Még mindig nagyon gyors az áremelkedés, pedig már minden drága

Évtizedek óta nem volt akkora áremelkedés hazánkban, mint most. Ha nem vigyázunk, ez sajnos még tovább fog romlani.

Elképesztő áremelkedések voltak az elmúlt években. Ezt pedig minden egyes magyar ember a saját bőrén érzi. A Központi Statisztikai Hivatal adataiból például az derült ki, hogy 15 éve nem volt akkora áremelkedés Magyarországon, mint most. Januárban az árak átlagosan 7,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Ez a hatalmas emelkedés még az elemzőket is meglepte.

Az alapvetők áremelkedése fáj a legjobban

Pont azok a dolgok drágulnak megállás nélkül, melyekre a legnagyobb szükségünk van a mindennapi életben.

Muszáj kocsiba ülnünk, azt pedig meg kell tankolni. Enni adni a családnak pedig még ennél is fontosabb, csakhogy egyre nehezebb megfizetni a kenyeret, húst, zöldséget és gyümölcsöt is.

Az étolaj ára 33,4 százalékkal lett magasabb. A liszté is elképesztő, 31  százalékot emelkedett. A kenyéré és a baromfihúsé pedig 18-18 százalékkal kerül többe. Sajnos a tejtermékek áremelkedése sem sokkal marad le ettől, az 17,2 százalékkal lett drágább. A járműüzemanyagok ára pedig 22,5 százalékkal lett magasabb.

Nagyot nőttek az árak 2010 óta

Ezek a számok így nehezen értelmezhetőek, ezért nézzünk pontos árakat forintban: A liszt 2010-ben még csak 122 forintba került kilónként, ez 2022 januárjában már 242 forintra emelkedett. Hasonló a helyzet a kenyérrel is, ami 2010-ben 244 forintba volt, mostanra már 458 forint. Ez majdnem a duplája. A bontott csirkehús kilója 729 forintról 849 forintra nőtt. A sertéscomb 1110 forintról 1440-re ugrott. 

A 95-ös benzin 2010-ben 336, a dízel pedig 320 forintba fájt. 2022 januárjában ez az ár már 478 forint volt. Azonban ez is csak azért van, mert ideiglenesen befagyasztotta a kormány az üzemanyag árát. Ha ezt az árstoppot beszüntetik, akár 540 forintra is ugorhat a literenkénti ár. Nem az az egyetlen gond az árstoppal: kútbezárásokat, üzemanyaghiányt is eredményezhet a Fidesz-kormány árbefagyasztása. Rengeteg benzinkút fog tönkremenni, ha nem igazíthatják áraikat a világpiacihoz.

30%-os drágulás?

Az áremelkedés kapcsán a 444-nek nyilatkozó szakértő úgy fogalmazott, decemberről januárra 3 százalékkal drágultak az élelmiszerek. Ez azt jelenti, hogy éves szinten akár 30 százalékos is lehetne a drágulás. Az elemző azt várja, hogy az egy hónap múlva kijövő februári adatok is azt fogják mutatni, marad a mostani 8 százalék körüli szintnél az infláció.
Nem várhatunk tehát enyhülést. Az áremelkedés marad. Még a mostaninál is nehezebb lesz kifizetni az életben maradáshoz szükséges dolgokat. Az adatok alapján itt már nem segíthet más, csak politikai változás.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Autópályán matrica nélkül: nem büntetnek meg, ha ezt a kevéssé ismert lehetőséget kihasználod

Ha kihasználod a 60 perces türelmi időt vagy az éves országos matrica utólagos vásárlásának lehetőségét, elkerülheted a büntetést.

Melyik háztartási gép eszi a legtöbbet készenléti üzemmódban? A legnagyobb energiafalók

A legnagyobb észrevétlen áramfogyasztók az otthonodban.

Miért nem tudsz lefogyni? Ez az oka a súlygyarapodásnak menopauza idején – És amit tehetsz ellene

A változókor beköszöntével nem szabad elhanyagolni a testünk. Mutatjuk hogyan figyelj az egészségedre.

Mit tehetsz, ha a főbérlő felszólított: Azonnal költözz ki a lakásból!

Mit tehetsz, ha a főbérlő közli, hogy azonnal költözz ki? A főbérlő jogai albérlet esetén korlátozottak – mutatjuk, mikor tehet és mit nem.

A nyugdíj újraszámítás jogszabálya: csak nagyon kevesek élhetnek vele, ez az oka

'A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek öregségi nyugdíja' rész közérthetően.

Így vehet olcsón árverezett ingatlant: mutatjuk a kínálatot és a vásárlás menetét

Több hivatalos online platform működik Magyarországon, ahol magánszemélyek és cégek egyaránt részt vehetnek árveréseken.