Várható nyugdíjemelés 2025 novemberében? A kormány tervez, az infláció diktál

A kormány az év elején 3,2%-kal emelte a nyugdíjakat, mivel arra számítottak, ennyi lesz az éves infláció. Mint kiderül, ez erősen optimista becslés volt: az MNB friss előrejelzése szerint idén legalább 4,2%-os (sőt akár 5,1%) inflációra készülhetünk. Ez azt jelenti, hogy szükség lesz kiegészítő nyugdíjemelésre. Elméletben a kormány is így tervez, de sajnos van egy de. Lesz-e nyugdíjemelés 2025 novemberében? Mennyivel kaphatnak több pénzt az idősek? Mutatjuk a számokat.

A kormány 2025-re vonatkozó inflációs várakozása 4,5%-ra módosult – közölte március végén Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. Közel 1,2 millió magyar nyugdíjas kénytelen szűkös vagy nagyon szűkös életszínvonalon fenntartani magát, ennek ellenére a kormány úgy hiszi, sikerült megőrizniük a nyugdíjak vásárlóértékét. A miniszter azt ígéri, ez a továbbiakban is így lesz, ennek megfelelően a nyugdíjasok kompenzációt kapnak novemberben.

A becsült infláció mértéke alapján a nyugdíjasoknak összesen 91 milliárd forintnyi kompenzáció jár, ami átlagosan 1 főnek plusz 39.600 forintot jelent. Egy átlagnyugdíjas nagyjából 240.000 forintot kap, azonban szakértők szerint a legtöbb magyar nyugdíjas valójában csak 160–180.000 forintos ellátásban részesül. Esetükben a korrekció mindössze 27–30.000 forint között lehet.

Nyugdíjemelés 2025. november: a nagy infláció elleni harc közbeszólhat

Juhász László, a szakszervezeti szövetség nyugdíjas tagozatának elnöke úgy véli, nincs szó valódi emelésről, ezzel jó esetben csak az inflációt követik.

"Az a vállalása a kormánynak, hogy megőrzi a nyugdíjasok vásárlóértékét. Fel lehet hát tenni a kérdést, jó-e ez a nyugdíjasoknak vagy nem? A mérés a nyugdíjazás pillanatában mért vásárlóértékére vonatkozik, ebből mindig az előző évit őrizzük meg. Az a helyzet, hogy ez egy nagyon rossz hír a nyugdíjasoknak; azt jelenti, hogy a nyugdíjak be vannak fagyasztva” 

összegezte Juhász. A 4,5%-os inflációs várakozás miatt novemberben várhatóan 1,3%-os korrekcióra lesz szükség. Ennek egy dolog tehet keresztbe: a nagy infláció elleni küzdelem. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter nemrégiben beszélt a nyugdíjemelésről, ennek kapcsán jegyezte meg, hogy reményeik szerint nem is lesz erre szükség, mert az árrésstoppal kellően lenyomják az inflációt.

lakossági megtakarítások támogatására indított fogyasztóvédelmi kampányt a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb prognózisa szerint az infláció 2025-ben 4,5-5,1% lehet. Ha az összes intézkedéssel ezt sikerülne nagyjából 1,3 százalékponttal lejjebb vinni, akkor máris szükségtelenné válhat az évközi nyugdíjemelés. Több olyan évre is emlékezhetünk, amikor végül pontosan a nyugdíjemelés mértékére hozták ki a drágulást – idézi fel az én azénpénzem.hu.

A nyugdíjazásról kérdezne? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink gyorsan válaszolnak.

Ha lesz nyugdíjemelés, az fejenként átlagosan 39.600 forintot jelent. A kormány tervei szerint ebből 36.500 forintot novemberben, a fennmaradó 3100 forintot pedig decemberben kapják meg a nyugdíjasok – hacsak nem sikerül „legyőzni” az inflációt. Figyelembe véve, hogy az elmúlt években milyen mértékben drágult meg minden, valószínűleg a küzdelemben ezúttal is kormány marad alul.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Te tudod mi az a gaslighting? Segítünk felismerni

Sokan hallották már a gaslighting kifejezést, de kevesen értik pontosan. Cikkünk elmagyarázza a gaslighting jelentését.

Ezért ne szedj kagylót, korallt Horvátországban: elképesztő a bírság

Horvátországban minden tengeri kagyló gyűjtése – élő vagy üresen hátrahagyott – engedélyhez kötött.

Megbarnult, hullik a leander levele? Így jön helyre gyorsan a sok eső után

Könnyen magához tér a leander tippjeinkkel.

Ezt a rejtett szabályt sokan nem tudják a nők 40 nyugdíj kapcsán – Ezért nem vásárolhatsz szolgálati időt

Sokan nincsenek tisztában vele, hogy a nők 40 nyugdíj esetén nem lehet szolgálati időt vásárolni. Mutatjuk, miért és mire kell figyelni.