Munkanap áthelyezések 2025: kellemetlen meglepetés, ezzel nem számolnak a munkavállalók

2024-gyel ellentétben idén nincs hatnapos hosszú hétvége és háromnaposból is eggyel kevesebb. „Ledolgozós” szombatok, vagyis munkanap áthelyezések 2025 májusában, októberében és decemberében lesznek. Akik olyan munkahelyen dolgoznak, ahol ezeket a szombatokat kötelezően ki kell venniük, sajnos 3 szabadnapot rögtön ellőnek. Karácsony és szilveszter környéke lehet még húzós, tavalyhoz képest kicsivel kedvezőtlenebbül alakulnak a dátumok.

Január első pár hete jellemzően azzal telik, hogy mindenki próbál visszarázódni a dolgos hétköznapokba. Különösen igaz ez erre az évre, hiszen egy maratoni, hatnapos karácsonyi szünet után tértünk vissza. Sőt, az élelmesebbek 4 szabadság árán ezt 6-ot ki tudták tolni 13 napra – nem meglepő, hogy az új év döcögősen indul. Rendszerint február elejére mindenki „megérkezik”, ekkortól kezdjük bújni a naptárt, mikor lenne jó kivenni szabadságot. Mire számíthatunk idén?

2025: hosszú hétvégék, munkaszüneti napok

Idén 5 hosszú hétvégén pihenhetünk:

  • 2025. április 18-19-20-21. – péntek, szombat, vasárnap, hétfő
  • 2025. május 1-2-3-4. – csütörtök, péntek, szombat, vasárnap
  • 2025. június 7-8-9. – szombat, vasárnap, hétfő
  • 2025. október 23-24-25-26. – csütörtök, péntek, szombat, vasárnap
  • 2025. december 24-25-26-27-28. – szerda, csütörtök, péntek, szombat, vasárnap, ez lesz a karácsonyi szünet.
2025-ös naptár januártól decemberig, egyszerű fekete-fehérben

Hogyan alakulnak az ünnepnapok?

  • Nemzeti ünnepek: 2025-ben március 15-e szombatra, október 23-a csütörtökre, augusztus 20. szerdára esik.
  • Húsvét 2025-ben: Ez lesz az év első hosszú hétvégéje. Április 18-a nagypéntek, húsvéthétfő pedig április 21-én lesz.
  • Pünkösd: 2025. június 9-re esik pünkösdhétfő, itt is lesz tehát egy háromnapos hosszú hétvégénk.
  • Mindenszentek: Idén november 1-je szombatra esik (munkaszüneti nap lesz).
  • Karácsony 2025-ben: A karácsony december 24-ével, szentestével kezdődik, ami ebben az évben szerda. Az ötnapos hosszú hétvége után pár nappal pedig jön a…
  • Szilveszter: December 31-e szintén szerda, január 1-je csütörtök. Ha valaki a két ünnep között nem tervez dolgozni, annak hétfőre, keddre, szerdára és péntekre kell tartogatnia a szabadságait. Ha pedig szeretné kimaxolni az ünnepeket, akkor 2 további szabadnappal (december 22-23-ra kiíratva) 16 munkamentes nappal ajándékozhatja meg magát. Annyira nem hangzik rosszul

Munkanap áthelyezések 2025-ben

Három „ledolgozós” szombat lesz:

  • 2025. május 17.: Ekkor dolgozzuk le május 2-át.
  • 2025. október 18.: Október 23-24-25-26. hosszú hétvége, a 24-i pénteket ezen a szombaton pótoljuk.
  • 2025. december 13.: A december 24-ét fogjuk ledolgozni, ami egy szerdai nap.
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

KVíZ: melyik béke zárta le a Rákóczi-szabadságharcot? Teszteld a tudásod!

Újabb műveltségi kvíz érkezik! Töltsd ki!

Spórolj nagyot az ünnepek után: az eheti akciók legjava Alditól Lidlig!

Akciós péksütemények és retek az Aldiban, félárú vajkrém és kedvezményes lazac, szőlő az Auchanban, valamint kihagyhatatlan túró és virslis párna a Lidlben.

Több ezer forintot spórolhatsz, ha így veszed a bérletet a gyereknek: ezért éri meg az országbérlet

14 év felett az országbérlet érvényes diákigazolvánnyal 90%-os kedvezménnyel vásárolható meg. Itt vannak a részletek.

Szép és jó, hogy online elintézheted pár kattintással a jogosítványod meghosszabbítását, csak van egy kis bökkenő

Az online jogosítvány hosszabbítás gyors és olcsó, de van egy buktató: a régi jogosítványt még mindig személyesen kell leadni. Mutatjuk a részleteket és a pontos menetét!

TB-tartozás rendezése lépésről lépésre – így kérhetsz részletfizetést

Mi történik, ha valaki nem tudja fizetni a tb-t és a fennálló tartozás kifizetése is nehézséget okoz?

Mennyi lesz a nyugdíj a Nők 40 után? Ezt jelenti a valorizációs szorzók emelkedése

A valorizációs szorzók idén 13,3%-kal emelkedtek, ami érezhetően növeli a nyugdíj összegét.