Sírig tartó munka? Egyre több a nyugdíjas munkavállaló

A mai világban már semmi meglepő nincs abban, ha valaki a nyugdíjba vonulása után is aktív résztvevője a munkaerőpiacnak. Az okok eltérőek: van, aki még elég erőt érez még magában, ezért vállal munkát, más az alacsony nyugdíját szeretné kiegészíteni – ez a jellemzőbb.  A KSH statisztikájában 2009-től 2022-ig vannak adatok a foglalkoztatott 65-74 év közöttiek számáról. Az évek alatt jelentősen megemelkedett a 65 felett foglalkoztatottak száma, a férfiaknál és a nőknél is – írja a 24.hu.

Megtöbbszöröződött a foglalkoztatott nyugdíjasok száma

A férfiaknál több mint háromszorosára emelkedett a 65 év feletti foglalkoztatottak száma az elmúlt 14 évben, a nőknél több mint négyszeresére. Az évek során azonban mindig a férfiak közül foglalkoztatták nagyobb arányban a 65 év felettieket. Tavaly már több mint 48 ezer nőt, és több mint 61 ezer férfit foglalkoztattak a 65–74 közötti korosztályból, míg 2009-ben még csak szűk 12 ezer nőnél és majdnem 19 ezer férfinél jelezte ezt a statisztika. Az évek során a fiatalabb, azaz a 65-69 éves korosztályban volt mindig nagyobb a foglalkoztatottak száma, három-négyszerese, mint a 70-74 évesek körében.

Miért éri meg nyugdíjasként dolgozni?

A korbetöltött (legalább 65 éves) nyugdíjasok foglalkoztatását a versenyszférában semmi sem tiltja vagy korlátozza 2023-ban. Annyit dolgozhatnak és kereshetnek, amennyit csak tudnak – mutat rá a portál. A keresetük járulékmentes, vagyis nem kell fizetniük a 18,5% mértékű társadalombiztosítási járulékot, csak a 15 százalékos szja-t kell levonni a bruttó keresetből.

Miért éri meg nyugdíjast foglalkoztatni?

A foglalkoztató mentesül a nyugdíjas keresete után a 2022. január 1-jétől változatlanul 13% szociális hozzájárulási adó alól. Azonos bruttó keresett mellett a munkaadó bérköltsége 13%-kal kevesebb lehet ahhoz képest, mintha aktív korú foglalkoztatottról lenne szó.

Munka nyugdíj mellett

A nyugdíjas lehet alkalmazott, vállalkozó, vagy akár nyugdíjas szövetkezeten keresztül is vállalhat munkát. Talán a legjobbnak mondható helyzetben a korbetöltött nyugdíjasok vannak, hiszen ők a versenyszférában járulékmentes fizetést kapnak, a közszférában viszont már árnyaltabb a helyzet. Ebben a cikkünkben összegyűjtöttük, hogy mi az, amit minden nyugdíjas munkavállalónak tudnia kell:

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ezt a rejtett szabályt sokan nem tudják a nők 40 nyugdíj kapcsán – Ezért nem vásárolhatsz szolgálati időt

Sokan nincsenek tisztában vele, hogy a nők 40 nyugdíj esetén nem lehet szolgálati időt vásárolni. Mutatjuk, miért és mire kell figyelni.

Ha így viselkedsz a játszótéren, százezrekre büntethetnek

Játszótéri szabályok: ismerd őket meg cikkünkből, ne kockáztass bírságot!

Hol a legolcsóbb és a legfinomabb a párizsi? Leteszteltük, ez a nyertes!

Nagyon szeretem a párizsit. Ha te is, akkor ezt a cikket neked írtam!

Ezért ne használd a vízforralót a szállodában – pokol, ami abban benne van

A szállodai vízforraló veszély nem csak a legionella szaporodásában, hanem a műanyagból oldódó BPA- és ftalát-maradványokban, valamint az elhanyagolt tisztítás miatt felhalmozódó szerves szennyeződésekben rejlik.

A tökéletes pásztortarhonya titkai: ez a legolcsóbb bográcsos fogás, ha unod a paprikás krumplit

Régi nagy kedvenc, ami jó minőségű alapanyagokból és egy kis hozzáértéssel igazi nyári lakoma lesz.