Mennyi lesz a nyugdíj a Nők 40 után? Ezt jelenti a valorizációs szorzók emelkedése

2025-ben azok a nők, akik jogosulttá válnak a Nők 40 korkedvezményes nyugdíjára, sokkal jobban járnak, mintha egy évvel korábban döntöttek volna a visszavonulásuk mellett. A valorizációs szorzók idén 13,3%-kal emelkedtek, ami érezhetően növeli a nyugdíj összegét – különösen azok számára, akik hosszú munkaviszony után, de alacsonyabb bérrel dolgoztak korábban. A nyugdíj valorizációs szorzó 2025-ben természetesen nem csak a Nők 40-nel nyugdíjba vonuló hölgyeket érinti; azokra is hatással van, akik idén töltik be 65-öt és akik erre az évre halasztották a nyugdíjazásukat.

Mit jelent a valorizáció, és miért fontos? A nyugdíj megállapításakor a szolgálati idő mellett a nettó életpálya átlagkereset határozza meg az induló összeget. Ez utóbbit jelentősen befolyásolja az úgynevezett valorizáció: az értékkövetés azt a célt szolgálja, hogy a korábbi – jellemzően alacsonyabb – kereseteket az inflációhoz és a bérszint-emelkedéshez igazítsák.

2025-ben az 1988 és 2023 közötti kereseteket kell a 2024-es átlagbér szintjéhez igazítani. Mivel a valorizációs szorzók 13,3%-kal nőttek, ez azt jelenti, hogy a korábbi évek keresetei ennyivel „többet érnek” a számítás során. Ez különösen jó hír a nők számára, akik idén igénylik a kedvezményes nyugdíjat, azaz a Nők 40-et.

Aluljáró lépcsője, idős ember megy felfelé

Kikre van hatással a nyugdíj valorizációs szorzó 2025-ben?

Mindenkire, aki idén tervez nyugdíjba menni. Azokra a nőkre is, akik korábban már rendelkeztek elegendő jogosító idővel, de a nyugdíjkérelmüket 2025-re halasztották. Emellett azoknak is számít, akik idén töltik be a 65 éves korhatárt, vagy most teljesítik a „Nők 40” feltételeit. Nem lehet eléggé hangsúlyozni: a nyugdíj összegét nagyban befolyásolja, hogy valaki mikor kéri a megállapítást. Minél később, annál magasabb valorizációs szorzóval számolnak. Ez különbséget jelenthet két, egyébként hasonló életpályájú nyugdíjas között. Ahogy Farkas András nyugdíjszakértő, a nyugdíjguru.hu alapítója korábbi hírlevelében írja:

"Ezt a jelenséget sem az inflációs nyugdíjemelés, sem a 13. havi nyugdíj nem képes megnyugtatóan kezelni, megoldást csak a nyugdíjemelési eljárás olyan módosítása hozhatna, amelynek révén a nyugdíj megállapításának évétől függő valorizációs korrekció is megjelenne az emelés mértékét meghatározó tényezők között."

Kérdése van a Nők 40-ről? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 48 órán belül, díjmentesen válaszolnak.

Miért különösen fontos ez a Nők 40 esetében?

A Nők 40 program lehetőséget ad arra, hogy a nők 65 éves koruk előtt nyugdíjba vonuljanak, ha rendelkeznek legalább 40 év jogosultsági idővel. Ugyanakkor a korai nyugdíjigénylés hosszú távon csökkentheti a nyugdíj összegét – ezért sokan kivárnak, és később kérik a nyugdíj megállapítását. Számukra különösen jó hír, hogy éppen most nőtt meg számottevően a valorizációs szorzó. Ez azt jelenti, hogy most magasabb induló nyugdíjra számíthatnak, mint ha tavaly kértek volna ellátást.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ezt mindenképp tudnod kell, ha az Aldiban vettél cipőt – veszélyes lehet

A terméket a vásárlás helyén a blokk nélkül is visszaveszik.

Könnyű nyári ebéd 2000 forint alatt: olcsó és finom receptek a forró napokra

Ropogós szezonális zöldségek, levesek, fűszeres ragu és gyümölcsös desszert.

„Én már a 300 ezerrel is megelégszem!” – Kétségbeejtő helyzetben a magyar fiatalok, a hangzatos állami kedvezmények sem segítettek

Mire elég a 25 év alattiak vagy az anyukák SZJA mentessége, ha nincs rendes munka? A fiatalok elhelyezkedése Magyarországon kész katasztrófa.

Sok szülő nem tudja, hogy ezek a kedvezmények járnak neki: múzeumi belépőtől a szolgáltatásokig, itt van minden

Az egyszülős kártya kedvezmények jóval többet jelentenek néhány olcsóbb belépőnél: ingyenes múzeumlátogatás, kedvezményes színházjegyek, Yettel-ajánlatok és különféle szolgáltatási kedvezmények is elérhetők.

Szerinted is baromi drága a közjegyző? Mutatjuk, melyik szolgáltatásaik lehetnek olcsóbbak

A Tisza-kormány első intézkedései között jelentette be, hogy megváltoztatná a közjegyzőkre vonatkozó szabályokat....

Attól, hogy nem vett el, még járhat neked asszonytartás: ebben az esetben az exnek muszáj fizetnie

Az élettársi tartás nem csak volt házastársaknál merülhet fel. Ha teljesülnek a törvényben meghatározott feltételek, a volt élettárs is fizetésre kötelezhető.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat