Az Újév köszöntése szerte a világon – Zoli bácsi blogja

Az Óév búcsúztatása és az Újév köszöntése hagyományosan ünnepi hangulattal jár szerte a világon. Van, ahol január elsején, van ahol január 6-án vagy később történik ez.

Általános jellemző, hogy az Újév köszöntése zajosan, hangoskodva telik: így engedik el az évet és tárt kapukkal, ajtókkal várják a következőt, hogy egy szebb, boldogabb, örömteli, egészséges és főként szerencsésebb új esztendő jöjjön!

Nálunk és szerte Európában megvannak a hagyományos ételek és italok, amelyek elmaradhatatlanok az ünnepi asztalról. Érdekes, hogy a pezsgőt már az 1600-as években ismerték, mégis alig 200 éves múltra tekint vissza az Újévi pezsgős koccintás. Nálunk ilyenkor nem szokás halat vagy csirkét enni, mondván hogy elúszhat a szerencsénk, vagy a csirke kaparja azt el! Így aztán a magyarok előszeretettel eszik a lencsét sertéshússal, hiszen a disznó előre túrva kikaparja a szerencsét.

A spanyolok és a görögök 12 szem szőlőt esznek meg éjfélkor, hogy minden hónapban rájuk találjon a szerencse! A dánok régi porcelán tányérokat visznek barátaik ajtaja elé, és ott törik össze. Azt mondják, minél több barátja van valakinek, annál több az összetört cserép az ajtaja előtt! A norvégok és a svédek az Újév köszöntése, hogy szívesen mennek családjukkal, barátaikkal a hegyekben lévő hétvégi házaikba vidáman, jó hangulatában ünnepelni.

A zsidóknál szokás ilyenkor a jókivánságok átadása. Az ünnepi kalácsot, a bárcheszt ilyenkor mézzel, mazsolával, datolyával ízesítik, az édes új évben bizakodva. Az askenázi férfiak ilyenkor – legalábbis a zsinagógai imák idejére – fehér ruhába öltöznek. Szokás Újévkor a gyermekeknek új ruhát venni.

Brazíliában szintén fehér ruhában (a fehér a szerencse színe náluk) ünnepelnek. Aki teheti, lemegy a tengerpartra és átugrik 7 hullámot, hogy a hét minden napján legyen szerencséje. A tengerparti tűzijáték során virágokat „ültetnek” a homokba, jól meglocsolják pezsgővel, aztán amilyen messzire tudják, bedobják a tengerbe!

New Yorkban szilveszterkor hagyományosan a Gömb körül gyülekeznek a bulizók a Times Squaren. A 23 méteres oszlopon lévő Gömböt 32 000 égő világítja meg, ami éjfél előtt egy perccel elkezd lecsúszni, és épp éjfélkor áll meg az oszlop alján, hogy kezdetét vegye a buli!

Végül ismerjük meg a távoli Kína Holdújévi ünnepét. A kínai naptár nem azonos az európai (ún. Gergely) naptárral: a kínaiak az évet Holdévnek hívják. A Holdévben 12, 29 és fél napos hónap van, így a kínai Holdévben csak 354 nap van. 11 nappal rövidebb a Napévnél! A Holdévet a kínaiak egy bonyolult számítással határozzák meg, aminek következtében a kínai új év kezdete január 21-e és február 21. közé eshet. Mivel ez a nap egyben a tavasz kezdetét is jelenti, különösen nagy ünnepnap a kínai Újév! Ennek megfelelően méltóképpen is ünneplik ezt a napot!

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Így készül az igazán finom házi kecsap paradicsomból vagy püréből – nem kell többé boltban venni

A bolti szószok tele vannak cukorral, tartósítószerrel és különféle mesterséges adalékanyagokkal, pedig az igazi ízélményt a természetes összetevők adják.

„Lehidaltam, amikor megláttam a 60 ezres csekket!” – Ezért fizetsz vagyonokat a klímádért a nyári hőségben

A magas villanyszámla klíma miatt a rossz hőfokbeállítás eredménye. Mutatjuk a hibát, amivel tízezreket égetsz el feleslegesen!

Lakókocsit, nehéz utánfutót húznál? B jogsival is lehet, de ez a kiegészítés kell hozzá

Sokan azt gondolják, hogy ha van B kategóriás jogosítványuk, akkor nagyjából bármit vontathatnak, ami az autó mögé akasztható.

Nem nagy összeg, de sok más támogatásnak feltétele – Ezért érdemes igényelni a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezménnyel nem jár kifejezetten nagy összegű juttatás, de több más...

Mennyit keres egy vadászpilóta? A meglepő összeg mellett egy Gripen ára is szóba kerül

A vadászpilóta hivatás sokak szemében hősies és izgalmas, de a háttérben egy rendkívül kemény, folyamatos készenlétet igénylő munka áll.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat