Szűkebb pátriámba, Komlóra látogattunk, ahol az egyik legnagyobb civilszervezet hirdetett lecsó fesztivált a Béke Szálló kerthelységében.
Nyugdíjas és járadékos bányászoktól kezdve a különféle civilszervezetek, összesen 7 csapat részvételével kezdődött a szombat délutáni verseny. Egyátalán nem érződött a verseny hangulata, sokkal inkább a baráti összejövetel, mert szinte mindenki ismert mindenkit. Komlóra jellemző, hogy az 50-es évek elején úgy lett a kis bányászfaluból hirtelen 15 000 lakosú város, hogy a jó keresettel biztató bánya idecsalt embereket az ország minden megyéjéből. Ezek hozták a szokásaikat és ezek között a különféle ételek készítésének receptjeit. Így volt ez most is, hisz a szorgos asszonykezek mellett a férfiak is vágták a hagymát, aprózták a kolbászt, szalonnát és a paprikát, sőt volt aki a káposztát is.
Forrázták, vagy hámozták a paradicsomot , közben jobbnál jobb borokkal és pálinkákkal kínálták egymást. Természetesen mindeközben beszélgettek a lecsókészítés tapasztalatairól. Volt, aki a 3 alapzöldséget ( hagyma, paprika, paradicsom ) egyszerre tette fel a zsírba lepirítani, párolni, de általában a hagyományos 7 – 8 fő részére 2 kg paprika, 70 dkg paradicsom, ugyanennyi hagyma, s egy jó púposkanál sertészsír, és ízlés szerint só, piros paprika.
Volt olyan is, aki a szalonnát lepirította, majd ebben a zsiradékban 5 – 6 percig sütötte a két szál felszeletelt füstölt kolbászt és mikor a kolbász zsírja is kisült, akkor a szalonna és kolbászdarabokat kivéve, ezen a zsiradékon kezdte a lecsófőzést. A lecsó elkészülte után a szalonna és a sült kolbász is visszakerült a lecsóba. Kóstolhattunk csirkecombbal, szalonnával, kolbásszal, vagy éppen csirkemájjal ízesített lecsót. Volt, aki a csípős paprikától sem kímélte főztjét, másik asztalnál a csípős paprikát külön tányéron kínálták, s mindenki szájíze szerint vett belőle.
Végül a helyi étterem séfjei értékelték az elkészült lecsókat, s állítottak fel egy sorrendet. Különdíjat kapott egy kedves barátunk, aki otthon készítette el alkotását, ami egy rétestésztába tekert hagyományos lecsó volt. Többen pogácsával, süteménnyel érkeztek és amíg az 55 darab tombola nyereményt kisorsolták, addig a sütemények is elfogytak az itókákkal együtt.
Ezután vette át a főszerepet a muzsika és a tánc, majd később előkerült a tangóharmonika is.