A nyugdíjrögzítés szabályai: mikor érdemes kérni és hogyan kell?

Aki nem követi folyamatosan, hogy éppen mit módosítanak a nyugdíjtörvényen, könnyen lemaradhatott egy fontos hírről: megváltoztak a nyugdíjrögzítés szabályai. Ez némileg átalakította az eddigi rendszert, ami a nyugdíj előtt állók helyzetére is hatással van.

Jelenleg a nyugdíjkorhatár 65 év. Ha valaki eléri ezt a kort és rendelkezik elegendő szolgálati idővel, kérheti a nyugdíja megállapítását – persze nem kötelező, bárki dönthet úgy, hogy inkább tovább dolgozik. Ilyen esetben lehet(ett) kérni a nyugdíj megállapítását, majd az összeg rögzítését.

A szolgálati idő jelentőségéről itt írtunk. A nyugdíj összegének megállapításakor egy képletet használnak, amelynek egyik tényezője a szolgálati idő. Természetesen az is számít, hogy a munkával töltött évek alatt mennyit kerestünk, hogyan viszonyul ez a mostani bérekhez, illetve mennyi járulékot fizettünk. Erről részleten ebben a cikkben olvashat:

A nyugdíjrögzítés szabályai – megéri egyáltalán még valakinek?

A szabályok 2024 júliusában változtak, de ha pontosak akarunk lenni, lényegében teljesen eltörölték az egész nyugdíjrögzítést. A korábbi években ez lehetőséget adott arra, hogy valaki a korhatár betöltésekor megállapíttassa a nyugdíját, de azt ne vegye fel, hanem tovább dolgozzon. Ilyenkor a megállapított összeget „rögzítették”, erre jöttek rá a későbbi évek nyugdíjemelései.

Ha az illető elérte a nyugdíjkorhatárt, de visszavonulás helyett inkább dolgozott, és legalább 365 napnyi új szolgálati időt szerezett, akkor két választása volt a tényleges nyugdíjazásakor: vagy kérte a rögzített nyugdíjat az éves emelésekkel, vagy pedig beszámíttatta a munkával töltött időszakot, így magasabb összegű nyugdíjat állapíthattak meg. Ez a választási lehetőség szűnt meg tavaly júliusban. Az igénylő helyett a hivatal „dönt”: mindkét esetnél kiszámolják a nyugdíj összegét, és automatikusan azt állapítják meg a nyugdíjba vonulónak, amelyik a magasabb.

Maradt még kérdésed? Segítségre van szükséged? Keresd a Hóvége ügyfélszolgálatát!

Mindez azt jelenti, hogy az illetőnek semmi sem kell kérni, sem latolgatnia, hogy a későbbiekben hogyan jár jobban. Ez egy nagyon is észszerű egyszerűsítés – több ilyen kellene!

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

A legerősebb házi vízkőoldó-gél: vegyszer nélkül is kiválóan hat

Amikor a vízkő átveszi az uralmat, nem kell drága megoldást keresni.

Bedeco, Mambo, Zizi – hányra emlékszel? – múltidéző kvíz édesszájúaknak

Az ismert márkák számos emléket ébreszthetnek fel, miközben tesztelhetjük, mennyire emlékszünk a múlt...

Feketedik, foltosodik a dió? Utolsó pillanat a dióburok-fúrólégy elleni védekezésre

A dióburok-fúrólégy tönkreteszi a diót és egyre szaporodik, ha nem állítod meg.

Céget íratnál egy hajléktalanra? Börtön lehet a vége!

Stróman a börtönben? Mutatjuk, ki viszi el a balhét a csődbűncselekményért. A csődbűncselekmény miatt akár évekre börtönbe is kerülhet.

Most látható a legtöbb hullócsillag: innen figyeld, pazar látványban lesz részed

Újhold után érdemes a lecsengő Perseidákat vadászni; éjfél–hajnal között a Zselici, Hortobágyi vagy Bükki Csillagoségbolt-park adja a legtöbbet.

Tényleg lehet 11.000 forint havi törlesztőből lakást venni? Utánaszámoltunk, itt vannak a tények

Budapesti lakás valószínűleg nem lesz belőle, de vidéken már elég lehet.