Katáztál még augusztusban? Szeptemberben is fizetheted az adót!

Nincs mit tenni, ha csak egyetlen napot is aktív volt a vállalkozásod, kénytelen vagy fizetni.

A jogszabály alapján a kata tételes adó mindig a tárgyhót követő hónap 12-ig fizetendő, tehát az augusztusi hónapra vonatkozó kata adó megfizetésének határideje 2022. szeptember 12. – figyelmeztet a számlázz.hu. Ha te is azok között vagy, akiket a kormány megszívatott az új katatörvénnyel, de augusztusban még működött a vállalkozásod, akkor ki kell csengetned a szokásos összeget.

Előfordulhat persze, hogy előre fizettél. Ebben az esetben nincs tennivalód. Miután megemésztetted, hogy az éves kamarai ötezresedből sem látsz viszont semmit, békében elválhatsz a katától.

Egy dologra még érdemes odafigyelni. Rendszeres utalással intézted a befizetést? Eljött az ideje, hogy kikapcsold a funkciót, különben októberben feleslegesen szabadítanak meg a pénzedtől. Jól tudjuk, milyen lassan őrülnek a hivatal malmai. Inkább állítsd le most, minthogy utólag kelljen kilincselned.

Oké, de szeptember 12. már elmúlt, te pedig nem fizettél. Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének elnöke szerint már nincs szeptember 12-én befizetési határidő, mert az egy hatályon kívül helyezett szabály. A hatályos jogszabály a hónapot követő 20. napot ír elő, addig pedig még kétszer is befizetheted (ne tedd!).

Bizonytalan vagy? Nem gond, itt megtalálod, hogyan kérdezheted le az adószámládat.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Itt fél áron vehet ételt zárás előtt: rengeteget spórolhat, ha így vásárol húst

A hús akciós megvásárlása egy kisebb hadművelet, azonban pár szabályt figyelembe véve elég jó prédákat lehet hazavinni kedvező áron.

Nincs egymilliód? Cserépkályha bontás házilag, ahogy a mesterek csinálják

Cserépkályha bontás házilag, ahogy a mesterek csinálják, csak sokkal olcsóbban.

Ne adja a gyerekének: Veszélyes toxin miatt hívják vissza a Milumil és Milupa tápszereket!

Veszélyes toxin miatt hívják vissza a Milumil és Milupa tápszereket. A DANONE Magyarország Kft. 2026. február...

Házias hütte hangulat: tökéletes gőzgombóc recept a konyhádból!

Nem olyan bonyolult, mint amennyire sokan félnek tőle.

Nem minden akció, ami annak látszik: van, ami kamu akció

Sajnos sokszor csak annak látszó kereskedői fogásról beszélhetünk.