Spórolj a meleggel!

Tartsd bent a lakásban, fizess kevesebbet érte

A folyamatos áremelkedés miatt egyre nehezebb megfizetni az életet. Muszáj spórolnunk mindennel, így a fűtéssel is. Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat otthonunkban, fontos a kellemes hőmérséklet. Ha ez adott, jobban tudunk pihenni, dolgozni és jól esik otthon lenni. Ez mindenkinél más, de a szakemberek szerint, kb. 20-21 fokon működünk jól, bármelyik szobáról van szó. Persze a fürdőben ennél magasabb hőmérsékletre van szükség, míg a hálószobában alacsonyabbra. 

Ősszel azt is fontos átgondolni, hogyan tartsuk bent a meleget. Egy kis odafigyeléssel sok energiát, így pénzt spórolhatunk. A pénztárcánk és a környezet egyaránt hálás lesz.

A hidegebb idő beköszöntével a fűtésszámla a legnagyobb tétel, ugyanakkor ezzel spórolhatunk a legtöbbet. Legideálisabb a helyzet, ha jól szigetelő nyílászárókkal rendelkezünk, de ha nem, akkor is tehetünk apró dolgokat, hogy benntartsuk a lakásban a meleget. Rakjunk az ablakra sötétítőt, mert minden réteg számít! Házilag utólagosan szigetelhetünk, ahol nagyon húz befelé a huzat. Esetleg vékony párnákkal megakadályozhatjuk a hideg betörését. Ha elmegyünk otthonról, sötétedés után húzzuk le a redőnyt. Sokat segít.

Talán a legfontosabb, hogy kikapcsoljuk a fűtést, amikor elhagyjuk a házat – kivéve a hideg téli napokon, akkor csak vegyük visszább. Ha hazaértünk, legyünk türelemmel: ne akarjuk gyorsan felmelegíteni a lakást! Ahová csak lehet, tegyünk szőnyeget, falvédőket. A nem használt helyiségek ajtaját tartsuk zárva. A fűtőtestek mögé tehetünk hőtükörfóliát, ez olcsó és hatékony megoldás. A jól megválasztott otthoni ruha és pár puha takaró növelheti a hőérzetünket. Aki fázós, ne tegye az ágyat az ablakhoz. Inkább a falhoz, esetleg középre.

Ha napi 8 órán át egy fokkal kevesebbre állítjuk a fűtést, az a számlán már érezhető spórolást eredményez. Nem sok, de sok kicsi sokra megy és ez alig érezhető. Egy emberi test hőkibocsájtása megfelel egy 175W-os fűtőtestének, vagyis ha többen vagyunk, kevesebb fűtés is elegendő. Hát hajrá, töltsük meg a lakást barátokkal, had fűtsenek a konvektor helyett.

Ha fával fűtünk, válasszunk jó minőségű tüzelőt!

Hasznosnak találtad ezt a cikket?
Küldd el másoknak is:

Kérdésed van?

Fordulj ügyfélszolgálatunkhoz, segítünk!

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Egy kóros játékszenvedéllyel élő ember napjai – II. rész (Böcskei Balázs írása)

Kevesebb pénz jut az ebédre, a gyerek tervezett ruhavásárlása is elmarad, és a tartozások sem kerülnek rendezésre.

Így fog téged is átverni a mesterséges intelligencia

Mire kell figyelned, és hogyan védekezhetsz egy mesterséges intelligencia csalás ellen? Segítünk eligazodni a digitális veszélyek világában!

Rendeltél valamit a Woltról és mást kaptál? Reklamálj!

Érdemes reklamálni, ha a rendeltél valamit a Woltról és mást kaptál.

Erre biztos nem gondoltál még: hatásos dolgok vasalótalp tisztításához

Mit lehet használni a vasalótalp tisztításhoz, ami gyors és makulátlan munkát végez?

Családi adókedvezmény: Nem csak a vér szerinti szülőknek jár támogatás

Elismeri az állam, ha valaki apaként viselkedik, de nem a biológia döntötte el ezt a szerepét?