Ugyanaz a munkátok, de vajon a béretek is? Hamarosan kiderül – mindent a bérek átláthatóságáról
Az Európai Unió jövőre életbe lépő szabályozása, a bérek átláthatóságáról szóló irányelv igen hangzatos, viszont több szempontból érdemes megnézni, hogy mit jelent és kikre is vonatkozik az új szabály.
Most akkor bárkiről megtudhatom, hogy mennyit keres?
A válasz röviden az, hogy nem. Egyrészt a bérek átláthatóságáról szóló irányelv a kisebb cégekre nem vonatkozik. És a nagyobbaknál sem név szerint adják meg, hogy ki mennyit keres. A határ, amelytől pedig egy cég nagynak számít és köteles megosztani ezeket az információkat: 100 fős alkalmazotti létszám. Mindemellett azt is fontos tudomásul venni, hogy bizonyos pozíciók átlag fizetését tudjuk csak megtekinteni. Tehát ha kíváncsiak vagyunk, hogy mennyit keres valamelyik kollégánk, ezeket kell figyelembe venni.
Miért hallom, hogy bárkinek megnézhetem a keresetét?
Az ilyen és ehhez hasonló kommentek nem bontják ki az igazság minden részletét. Nem igaz, hogy konkrét személyek keresetét lehetne megnézni ennek az irányelvnek köszönhetően. A bérek átláthatóságáról szóló irányelv ugyanis éppen azt mondja ki, hogy konkrét személyek fizetését nem kell a vállalatoknak megosztaniuk. Másról van szó: az adott pozícióban dolgozók átlagos bérét kell megmondaniuk.
Mégis akadnak kivételek
A közszférában dolgozó személyek keresete nyilvános. Tehát, ha egy önkormányzati, vagy állami cégnél, adott esetben hivatalnál dolgozó személy keresetére lennénk kíváncsiak, akkor azt névre pontosan meg tudjuk tekinteni. Valamint a versenyszférában nincs ilyen szabályozás.
Ez a legtöbb esetben azért van, mert a dolgozók bére üzleti titoknak számít és a legtöbb itt kötött szerződés előírja az adott dolgozó bérének titkosítását.
További kérdésed van az uniós elvekről vagy a bérekről? Ügyfélszolgálatunk ingyen, két napon belül megválaszolja!
Akkor mégis mire jó a bérek átláthatóságáról szóló irányelv?
Ez az intézkedés elsősorban az egyenlő munkáért egyenlő bér irányelv alapján jött létre. Legfőbb célja a nemi alapú bérszakadék megszüntetése és az átláthatóság növelése. Mint ahogy korábbi cikkeinkben is olvashatták Magyarországon jelen pillanatban elég nagy különbség van a férfi és női keresetek között. Jelenleg ez a szakadék 17%-ra tehető. Tehát a nők átlagosan 17%-kal keresnek kevesebbet, mint a férfiak. Ha erre konkrét példát akarnánk, hozni akkor vegyük alapul a minimálbért. Ma Magyarországon bruttó 290 800 Ft a minimálbér. Tehát ha ehhez viszonyítjuk a bérszakadékot, akkor amíg egy férfi megkeresi az előbb említett összeget, addig átlagosan egy női dolgozó csak 241 364 Ft-ot keres. Ez nyilvánvalóan egy fiktív példa, ámbár viszonyítási alapként elég megrázó.
Mit vegyek figyelembe, ha meg akarom nézni valaki keresetét?
- Az illető milyen foglalkoztatási szférában dolgozik.
- A talált összeg csak egy átlagot fog mutatni, nem a konkrét személy fizetését.
- A bérek átláthatóságáról szóló irányelv még nem lépett életbe. Magyarországon és az összes többi Európai Uniós tagállamban csak jövőre, pontosan 2026. június 7-én fog érvénybe lépni.



