Adsz zsebpénzt a gyereknek? Mostantól többet kell, rászánj!

Életünk minden területére hatással van az a rekordszintű infláció, pénzromlás, ami magyarok millióit sújtja. Nem véletlenül nevezik a szegények adójának. Egészen meglepő dolgokra kell többet szánnunk. A szülőknek például 5-10 százalékos emelést kell tervezniük a gyerek zsebpénzében is.

A K&H a hivatalos adatok alapján összerakta a gyermekek „bevásárlókosarát”. Ebben helyet kapott az iskolai büfékben kapható, de a szülök bevásárlókosarában is rendre megtalálható gyümölcsjoghurt, amely 135 forintba került 2020 novemberében és 149 forintba egy évvel később. Tehát több mint 10 százalékkal drágult egy év alatt. Ez jelentős áremelkedést jelent, még akkor is, ha a 14 forintos növekedés első látásra nem tűnik számottevőnek. 

A hamburgerek is drágábbak lettek: 746 forintot kellett érte adni tavaly novemberben, idén viszont már 888 forinttal kell számolni, ami 19 százalékos drágulást jelent. Többe kerül a kakaós csiga is, mégpedig 145-ről 166 forintra, azaz 14 százalékkal emelkedett. A szemüvegkeret 9 százalékkal 19.830 forintra drágult. A hátizsák ára 2 százalékkal, a narancslé 6 százalékkal, a jégkrém 5 százalékkal kerül többe.  

A gyermekek „bevásárlókosarában” szereplő termékek ára átlagosan 5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Az is látszik, hogy ahhoz, hogy a gyermekek zsebpénzének a vásárlóértéke megmaradjon, a szülőknek 5-10 százalékos emelést kell tervezniük. Mint hozzátették, számos olyan termék ára is emelkedhet a jövőben, amelyekre nincs hivatalos statisztika. Ilyenek például az okostelefonok.

(Forrás: AzÉnPénzem)

Arról, hogyan lehet kijönni a brutális áremelkedés mellett, itt írtunk.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Diákhitel elengedés 30 év alatt: hogyan igényelheted a teljes tartozásmentességet

A 30 év alatti édesanyák kérvényezhetik a diákhitel teljes elengedését.

Nem kell jegyet venni a gyerekeknek ezekre a programokra: ingyenes élmények a családnak júliusban, mutatjuk a listát

Mutatjuk, hogy melyek a legjobb ingyenes nyári gyerekprogramok 2025 júliusában.

Mennyit adhatsz az orvosnak? Ezt tudnod kell, mielőtt hálapénzt adnál!

Sokan még mindig nincsenek tisztában vele, hogy 2021 óta teljesen megváltoztak a hálapénz...

Soha ilyen jó nem volt az autósoknak: beolvad a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató a Magyar Közútba

Mitől lesz jobb a szolgáltatás, mivel nyújt majd többet a Magyar Közút? Utánajártunk.

Most éri meg szemüveget venni: szemüveg akció ahány éves annyi kedvezmény

A szemüveg akció ahány éves annyi kedvezmény 06.05.–07.23. között csak az Ofotért üzleteiben érvényes, azonban gyűjtöttünk kedvezmények máshonnan is.

Így kaphatod vissza a pénzed, ha az utazási iroda csődbe ment

Így történik a kárigény érvényesítése, ha csődbe ment az utazási iroda.