Mennyi lesz a nyugdíjam minimálbér után? Nyugdíjszakértő válaszol

Idén minden korábbinál hamarabb elkezdődtek a minimálbér-tárgyalások, de a megállapodás még messze van. Az érdekképviseletek legalább 10 százalékos emelést szeretnének elérni, ha ez sikerül, akkor 2025-ben a legkisebb bér 293.480 forint lehetne (jelenleg 266.800 forint). Mennyi lesz a nyugdíjam minimálbér után? Farkas András nyugdíjszakértő (nyugdijguru.hu) a bértárgyalások apropóján épp ezt vizsgálta meg.

A munkaerőpiacon 230 ezren kapnak minimálbért, garantált bérminimumot pedig 740 ezren, ami összesen közel egymillió dolgozót jelent – magyarázza Farkas a Portfolio.hu-n megjelent elemzésében. Ehhez hozzá kell adni a részmunkaidőben dolgozók, az őstermelők, a kisadózók, az ekho-sok, az egyszerűsített foglalkoztatásban részt vevő alkalmi vagy szezonális munkások, továbbá a hasonló könnyített közteherviseléssel járó foglalkoztatási jogviszonyokban dolgozók több mint félmilliós létszámát. Vagyis

legalább 1,5 millió magyarra nagyon szerény vagy egyenesen siralmas nyugdíj vár

– mutat rá a nyugdíjszakértő. De mennyire siralmas?

Mennyi lesz a nyugdíjam minimálbér után?

Sajtóhírek szerint Varga Mihály pénzügyminiszter tavaly decemberben azt közölte, hogy egész életében minimálbért keresett, az legalább 120 ezer forintos nyugdíjjal számolhat. Farkas András véleménye szerint ez feltételezés csak részben állja meg a helyét: „Ha például 40 évet dolgozott valaki a mindenkori minimálbéren bejelentve (nagyjából ez a 40 év jelenti azt, hogy valaki egész életében dolgozott), akkor lehet a nyugdíja akár 120 ezer forint is – ha 2023-ban vagy később állapítják meg a nyugdíját.”

A nyugdíj összegét két tényező határozza meg: az összes szolgálati idő és a nettó havi életpálya-átlagkereset összege. Van egy harmadik tényező is: a nyugdíjmegállapítás éve. A jelenlegi rendszerben ugyanis minél később megy valaki nyugdíjba, annál magasabb összeget kaphat. (A nyugdíj az évente meghatározott ún. valorizációs szorzótól is függ, erről részletesen itt írtunk korábban.) Megfordítva: a korábbi években megállapított nyugdíjak összege nagyon hasonló életpályák esetében is jelentős mértékben elmaradhat a későbbi években megállapított nyugdíj összegétől.

Hogyan számoljunk?

Farkas András a komplex nyugdíjszámítást leegyszerűsítve a következő példát hozza:

  • a 2023-ban december 1-jéig 232 ezer forintos bruttó minimálbért a nyugdíjszámítás során alkalmazandó nettósításkor meg kell fosztani a 15%-os szja-tartalmától (34.800 Ft) és a 18,5%-os társadalombiztosítási járuléktól (49.920 Ft), így 154.800 forint havi nettó összeget kapunk,
  • amelynek a nyugdíjskála szerint 40 évhez tartozó 80%-a lehetne a nyugdíj összege, azaz 123.840 Ft.

A 2024-es minimálbérre (266.800 forint) vetítve ez a számítás már 147.860 forint nyugdíjat eredményezne.

A nyugdíjguru.hu alapítója szerint ez azonban a nagyon komplikált nyugdíjszámítás végletes és hibás leegyszerűsítése. Ráadásul nem túl valószínű, hogy valaki egész élete során minimálbérre bejelentve dolgozott. Hozzáteszi, további gond, hogy a tavaly decemberben, Varga Mihály által említett

120 ezer forint még idén is éppen az a nemhivatalos létminimum.

Vagyis elég problematikus, ha 40 évi minimálbéres karrierív alapján csak a létminimumhoz szükséges nyugdíj állapítható meg.

Részletek a portfolio.hu-n.

Valami nem világos? Kérdése van a nyugdíj megállapításával kapcsolatban? Keresse ügyfélszolgálatunkat, 48 órán belül válaszolunk.
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ezzel a banális hibával durván elszállhat a villanyszámlád a kánikulában!

A klíma beállítása nyáron sokkal egyszerűbb, mint gondolnád. Mutatjuk, hány fokra tekerd a gépet, ha spórolni akarsz!

Hitel azonnal bárkinek: az apróbetűs rész, amit nem kötnek az orrára

Nem létezik hitel azonnal bárkinek vagy akkor az nem hitel és valószínűleg rövid úton visszafizethetetlenné válik.

Rokkantsági ellátásból öregségi nyugdíjba 2026: így kérje a megállapítást

Jobban megéri a nyugdíjazás folyamatát elindítani, mint egyáltalán nem lépni.

Vigyázat, így is terjedhet a szalmonella! 3 meglepő dolog, ami a nyári hőségben különösen veszélyes

A szalmonellafertőzés hallatán a legtöbb embernek összeszorul a gyomra. Talán ez a legtöbbet emlegetett és a legjobban rettegett étellel kapcsolatos fertőzés.

Meglepő, de ezeket a zöldségeket idén később kell elvetni: mutatjuk, mi ültethető augusztusban

Sokan azt gondolják, hogy a nyár végével a kertészkedési szezonnak is vége, pedig erről szó sincs. Bizonyos növényeknél kifejezetten kifizetődő a későbbi vetés. Mutatjuk, mi ültethető augusztusban, mert egy kis odafigyeléssel a fagyokig még friss, ropogós zöldségekkel töltheted meg a családi asztalt, amivel a pénztárcádat is megkíméled.

Itt a 2026/2027-es tanév rendje: mutatjuk a szüneteket és a legfontosabb időpontokat

Megjelent a 2026 27 tanév rendje hivatalosan is, így a szülők, diákok és pedagógusok már előre megtervezhetik a teljes iskolai évet.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat