Elkeserítő: Az óriási áremelkedés ellenére sem lesz nyugdíjemelés

Rekordmagas az infláció. Sőt, az előrejelzések szerint ez nem, hogy javulni nem fog, de még nagyobb is lesz. Ennek ellenére nem emeli a kormányzat a nyugdíjakat, hogy legalább az áremelkedés mértékét lekövessék. Nagy érvágás ez a legtöbb nyugdíjasnak. Ezért lenne szükség a svájci indexállás bevezetésére.

Alighanem a lendületes kormányzati osztogatás járulhatott hozzá, hogy az újabb és újabb inflációs rekordok miatt egyre több nyugdíjas számított a választások előtt extra kompenzációra. Februárban a drágulás 8,3 százalékos lett, az élelmiszerek ára viszont 11,3 százalékkal ment feljebb. 

Az MNB az alapkamatot éppen az inflációra hivatkozva emelte meg drasztikusan, egy egész százalékponttal. A jegybank várakozása szerint a márciusi infláció 8,5-9 százalék lehet. A friss prognózis szerint éves átlagban a drágulás 7,5–9,8 százalék között alakulhat. Érdemes felidézni, hogy az eredetileg tervezett három százalék helyett 5 százalékkal emelték a nyugdíjakat az idei év elején.

A Pénzügyminisztérium (PM) most kiadott közleménye alapján a gyors emelésben reménykedőknek csalódniuk kell. Mint a szaktárca hangsúlyozta: a kormány a nyugdíjemelés mértékéről az inflációs előrejelzés alapján előzetesen dönt. Így jött ki az 5 százalék. A PM annyi bíztatót közölt, hogy ha a nyugdíjemelés és a tényleges infláció között jelentős lenne (már tudjuk, az) az eltérés, akkor két lépcsőben egészítik ki a nyugdíjakat. Ezek közül az elsőre júniusban, a másodikra (szokás szerint) novemberben kerítenek majd sort.

(Forrás: AzÉnPénzem)

Arról, hogyan lehet kijönni a brutális áremelkedés mellett, itt írtunk.

Azt pedig, hogy hogyan lehet kijönni a nyugdíjból, itt részleteztük.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

„Mi történt tegnap este?” — Amikor reggelre eltűnnek az emlékek, és félsz attól, mit mondhattál

Reggelre nem emlékszel az előző estére? Tudj meg mit tehetsz az éjszakai memóriafátyol ellen. Gyors tippek:

Mennyei aszalt szilva házilag: a bolti ár ötödéből kijön és sokkal finomabb

Az aszalás az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy a nyár zamatos gyümölcseit télre is megőrizzük. Az aszalt szilva házilag nemcsak olcsóbb, mint a bolti, hanem ízben és minőségben is felülmúlja azt.

Vízitorma: A koleszterincsökkentő  szuperzöldség, amit egész évben szüretelhetsz – ilyen egyszerű a gondozása

A vízitormát akár a konyhában is termesztheted, így minden nap kéznél lesz ez a remek vitaminbomba.

Ezt tedd, ha a naptej foltot hagyott a kedvenc ingeden – házitündér barátnőm tuti tippje

A naptej eltávolítása ruhából nem mindig egyszerű feladat, mert a zsíros textúra makacs foltot hagy. De ne aggódj: házitündér barátnőm megosztotta velem a bevált trükkjeit, amelyekkel újra a régiek lehetnek ruháid.