Fontos bejelentés: ekkora lesz a nyugdíjemelés jövőre

Január 1-jétől 15%-kal megemelik a nyugdíjakat – ezt jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök kedden reggel.

„Most írtam alá az a kormányrendeletet, amellyel január 1-jétől 15%-kal emeljük a nyugdíjakat Magyarországon” – közölte a kormányfő a Facebookra feltöltött videójában. Orbán Viktor arról beszélt, egész Európában tombol az energiaválság, ami ellen a magyaroknak is védekeznie kell. Azt mondta, a kormány ársapkákkal és rezsicsökkentéssel igyekszik védeni a családokat, de eközben sem szabad elfeledkezni a „nagy célokról”. Az egyik ilyen nagy cél a nyugdíjasok méltó életének biztosítása, a nyugdíjak értékének megőrzése.

Mint korábban írtuk, a nyugdíjasok elégedetlenek voltak a novemberi nyugdíj-kiegészítéssel, ami csak augusztus végéig vette figyelembe a drágulás mértékét (a törvény így rendelkezik). A kiegészítéssel együtt idén összesen 14%-kal emelték az ellátások összegét, amit az infláció lényegében fel is emésztetett.

A mostani bejelentés némileg egybevág a nyugdíjas szervezetek számításaival, szerintük a januári emelésnek legalább 15%-osnak kell lennie.

Ekkora emelés biztosítaná a nyugdíjak reálértékének megőrzését, (…)de csak akkor, ha az idei infláció még el nem számolt részére jutó emelést is megkapják az idősek

mondta korábban a Népszavának a Magyar Szakszervezeti Szövetség nyugdíjas tagozatának elnöke, Juhász László. A törvény szerint minden évben a várt infláció mértékével kell emelni a nyugdíjat. Úgy tűnik, a kormány jövőre 15%-kal kalkulál, de ebbe még beleszólhat a nemrégiben eltörölt benzinárstop.

Mit jelent ez? Nem biztos, hogy a mostani nyugdíjemelés megőrzi az értékét. A drágulás a vártnál nagyobb lehet, ami miatt szükségessé válhat egy őszi nyugdíjkorrekció.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Tavasztól őszig ontják a virágokat ezek az évelők: balkonládában és a kertben is gyönyörűen mutatnak

A tavasztól őszig virágzó évelő virágok balkonládába és az évelő fűszernövények együtt szép, illatos és praktikus beültetést adhatnak.

Így juthatsz most töredékáron tűzifához: teljesen legális, bárkinek elérhető

Csak úgy szabadon elvinni a fát, gallyat, rőzsét sehol sem lehet.

Mit jelent a horgászatban a fajlagos tilalom?

Március 1-től már nem lehet célzottan ragadozó halra horgászni, a fajlagos tilalom van...

Megdöbbentő, mennyien hagyták el az országot 2010 óta: ennyi magyar él külföldön

A magyarország kivándorlás statisztika ma már azt mutatja, hogy tömegek mentek el, miközben a gazdaság egyre inkább a külföldi munkaerőre szorul.

Egész nyáron nem lesz gondod a locsolással, ha ezt beteszed a kertbe: egyszerű és olcsó sufnituning

Egy csepegtető rendszer házilag elkészítve nem csak a vízzel gazdálkodik, de rettentően egyszerű is megépíteni.

1 év után megszűnhet az özvegyi nyugdíj: így kaphatja tovább az ellátást

Bizonyos esetekben a folyósítás hosszabb ideig tarthat, illetve később feléledhet.