Az idei nettó minimálbér 35 400 forinttal lenne magasabb a mostaninál, ami egy 22%-os minimálbéremelésnek felelne meg – ezt javasolja az Árnyékkormány. De mit jelent ez pontosan, és hogyan lehetne kivitelezni? Utánanéztünk és elmagyarázzuk.

2022. január 1-től a kormányrendelet szerint a havi bruttó minimálbér összege 200 000 forint, a garantált bérminimum pedig 260 000 forint. A fenti összeget azok kapják, akik főállásban dolgoznak, napi nyolc órát, hivatalosan: heti 36 óránál többet – magyarázza a bank360.hu. Akárhogy is nézzük, ebből a pénzből nem lehet tisztességesen megélni, pláne ilyen elképesztő áremelkedések mellett. A plusz mindenkinek jól jönne – mielőtt azonban elmondjuk, mi a javaslat, tegyük tisztába a fogalmakat!

Mi a különbség a minimálbér és a garantált bérminimum között?

A minimálbért minden munkavállalónak ki kell fizetni, aki főállású dolgozóként van bejelentve. Ennél kevesebbet tehát senki sem kereshet, függetlenül attól, hogy mi a munkaköre, milyen a végzettsége. Mint írtuk, ennek összege jelenleg bruttó 200 000 forint.

A garantált bérminimum összege magasabb, mint a minimálbéré, bruttó 260 000 forint havonta. Ezt azok kapják, akiknek a munkaköre legalább középfokú végzettséghez kötött.

De mennyi ez nettóban?

2022-ben a nyolcórás minimálbér nettó összege adókedvezmények nélkül 133 000 forint. Ezt befolyásolják az adókedvezmények, tipikusan a családi adókedvezmény. A gyerekek után igénybe vett adó- és járulékkedvezmények után így néz ki a nettó bér 2022-ban: 1 gyerek után 143 001 forint, 2 után 173 000 forint, 3 után pedig 200 000 forint. (Részletek a bank360-on.)

A kormány igen büszke volt rá, hogy a bruttó minimálbér 2021-hez képest mintegy 20%-kal nőtt. Mielőtt hátast dobnánk, érdemes számításba venni, hogy mennyibe kerül manapság a lakhatás, az étel, mennyivel nőtt a rezsi – ez még egy egyedülálló felnőttnek is feladja a leckét, nemhogy egy többgyerekes családnak. Persze a szociálisan érzéketlen miniszterelnökünknek erre is van megoldása:

„Aki átlag fölött fogyaszt, csökkentse az energiafelhasználását, vagy keressen annyit, hogy ki tudja fizetni a számlákat” – tanácsolta nyáron Orbán Viktor a magyaroknak.

Az ilyen és ehhez hasonló okoskodásnál sokkal nagyobb segítséget jelentene, ha magasabb lenne a minimálbér. Oké, de hogyan? Mindjárt rátérünk.

Átlagkereset és mediánbér – miért nem mindegy?

Áprilisban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 507 500 forint volt a KSH szerint. Ez a kedvezmények figyelembevételével számolva nettó 349 700 forintot, kedvezmények nélkül pedig 337 500 forint jelent – írja korábbi cikkében a Telex. Nagyon szépen hangzik, csakhogy ez köszönőviszonyban sincs a valósággal.

Ha olyan adatot szeretnénk látni, ami jobban tükrözi, hogy mennyit keres egy átlagember ma Magyarországon, akkor a mediánbért kell nézni: áprilisban a bruttó kereset mediánértéke 396 800 forintot ért el, ami nettó 252 ezer forint körül lehet. Ennek már lényegesen több köze van az igazsághoz.

Plusz 35 ezer, maradhat?

Legyen a magyar minimálbér a mindenkori mediánbér 60%-a – azt javasolja az Árnyékkormány, amit a Demokratikus Koalíció alapított Dobrev Klára vezetésével.

Ha így számolnánk, akkor az idei nettó minimálbér 35 400 forinttal lenne magasabb a mostaninál, ami egy 22%-os minimálbéremelésnek felelne meg.

Mint ismert, az Európai Parlament elfogadta a közös minimálbér-szabályozást, amit az Orbán-kormánynak is kötelessége lesz bevezetni. A szabályozás célja, hogy javítsa az Európai Unióban élő összes munkavállaló életszínvonalát és munkakörülményeit, és hozzájáruljon a gazdaság és társadalom fejlődéséhez. Az Árnyékormány vállalta, hogy kidolgozza az európai minimálbér hazai bevezetésének módját. Szakértőkkel egyeztetve jutottak arra, hogy a mediánbértől tegyék függővé a minimálbért, de a végösszeget a társadalmi partnerekkel, kutatóintézetekkel egyeztetve, közösen fogják meghatározni.

Úgy tűnik, van élet a kormányzópárton kívül. A munkavállalók egészen biztosan jobban járnának.

Kapcsolódó

Legfrissebb

Mennyibe kerül a fővárosi piacokon a minőségi húsvéti sonka? Megnéztük helyetted

A sonka ugyanúgy hozzátartozik a húsvéthoz, mint a tojás, a kalács, na, meg persze a vendégváró finomságok. Aki még nem szánta rá magát a...

Mikor jön a családi pótlék áprilisban? Megérkezik az utalás húsvétkor?

A Magyar Államkincstár a családi pótlékot 2024-ben is a hónap első munkanapjain utalja. Idén április 1-jére esik húsvéthétfő, ami munkaszüneti nap, így egészen biztos,...

Franciasaláta, kaszinótojás, sonkatekercs: 1 óra alatt megvan mindhárom klasszikus

Mi az a három klasszikus étel, amit mindenki szeret, ráadásul gyorsan elkészül és egyetlen ünnepi asztalról vagy vendégségből sem hiányozhat? A tökéletes trió természetesen...