Kisboltosok, figyelem! 3 millió forintot kaphat, csak egy papírt kell benyújtani

Az utóbbi években egyre gyakrabban hallani arról, hogy Magyarország vidéki településein a kisboltok bezárnak, a falusiaknak pedig egyre nehezebb helyben vásárolniuk. Ezen a helyzeten szeretne változtatni a falusi bolt pályázat.

A Magyar Falu Program keretében indított Falusi Kisbolt Program támogatást nyújt a vidéki kiskereskedelmi egységek megnyitásához vagy fejlesztéséhez. A pályázat célja, hogy segítsen azoknak a kisboltoknak, amelyek 5000 fő alatti falvakban működnek, és a mindennapi üzemeltetéshez – például rezsire, árukra –támogatásra van szükségük.

Kiknek szól a falusi bolt pályázat?

A hivatalos kiírás szerint olyan gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, szövetkezet, egyesület, alapítvány vagy települési önkormányzat pályázhat, amely (a 2025. január 1-jei adatok alapján) 5000 fős, vagy ez alatti lakosságszámú kistelepülésen

  • élelmiszerüzletet (TEÁOR 4711) vagy
  • hentesüzletet (TEÁOR 4722) üzemeltet,
  • legalább fél éve működteti az üzletet, és
  • a bolt bevételének legalább fele élelmiszer vagy hentesáru értékesítéséből származik.

A pályázatokat 2025. június 16-án 10:00-tól lehet benyújtani, a határidő 2025. július 16. 14:00.

Nem pályázhat az, aki

  • köztartozással (pl. adó-, járulék-, illetéktartozással) rendelkezik,
  • korábban elnyert támogatásait nem megfelelően használta fel,
  • olyan bolt nevében pályázna, amely dohányárut vagy alkoholt árul,
  • az elmúlt 6 hónapban nyitotta meg a boltját.

Csak elektronikusan, a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren (NIR) keresztül lehet jelentkezni. Egy pályázó több üzlettel is indulhat, de egy üzletre csak egy pályázat adható be. A nyertes pályázóknak vállalniuk kell, hogy legalább 12 hónapig működtetik a boltot, és biztosítják, hogy a helyiek napi fogyasztási cikkekhez és hentesáruhoz helyben hozzájussanak.

A falusi kisbolt pályázatban 1 millió – 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető, amely teljes egészében lehívható előlegként.

Maradt még kérdése a pályázattal kapcsolatban? Más támogatás érdekelné? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 2 napon belül, díjmentesen válaszolnak.

Az irány jó, de…

…a támogatás nem csodaszer. Sok faluban a vásárlók nemcsak a bolt hiánya miatt vannak nehéz helyzetben, hanem azért is, mert a családok anyagi lehetőségei szűkösek, és sokszor meg kell gondolniuk minden egyes forint elköltését. Az új vagy megújult kisboltok segíthetnek abban, hogy ne kelljen messzire utazni vásárolni, de nem biztos, hogy egyetlen támogatás hosszú távon képes fenntartani a vidéki kiskereskedelmet. Tegyük hozzá, az árak és az elérhető termékek sokszor kevésbé versenyképesek, mint a nagyobb városokban – magyarán hiába van üzlet a faluban, ha az 5 km-re lévő bevásárlóközpontban a nagybevásárlás jóval kevesebből kijön, mint helyben. És ez nem a multik hibája, hanem a harmatgyenge forinté.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Mennyi idő alatt megy ki egy pohár sör és egy pohár bor? Táblázatban mutatjuk testsúly szerint

Saccolni lehet vele, de az életünket ne bízzuk az alkoholszint kalkulátorra.

Ezt tegye meg gyorsan, mielőtt megszűnik a Messenger végleg: csak pár perc az egész, nagyon egyszerű

Mostanában fel-felbukkan a hír az online térben, hogy a Facebook Messenger megszűnik, és ez sokakat megijeszt. Fontos tudni, hogy valójában csak a számítógépre telepített külön Messenger program szűnik meg hozzávetőlegesen 2025 december közepével.

Sokan rosszul tudják, ki jogosult GYED-re: ilyenkor is jár a gyermekgondozási díj

A GYED-re jogosultság feltételei: ebben az esetben is jár a gyermekgondozási díj

Elképesztően megdrágult a koporsós temetkezés: 500.000 forint alatt nincs méltó búcsú

2 év távlatában már közel 80%-os emelkedéssel számolhatunk - de mit fizetünk pontosan?

Nincs egy Frontin nálad? De van! Kérsz egyet?

Ez valami csodaszer? Nem éppen.

Ki lehet közös képviselő?  Ilyen egyszerű papíron a dolog

Bár papíron egyszerűnek tűnik, a valóságban ez egy felelősségteljes feladat.