mire figyelj, ha fát veszel.)

Így sem lesz már olcsóbb

Nem akartad az utolsó pillanatra hagyni a vásárlást, berendelted még augusztusban a téli tüzelőt. Örültél, hogy ki tudtad fizetni az akkori árat – te még jól jártál! Az van ugyanis, hogy a majdani hatósági ár nem fog sokban eltérni a mostani áraktól, legalábbis Gulyás szerint.

A mélyszegénységben élők, akikre egyébként is köpnek országunk vezetői, nem tehetnek mást, mint eddig: azzal fűtenek, ami van. Háztartási szeméttel, adományból kapott ruhákkal, széklábbal.

A kispénzű nagy átlagnak is fel kell kötnie a gatyát

Júliusban egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei kisvárosban 100 ezer forint körüli összegért lehetett 15 mázsa fát szerezni, ugyanez mostanság alsó hangon 20-30 ezer forinttal drágább. Nyugdíjasként, valóban bérből és fizetésből élő családként ezt kigazdálkodni hatalmas mutatvány, főleg az elszabadult élelmiszerárak mellett.

Spórolnál a meleggel? Íme, pár tipp.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Megütheti a bokáját, aki a Vinteden seftel: így lát rá a NAV az eladásaidra

Adózási kisokos: mikortól kell fizetni a Vinted eladások után?

Mentőövet kaptak a babavárósok, így módosítja a kormány a feltételeket

A babaváró hitel könnyítés azoknak a házaspároknak segíthet, akik nem teljesítették a gyermekvállalási feltételt.

Kata kalkulátor 2027: melyik adózási forma éri meg jobban?

2027-es adózási kalkulátorunkkal összehasonlítható, hogy a kata vagy az átalányadózás jelenthet-e kisebb adóterhet a vállalkozásnak.

900 ezer egy duguláselhárításért? Maffiózóval beszél, nem szakival – mutatjuk, hogyan ismerheti fel a csalókat

Csábítóan olcsó árakkal hirdetnek majd benyújtanak egy több százezres számlát. De mégis honnan lehet tudni, ha csalót hívunk a házhoz?

Új autót érhet a család KRESZ-tudása: elindult az országos verseny, itt lehet kitölteni a tesztet

A szülők és a gyerekek együtt indulhatnak, a legjobban teljesítő család akár egy...
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat